szonett bejegyzései

Shakespeare: Egy nyári naphoz hasonlítsalak?

Egy nyári naphoz hasonlítsalak?
Te kedvesebb vagy és megnyugtatóbb:
hisz lágy bimbók közt durva szél arat,
s szorongatók az őszi dátumok:
az égi szem majd perzselően int,
majd aranyára felhő fátyla hull:
szilaj szeszély vagy vastörvény szerint
mindaz, mi szépség, rendre megfakul:
de hervadatlan a Te friss nyarad,
szépséged kertje mindig zöldelő,
Halál fölötted győztes nem marad,
örök sorokban fényed egyre nő:
míg ember szája szól és lát szeme,
él majd e versem, és élsz benne Te.
 
(18. szonett)
 
/Ford.: Mészöly Dezső/

Shakespeare: Ha a merengés édes ünnepén

Ha a merengés édes ünnepén
együtt ülök a mult árnyaival,
sóhajt bennem a sok vesztett remény
s elmúlok: sír ujra a régi jaj:
és noha nem szoktam, megkönnyezem
egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
s felzokog a rég-megölt szerelem,
s köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
és tűnt bánatok új bánata hasgat,
s ahogy kín kínra feltámad megint,
bús számláját sok panaszolt panasznak,
nem először, fizetem ujra mind.
De, ha közben eszembe jutsz, barátom,
nincs veszteségem, és a gyász csak álom.
 
(30.szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

William Shakespeare: LXXIII. szonett

Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon
már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb,
mint romtemplom didergő karzatán, hol
nemrég édes madárkórus dalolt.
Nézz engem, mint nyugati szemhatáron
foszló alkonypírt, mikor a setét
éjj lassú-lassan csukja le az álom
szemhéját, mint koporsó fedelét.
Lásd bennem a már-már húnyó lidércet,
ki ifjúságom hamuján lebeg,
halálos ágyán, mert tüze kiégett,
s ami táplálta, az emészti meg.
Ezt forgasd elmédben, s növeld szerelmed
az emberért, ki nemsokára elmegy.

/Ford.: Faludy György/
írta: jazsoli5, 2009. okt. 13. 7:48 - címkék: szonett és kategóriák: Szerelem - még nincsenek kommentek

William Shakeapeare: XC. szonett

Gyűlölj, ha akarsz: ha valaha, most:
most, míg a világ célomban keresztez,
társulj csak a balsorshoz, és taposs,
ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez:
jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem
átúszott romjain, s a gyászt legyőzte:
elszánt csatába most kezdj ellenem,
ne hozz esős reggelt a szeles éjre.
Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal,
ne ha már végzett ezer törpe bánat:
de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj,
a legkeserűbb ízt, mely éri számat:
és semmi lesz a gond, ha rám pereg,
ahhoz képest, hogy elveszítelek.

/Ford.: Csillag Tibor/
írta: jazsoli5, 2009. okt. 13. 7:47 - címkék: szonett és kategóriák: Szerelem - még nincsenek kommentek

William Shakespeare: Ha bronz, kő s a föld s a nagy tengerek

Ha bronz, kő s a föld s a nagy tengerek
hatalmát is bús romlás töri le,
ily dühvel hogyan birkózhatna meg
a szépség halk, sziromnyi ereje?
Óh, hogy állja az Idő, a napok
zord ostromát a mézillatú nyár,
ha érckapuk gőgje is összerogy,
s mállik a zúzhatatlan sziklaszál?
Szörnyű gondolat! Mi mentheti meg
az Idő kincsét az Idő elől?
S ha szépséget meglopni siet,
gyors lábait mely vaskéz tartja föl?
Egy se!...vagy csoda lesz, s a fekete
tinta neved fénnyel ragyogja be.
 
/Ford.:Szabó Lőrinc/

John Keats: Utolsó szonett

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
Nem a magas ég magányos tüze,
Hogy türelmesen a világ fölött
Vigyázzam, mint ártatlan remete,
A mozgó tengert, mely papként szelíden
Mossa a föld emberi partjait
Vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
Fehérébe hegy s mocsár öltözik -
Nem - én kedvesem érő kebelén
Vágynék lenni szilárd s változhatatlan
Hogy annak lágy, lélegző melegén
Őrködjem örök-édes izgalomban:
Azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
Ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/
írta: jazsoli5, 2009. máj. 23. 6:27 - címkék: szonett és kategóriák: Kategória nélküli versek - még nincsenek kommentek

Shakespeare: Bármit tettél, ne bánkódj...

Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
a rózsán, ezüst forrásban iszap:
nap s hold elé felhő és árny suhan
s rút rák él a bimbó selyme alatt.
Mind tévedünk: én is, mert képbe zárom
s így oldom önkényed tetteit,
s magam rontva vétkedet magyarázom
s túlzott mentéssel túlzom bűneid:
értelmezem érzékiségedet
(az ügyész véd): szívem ím pörbe száll
szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
benne oly polgárháborúban áll,
hogy kényszerére keserű bajomnak
cinkosa vagyok édes tolvajomnak.
 
(35. szonett/
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Óh, mennyire megszépíti a szépet

Óh, mennyire megszépíti a szépet
az édes dísz, hogy nemes, igazi!
A rózsa szép, de szebb, még szebb az édes
illattól, mely körüllebegi.
A vadrózsa épp oly mély tűzben izzik,
mint a fajrózsák párfőmös zománca,
s nyáron, ha bimbók álarca nyílik,
épp oly tüskén épp oly kacér a tánca.
De mert kincse csak tűnő tarkaság,
csak él, s hervad, nem nézi senki sem,
s magába hal. Más az édes virág:
édes párlatba hal át édesen:
s így illatozik, majd, gyönyörű gyermek,
ha elhervadsz, dalomban hű szerelmed.
 
(54. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Sir Philip Sidney: Óh, Hold, be búsan...

Óh, Hold, be búsan hágod az eget!
be némán, s arcod hogy sápadozik!
Az a gyors íjász éles nyilait
szórva tán a mennyben is incseleg?
Ha szerelmes szív bírája lehet
a szerelemnek, hát az betegít:
szemedből látom: lankadt bájaid
tükrében saját bánatom remeg.
Mondd hát, óh Hold, sorstársam, a hűség
nálatok csak butaságot jelent?
És mint itt, ott is gőgös, aki szép?
Szerelemért szeretnek odafent
s az igaz szívet mégis megvetik?
A hálátlanság az erény nekik?
/Ford.: Szabó Lőrinc/
írta: jazsoli5, 2008. nov. 10. 6:42 - címkék: szonett és kategóriák: Égitestek - 2 komment

Shakespeare: Gyűlölj, ha akarsz

Gyűlölj, ha akarsz, ha valaha, most:
most, hogy a világ munkámba köt:
balsors cinkosa, fejem ma taposd
s ne jövendő hóhéraim között:
lebírt fájdalom hátvédje, az élre
ne akkor törj, ha már győzöm a gyászt:
ne hozz esős reggelt viharos éjre,
halasztva a tervelt megrohanást.
Ha el akarsz, hagyj, de ne majd, mikor
már végzett a sok kis keserűség:
rohammal jöjj: hadd igyam, bárha forr,
a balszerencse legvadabb dühét:
és sok más kín, mely ma vigasztalannak,
vesztésed mellett majd nem látszik annak.
 
(90. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Szerelmed és szánalmad

Szerelmed és szánalmad leveszi
homlokomról a botrány bélyegét:
mit nekem mások ítéletei?
csak född te hibám, lásd te, ami szép!
Te vagy mindenkim, s küzdök: te ítélj,
dicséretet és kifogást te ossz:
nem élek másnak, más nekem nem él
érc-lelkemre hatni, hajó, ha rossz.
Idegen szavak gondját én olyan
örvénybe dobtam, hogy kígyó-fülem
hízelgésre és gáncsra csukva van.
Nézd, közönyöm hogy terjed, végtelen:
lelkem úgy fog, úgy őriz odabenn,
hogy mindenki holtnak hisz kívülem.
 
(112. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Nézd, mikor emeli égő fejét

Nézd, mikor emeli égő fejét
keleten a kegyes fény, a szemek
feléje fordulnak s a visszatért
szent felségen hódolva csüggenek:
s mikor, mint erős, érett ifjú,a
meredek égi ormon halad át,
még mindig földiek imádata
figyeli arany zarándoklatát:
de mikor a csúcsról, mint gyönge agg,
fáradt szekerén éjnek dől megint,
alacsony útjára már nem tapad
a régi hűség, s másfelé tekint:
dél s este közt téged is megtagad
a tisztelgő szem, ha nem lesz fiad.
 
