népmonda bejegyzései 
Lengyel Dénes: Szent Margit legendája
- A Margit-legenda nyomán -
Erős fogadással megfogadta IV. Béla király, hogy ha Isten még egyszer országába visszavezeti, és népét ismét felemeli, egyetlen leányát neki ajánlja, apácának nevelteti. Fogadásáról nem is feledkezett meg, és amikor egyetlen leánya, a kicsi Margit a tizedik évét betöltötte, bizony kolostorba küldte. Ott nevelkedett a király egyetlen leánya, távol az édesanyja jó szavától, távol a díszes és kényelmes palotától.
Ahogy nőtt, növekedett, egyre inkább távolodott a világi hiúságtól, és közeledett az egyházi tanításokhoz. Az apácák klastromában élt a Nyulak szigetén, melyet később róla Margitszigetnek neveztek el.
Híre járt a közeli országokban, de még a távoli tartományokban is, hogy van Béla királynak egy szépséges lánya, s egymás után érkeztek a kérők Magyarországra. Megkérte Margitot a cseh király őfelsége, s megkérték sokan mások is, de ő annyira utálta a világi hiúságokat és gyönyörűségeket, hogy hallani sem akart házasságról.
Messze földről jöttek szerzetesek és apácák, de jöttek nagy nemes özvegyasszonyok, nagy uraknak és fejedelmeknek a feleségei, hogy a királykisasszony szent életében gyönyörködjenek.
Mert szent Margit mindig térdre ereszkedett Jézus és Szűz Mária képe előtt, úgyhogy a sok térdeplés miatt térdének kalácsai megdagadtak és megkeményedtek.
Életének minden napján örült, ha magát megalázhatta, és az apácanővéreknek szolgálatot tehetett. Amennyivel fölülmúlta őket méltóságával és nemességével, annyival inkább iparkodott magát megalázni előttük.
A nemes magyar király egyetlen lánya, az ország büszkesége ott főzött a konyhában, elmosta a tálakat és a fazekakat, és hordta a tüzelőt. Télen is ő tisztította a halat, ezért aztán kezének bőre meghasadozott, vére kiserkent.
Történt egyszer, hogy Szabina nővér, Donát úr leánya rákot főzött vacsorára a nővéreknek. De főzés közben a fazék a parázs közé esett, és mindenestül kigyulladt. Szabina nővér csak sikoltozott, de nem mert a fazékhoz nyúlni. Akkor lépett be Margit asszony, s amikor meglátta az égő fazekat, puszta kézzel megfogta, és kivette az izzó parázs közül. De halljatok csodát:
a tűz sem a kezét , sem a ruháját nem égette meg.
A szent szűz a kolostor ebédlőjében is szolgált: felsöpört, kiszolgálta a nővéreket, s egy falatot sem evett addig, míg a többiek az asztaltól felkeltek. De különben is, hogy magát megalázza, mindenkor a második asztalnál evett, miképpen a szolgálólányok.
Történt egyszer, hogy a szent szűz a nővérek kézmosó vizét, amelyet közösen használtak, ki akarta vinni, de a nagy csebret egyedül nem bírta. Ezért magához szólított egy nővért, éppen Boboldi ispánnak a lányát, a büszke Csengét. Azt mondta neki:
- Szerető atyámfia, vigyük együtt a moslékos csebret!
Csenge nővér semmit sem szólt, kivitte a csebret Margittal, de amikor az udvarra értek, letette a csebret, és a moslékos vízzel a szent szüzet arcul verte. Margit pedig ezt békességgel elszenvedte, elmosolyodott, és azt mondta:
- Szerető atyámfia, mit művelsz?
Ilyen szeretet és alázatosság élt a szent szűz szívében.
De híre járt egyszerűségének és engedelmességének is. A közedényekkel megelégedett, az étel hitványát válogatta, s panaszát ember soha nem hallotta. Amit a főnökasszony parancsolt, elsőnek teljesítette.
Ha a nővérek közül valamelyiknek atyja, anyja vagy rokona meghalt, a szent szűz mindjárt felkereste, vele sírt és azt mondta:
- Akarata volna az Úristen, szerető atyámfia, hogy inkább énnekem történt volna, hogynem tenéked.
