szatíra bejegyzései 
Jókai Mór: Kukacok versenye
vagy
Ki a legjobb barátja a fának?
HERNYÓ
Enyim a fa. Ez már megiratott.
Tessék megnézni karcsu gallyait,
Az én "gyürümet" tetszik látni ottan.
E gyürüvel van eljegyezve ő.
Ha tavasz jön, én vagyok legelső,
A zöldülő fát a ki felköszönti.
Minden levélről a mit ő kihajt
Legpontosabban lajstromot viszek:
Körülnyirom: könyv nélkül megeszem:
Én örködöm fölötte: engemet
Le nem ráz róla semmi fergeteg:
Ha szél jön, én belékapaszkodom
Hogy el ne döntse, s hogyha jő a tél,
Én akkor is a fát el nem hagyom,
Reá kötözve élek, rajta csüngök,
Leghűbb lakója fának én vagyok.
ILONCA
A mit előttem szóló dictiózott,
Az szép beszéd, de nem más, csak beszéd.
Hogy ő a fát szeretné? semmi sincsen.
Szeret bizony zabálni: gyomra táját
Megtölteni. Ebben nincs semmi érdem.
Oh én mi más vagyok! Én kultiválom
Az ifju sarjat: oh én nem vagyok
Szorulva arra, hogy levélt egyem.
Én bölcsen az egész gallyat lecsípem,
Mikor még gyönge hajtás, hogy legyen
A fának szép alakja, termete.
Ha van kinek sorsát köszönheti
A szép gyümölcsfa, úgy az én vagyok!
CSEREBÜLY
Mi szörnyű próza, a mit itt beszélnek.
Nyirbálni! Szép kis hivatás! Nekem
Nincs semmi kedvem ahhoz. Őseim
Nem igy oktattak. Én nem igy tanultam.
Engem csak a virágok érdekelnek.
Éltem csupán poézis, a midőn
Virágait kinyitja a gyümölcsfa:
Tudom, hogy értem nyilnak ők csupán:
Én akkor a virágkehelybe bújok
S élek csupán szerelmes mézivel.
A fának költészetje én vagyok!
DARÁZS
Ejh, félre innen, marsch dongó poéta
Virágevő! Nem tudja a világ
Tán, hogy csupán azért dalolsz virágról,
Mert benne méz van, a mit megzabálj?
A fának jóltevője én vagyok.
Mert a mikor gyümölcse jól megért,
Nehogy letörje ágát terhivel,
Kirágom én, és igy megkönnyitem.
Én a superplusról gondoskodom
S az nékem régi szerződésem igy.
PENÉSZFÉREG
Kikérek minden ily disputát.
Önök mindnyájan jöttment indigénák.
De a ki önmagátul megterem
Levélen, ágon, az csak én vagyok.
S hogy áldás van dús nemzedékemen,
Annak tanúja az, hogy sok vagyok.
Engem csak akkor látni fán, midőn
A fa beteg: tehát én ápolom.
Mézharmat mikor hull, ott vagyok.
Csak én vagyok hát édes gyermeke.
ÁSKA
Hiú dicsekvők! Ritka érdemekkel
Sürüen kérkedő tányérnyalók!
Nem igy dicsekszem én: a földben élek,
Szerényen eltakarva müködéseim.
S a mig ti ott fenn bőven versenyeztek,
Addig titokban járok én alant
És őrködöm a fának gyökerein,
A kik hogy tőle el ne szökjenek,
Én őket szépen rendre vagdalom.
SZÚ
Ilyen bolond a nép! Im látni most
A külsőségen kapkod mindegyik.
Pedig a fának hive én vagyok.
Csupán csak én: igaz kebelbarát,
Ki belsejének titkait kutatja
S a legtitkosabb baját is ismeri.
S még akkor is, midőn kiszáradott,
Midőn rossz sorsra jut, még akkor is,
Én, a kitartó hűségű barát
El nem hagyom: sorsában osztozom:
Azért a hű szú, oh csak én vagyok,
Oh szép fa, oh hazám, leghűbb fiad.
írta: jazsoli5, 2009. ápr. 6. 6:59 - címkék: szatíra és kategóriák: Kategória nélküli versek
-
még nincsenek kommentek