(7. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Hogy ő tied, nemcsak azt fájlalom

Hogy ő tied, nemcsak azt fájlalom,
pedig megmondhatom, nagyon szerettem:
hogy te övé, az a fő-bánatom,
az szúrt sokkal mélyebbre a szívemben.
Drága kínzóim, ekképp mentegetlek: -
te szereted, tudván, szeretem én is:
s a lány szintúgy csak kedvemért gyötör meg,
barátom csókját tűrve, mely enyém is.
Elveszítlek? A nő kapja veszteségem.
Őt vesztettem? Barátom lelte meg!
Egymást nyerik, ha pusztul dupla tétem,
s ők értem rakják rám keresztemet:
de ez gyönyör: barátom velem egy:
bús kéj! a lány így csak engem szeret.
 
(42. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: De komor tél volt

De komor tél volt tőled távol élnem,
ki a futó év boldogsága vagy!
Hogy dideregtem, nappal is sötétben,
a vén December tar ege alatt!
Pedig nyár volt ez az eltolt idő:
a terhes ősz nehéz kincsgarmadát,
Május kéjét hordozta, mint a nő
özvegy méhe a holt férj magzatát:
e dús özön mégis szinte apátlan
gyümölcs és csak árvák reménye volt,
hisz minden csak veled örül a nyárban
s ahol nem vagy, ott a madár se szól:
vagy ha szól is, oly bús, hogy a haló lomb
sápad, telet sejt és borzongva bólong.
 
(97. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Bűnöm, szerelmem

Bűnöm: szerelmem: s hogy gyűlölsz: erényed:
bűnöm gyűlölöd, bűn-szülte szerelmem:
óh, mérd csak helyzetemhez a tiédet,
s nem lelsz okot, megróni: vagy, ha lelsz, nem
a te ajkadról, mely bíbor díszét
már éppoly sokszor meggyalázta, mint én,
s volt szívek hamis frigyein pecsét
s kamat-élősdi mások ágya-kincsén.
Legyen jogos úgy vágynom rád, ahogy
vágyad, mint szemem téged, másokat les,
ültess irgalmat a szívedbe, hogy
irgalmat kapjon irgalmad, ha nagy lesz.
Kérhetsz még olyat, mit ma te nem adsz meg,
s akkor tán a saját példád tagad meg.
 
(142. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Van új az agyban, amit toll leírhat

Van új az agyban, amit toll leírhat
s mintádra nem formált hű szellemem?
Van-e új szó, új tétel, mutatni, mily nagy
benned a kincs s bennem a szerelem?
Nincs, édes fiú, ahogy pap misézik,
mondom mégis az örök szöveget:
én s te: nem látom réginek a régit:
mint először volt, oly szent szép neved.
Friss díszében az örök szerelem
nem méri az évek súlyát, porát,
nem hisz az arc sorsos redőiben
s ifjú apródnak tudja vén korát.
Mert vágya rügyét látja ma is ott,
hol idő s külszín csak romot hagyott.
 
(108. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Nem öregedsz szememben, szép barátom...

Nem öregedsz szememben , szép barátom:
amilyennek először láttalak,
ma is oly szép vagy: fagyával a fákról
három tél szórt le három dús nyarat,
három szép tavaszt kevert sárga őszbe
a gyors idő, balzsamos április
háromszor lett vad, júniusi hó, s te
ma is az vagy, mi akkor, üde-friss.
Pedig suhan a szépség, észrevétlen,
ahogy óralapon a mutató:
arcod színe is, mely látszatra tétlen,
illan, s talán az én szemem csaló.
Ezt félve, halld, jövendő távola:
előtted meghalt a szépség nyara!
 
(104. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Renyhe Múzsa

Renyhe Múzsa, hogy pótold a mulasztást,
fested-e már az Igazat a Szépben?
Kedvesemé a Szépség s az Igazság:
ahogy te is: rangodra ez az érdem.
Felelj, Múzsa! Vagy- mondod - színigaznak
nem kell színezés, mert színével egy?
A szép nem ón műve, de igaz alkat,
s legjobb a legjobb, ha nem kevered?
Mert nem szorul rád, maradj néma? - Ne
mentsd így csönded: hisz neked van erőd,
hogy aranyos sírt túléless vele
és őt ragyogtasd minden kor előtt!
Múzsa, tedd tiszted: megtanít e penna,
hogy úgy fesd s úgy őrizd meg, amilyen ma.
 