Ha pedig a nővérek közül valaki meghalt, a szent szűz addig nem távozott a testétől, míg el nem temették, hanem ott imádkozott a holttest mellett, s úgy megsiratta, mintha a rokona lett volna.
Ez a szentséges szűz nagyon szerette a szegényeket, és maga is szegénységben akart élni. Ruhája mindig szakadozott és foltos volt. Néha a sárból vett fel posztófoltokat, és azzal foltozta meg köntösét.
Történt egyszer, hogy IV. Béla király eljött a lányához. Szent Margit nem mert atyja színe elé kerülni, mert erősen rongyos volt a köntöse. Hirtelen elfutott Kandida nővérhez, és megkérte, hogy foltot vessen köntösére.
Kandida nővér nagy munkával foltozta meg, mert a köntös már úgy elrongyolódott, hogy Margit asszony karjának húsa alóla kilátszott. Amikor pedig a főnővér, aki a ruhát osztotta, Margitot meglátta, azt mondta neki:
- Asszonyom, én teneked jobb palástot adok.
De Margit asszony azt felelte
- Ne tégy úgy, szerető atyámfia! Két hitvány palástot varrj össze, és foltozd meg, azt viselem én.
Fején egyszerű velumot, fátyolt hordott, mint a többi nővérek.
De amikor meglátta, hogy a szolgálólányok durva, goromba fejkendőt hordanak, elcserélte a magáéval, és az övét a szolgálónak adta. A sarui is mind leszakadoztak a lábáról. Amikor mindezt a főnökasszony meglátta, azt mondta a szent szűznek:
- Ha ezt a te atyád és anyád megtudnák, rajtunk nagy szégyent tennének.
De szent Margit asszony azt mondta erre:
- Kérlek téged, szerető anyám, a Jézusnak szerelméért, hagyjad, hogy én ígyen tegyek.
A szent szűz ágya csak a földre vetett gyékény volt, erre néha egy kődarabot tett párnának. Ezen nyugodott a magyar király lánya.
Vezeklőövvel, korbáccsal testét erősen gyötörte, soha pihenést magának nem engedett. Ezért kora ifjúságában nagyon elgyengült, és érezte, hogy halála közeledik. Amikor az egyik nővért együtt elsiratták, azt mondta a főnökasszonynak:
- Én szerelmes anyám, én leszek az első nővér után, aki meghalok. - És ez így történt. Amikor a szentséges szűz megbetegedett, odahívatta a főnökasszonyt, és átadta neki az ő ládájának a kulcsát.
Ó, szerető atyámfiai, akarat szerint való szegénységnek szeretői, tartói és kívánói, kik a mezítelen Jézust mezítelen követitek, lássátok, nézzétek, hajoljatok jól oda és lássátok, mit lelt a főnökasszony a magyar király lányának kincsesládájában! A szent szűznek ezek voltak a kincsei: ciliciumok vagy vezeklőövek a derék sanyargatására. Az egyik megszakadozott már a gyakori viselés miatt, a másik cilicium pedig vasból készült, hogy nagy keménységgel szorítsa a testet. Egy vessző is volt ott, melyre a szent szűz sündisznóbőrt erősített, s azzal ostorozta magát. Találtak két nemez kapcát, melyek kétfelől hegyes vasszögekkel voltak kiverve, ezeket viselte a szent szűz a lábán.
Ezek voltak Margit asszony kincsei, amelyekkel érdemeket gyűjtött, és ezekkel az érdemekkel segíti most a hozzá folyamodó bűnösöket.
Betegségének tizenharmadik napján, huszonkilenc esztendős korában a szent szűz elnyugodott az Úrban. Legottan a szentséges szűznek az orcája csodálatos fényességgel megfényesedett, s olyan szép világosság támadt a szeme alatt, mintha egész arcát megaranyozták volna.
írta: jazsoli5, 2008. szept. 22. 9:15 - címkék: népmonda és kategóriák: Mondák világa, regék, legendák
-
3 komment
Arany János: Hatvani
(Népmonda után)
Kitelt az év, a perc lejára,
Hogy Debrecen híres tanára,
Mint vérrel esküszé egy rossz nap.
Átadja székét - a Gonosznak.
Az ifjúság tömöttebb rendben
Gyűl össze a hallóteremben,
Meghatva titkos borzalomtul,
Midőn az éji óra kondul.
