v bejegyzései 
Szabó Lőrinc: Januáréji olvadás
Somlyó Zoltán: Szeptember
Mitől oly terhes minden ősz
a mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan pereg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
Ha szőlőgerezdhez nyúlunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?
És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?
Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.
S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen,
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak:
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.
Győri Vilmos: Mese
Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen ozsonnázott
Tulipános udvarán.
"Úgy-e szép itt, úgy-e jó itt?
Nézz csak ide, meg oda,
Bársony itt a gyepes udvar,
Drágakő a palota.
Nézd, a libám ezüst tollú
Aranyszőrű a cicám:
Úgye itt maradsz minálunk
Örökre, te kis leány?"
"Köszönöm a meghívását,
De el nem fogadhatom,
Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház, hol én lakom."
"A mi libánk közönséges,
S nem aranyos a cicánk:
De ott van a két testvérem
S édes apánk meg anyánk."
"Ha ölelnek, ha csókolnak,
S fejem rájok hajthatom:
Szalmatetős kicsi kunyhót
A világért nem adom."
Tolnai Lajos: Kislányom emlékére
Míg én az urat prédikáltam
Fényes pünkösdnek ünnepén,
S botor hevemben kiabáltam:
Egy az öröm, egy a remény:
Addig a halál, mint a kígyó,
Becsúszott hozzánk nesztelen,
Dalát sziszegve: így lesz, így jó!
S megfojtotta kis gyermekem.
Az isten, aki mindent jól lát:
Látta ezt is, de csak maradt,
A szentek vidám seregéért
Elhagyott egy kis madarat.
A szentek vidám seregéért
Elhagyott egy szegény papot,
Kit úgyse néznek soha másként,
Mint egy szegény szenes rabot.
Ki sír, vagy ordít: teszi bérbe,
Másképp jaj is volna neki:
Ki szavát akkor vágja félbe,
Mikor legjobban érezi:
Ki, mikor kedve könnyre hajtja:
Fölveti fejét s mosolyog:
Ki , mikor búban nyögne ajka -
Eh, nyomorult , hitvány dolog!
Ó, lányom, lányom, édes lányom,
Aranyos, kedves Idunám!
Mosolyod e sötét világon
Hol keressem majd ezután?
Kiért oly sokkal kibékültem,
Kiért nem volt lánc a teher:
Szemed zárva, szíved kihűlten,
Karomtól tiltó föld fed el.
Virág, mit nyitsz, ó kinek nyitsz itt?
Ezer bimbód rózsa! minek?
Kiért ültettem fádat: nincs itt,
Kérő kezecskéje hideg!
Harmat, mit hullsz, ó kire hullasz?
Koporsó ez itt, fedeles!
Jó harmat, hullasz, egyre hullasz,
Nem harmat: zápor-könnyem ez!
Arany János: Ősszel
Híves, borongó őszi nap:
Beült hozzám az unalom:
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat. komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, sima tengerarc,
Élénk verőfényes vidék -
Óh, fájna most nékem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bíbor habot...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Ott kéken a Zeüsz-lakta domb:
Itt zölden a nyájas sziget:
Fölötte lomb, alatta lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány -
Fehér juhnak s tulkok sereggel -
Minő kép ez?...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hívójelül:
Hősek családja, víg csoport,
Áldoz, toroz máglyák körül:
Lantszóra lejt ifjú leány:
Kettős pohár, mézízű nedvvel,
Vígan forog...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek.
Törvényök nincs - boldog hiány!
A vének élőszája rendel
Igazságot...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal:
Nincs többé nagyszerű csoda,
Többé se napfény, se vihar:
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel:
Nincs délibáb...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Egyhangúság, egyformaság:
A nappal egy világos éj:
Nem kék az ég, nem zöld az ág,
Menny, föld határán semmi kéj:
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmú lanyha cseppel,
Míg szétolvad...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Óh jer, mulattas engemet,
Hunyó dicsőség lantosa:
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el ,
Remény nélkül...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magános tölgy a domb felett,
Bolyongó tűz, hullámmoraj -
Ez, amit lelkem most kíván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Múltján borong...Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd:"Jer, Osszián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledónián
Nép, kit te felgyúts énekeddel."