(101. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Hol vagy, Múzsám

Hol vagy, Múzsám, hogy dalod oly soká
felejti azt, aki minden erőd?
Szent dühöd méltatlanra száll alá,
 s te fakulsz, hogy a hitványt fénybe sződd?
Térj vissza, feledékeny Múzsa, hogy
zengj, és pótold a sok mulasztásodat,
zengj a fülnek, mely becsüli dalod
s tolladnak tárgyat és szerelmet ad.
Föl, rest Múzsa, légy a szép arc bírája:
látsz kedvesemén akár egy redőt?
S ha látsz, légy a hanyatlás szatírája
s gúnyolj mindenütt roncsot és Időt.
Tedd híressé őt, mielőtt levágja
az idő görbe kése és kaszája.
 
(100. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Örülök, hogy bántottál valaha

Örülök, hogy bántottál valaha,
s akkori kínom még úgy bennem él,
hogy vétkem tán földre is sújtana,
hisz az inam nem érc s nem vert acél.
Mert ha gőgöm úgy sújtott, ahogy engem
a tied, akkor megjártad a poklot,
s mérlegelni én, zsarnok, nem siettem,
hogy bűnöddel akkor bennem mi sajgott.
Ó, bár lelkembe idézte volna
kínunk éje, mi a valódi seb,
s ahogy te, hamar vittem volna azt a
szelíd gyógyírt, melytől a szív heged!
Régi botlásod váltság most szememben:
téged enyém, oldjon a tied engem.
 
(120. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Mit érne baldachint tárnom

Mit érne baldachint tárnom föléd,
külső dísszel külső hódolatot,
vagy raknom az öröklét talpkövét,
mely múlóbb, mint a parlag s a romok?
Nem láttam-e, tönkre hogy ment a forma
híve lassan a túl nagy kamaton? -:
jó étkét édes ízért tékozolta,
szemén át tűnt el a koldus haszon.
Hódolat hadd legyek én a szívedben,
amit áldozok, szegény, de szabad:
nem mesterkélt, ocsúval keveretlen,
s kettős cserével érted engem ad.
El, bujtó suttogás! a tiszta lélek
ostromod tetőpontján ráz le téged.
 
( 125. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

Shakespeare: Mily szemet rakott

Mily szemet rakott fejembe szerelmem,
hogy nem jól jelzi, amit összeszed,
vagy, ha jól, mivé lett bennem a szellem,
hogy elrontja az igaz képeket?
Ha szép, ami úgy üdíti szemem,
mért véli a világ, hogy nem való?
Ha nem szép, jól mondja a szerelem,
hogy szeme rosszabb, mint máséi! Óh,
mért lenne jobb?! Hogy lásson tiszta fényben,
ha könny s virrasztás veti rá ködét?
Nem csoda hát, hogy szemem félreértem,
a nap se lát, míg nem derül az ég.
Álnok szerelem könnyed megvakít:
tiszta szem látná bűnös foltjaid!
 
( 148. szonett)
 
/Ford.: Szabó  Lőrinc/

W. Shakespeare: Valaha nem tetszett a fekete

Valaha nem tetszett a fekete,
s ha tetszett, sem hordta a Szép nevét:
most meg a Szépség örököse
s gúnyolt korcsként pirul a szőke Szép.
A természetet minden lopja ma
s rútat kendőzés kölcsön-máza föd:
nincs a szépnek szent neve, otthona:
pogányként él vagy éppen száműzött.
Ezért hollófekete a szemed
és szemöldököd, Úrnőm: amiatt
hord gyászt, aki nem-szépnek született,
s mint a szép, most a teremtés gúnyja csak:
de úgy gyászol, bánata olyan ék,
hogy minden nyelv így kiált: Ez a Szép!
 
(127. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

William Shakespeare: A jövő ellen, ha jön oly jövő

A jövő ellen, ha jön oly jövő,
hogy hibáimtól arcod komorul,
s szerelmed, fukarkodva, kitűnő
szempontok szerint számolni tanul:
a jövő ellen, ha mégy, idegen,
s szemed e nap, nem néz rám, vagy alig,
s hagyva múltját benned a szerelem
érett kimértséggé komolyodik:
e jövő ellen sáncot verek és
értékem tudatába költözöm,
s magam fogok  magamra kezet és
a te jogodat védi majd pöröm:
szigorú jog, koldust, elhagynod engem,
fogalmam sincs, mit tudj szeretni bennem.
 
(49. szonett)
 
/Ford.: Szabó Lőrinc/

  • http://csicsada.freeblog.hu/
  • Csicsada irodalmi naplója
  • Ircsi Birodalma
  • Vicushka Blogja
  • Ibolya: Tűnődéseim
  • Zsuzso3 : Napsugár
  • Képek,Versek
  • Maya Blogja
  •