Nincs semmi nesz. Hallgatva várnak
Jöttére a tudós tanárnak,
Ki a fekete könyvben olvas,
S kohán arannyá válik a vas.
Mi sors vár rád a csillagokban,
A csíziónál tudja jobban,
Bölcsek kövét régóta bírja,
Nap- s holdfogyatkozást megírja.
Télen, szobában érlel dinnyét
Csiklándi a vendégek ínyét,
S az asztallábból, mint varázslás,
Csapon dől a tokaji máslás.
A szobapadlón vizet áraszt,
Hogy nem lelsz egy tenyérnyi szárazt,
Sikolt, ugrál a női vendég:
De a víz egyre árad mindég.
Mert ez kétségtelen forrásból
(Ki más után, ki hallomásból)
Az ifjúság vallotta szentnek:
Vénebb diákok nem füllentnek.
Most e percet borzadva várja
Midőn belép híres tanárja,
Nincs semmi zúgás- légy ha rebben
Meghallik a népes teremben.
Sötét az éj. Künn vad vihar dúl,
A szélkakas meg-megcsikordul:
Benn ösztövér gyertyák lobognak
Elősejtelmén nagy dolgoknak.
Az asztalon pedig halommal
Egy gólyalábú cirkalommal
Sötét, kormos edények állnak:
Eszközi bűvös mágyiának.
Ott serpenyő, ott szerteszéjjel
Kisebb-nagyobb szelence, tégely,
Üvegcső, lombik és retorta...
Tán a - majd megmondanám ki hordta!
Mellettök egy magasabb állvány,
Fából csinált rezes nagy bálvány,
Üvegtányérral, mint malomkő:
S ha hozzáérsz, megüt a mennykő.
De ím az ajtó, tudniillik
A műterem ajtója nyílik
S jő a tanár, miként szokása...
Nem a tanár! csak képe-mása.
A suhogó fekete öltöny
Halkal seper végig a földön,
És kezdi, mint dologhoz értő,
Beszédjét a ravasz kísértő.
De, mint ama bölcs csízióban,
Homály uralkodik a szóban:
Mi a planéták befolyása?
Mit jósol a tenyér vonása?
Kik e s ama jegyben születnek,
Sírnak-e többször, vagy nevetnek?
A telihold, a görbe újság
Szeszélyiből mi a tanulság?
Ha a tigris a medvét lebírja,
(Miképp Albertus Magnus írja,
Vagyis ha két érc egybeolvad)
Hogy áll elő más oktalan vad?
Mind e csodát kifejti bőven
S mutatja tűzön, serpenyőben:
Sok görbe szám s ABRACADÁBRA
Firkáitól hemzseg a tábla.
De, amint egy gonosz planétát
Rajzolna, elejti a krétát:
Egy kis deák (röstebb a nagyja)
Utána szökken és feladja.
Hanem...egek!...az ifjú sápad,
Meglátva egy pár csodalábat:
"Lóláb!" suttogja félelmében,
"Lóláb!" fut végig a teremben.
S egyszerre, mint vihar zúgása,
Dördül az égnek harsogása,
Merész hangon, őszinte hitben:
"Erős várunk nekünk az Isten!"
És mind magasabbra szárnyal a szó,
Üvölt a discant, búg a basso,
Mikéntha Luther lelke szólna:
"Ha e világ mind ördög volna!"
Egy pillanat...kénkőszag érzik,
Hová lett a kísértő? nézik:
Hűlt helye a tanári széken,
Maga?...tán már pokolfenéken.
De a tanár jő, a valódi,
(Többé nem bír vele Asmódi)
S mi a természet zára, nyitja?
Isten-dicsőségül tanítja. -
A debreceni kollégiumi évek emlékét sok Arany-költemény őrzi.
Hatvani Istvánról, a debreceni kollégium híres fizikatanáráról,
aki a fizikát és a kémiát hazánkban elsőként tanította
kísérletekkel, sok történet maradt fenn. A róla keringő
adomákat füzetekbe, könyvekbe gyűjtötték,
és a nép ajkán éltek.
írta: jazsoli5, 2008. szept. 13. 7:44 - címkék: népmonda és kategóriák: Tanárok,diákok
-
még nincsenek kommentek
