Gyermekek bejegyzései 
Őri István: Altató
Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél
tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kicsim, mit mesél:
"Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem..."
Aludj, aludj, Életem...
Gyémánt Hold, könnyű Szél
ülj hátára és ne félj
szálljunk együtt messze, el...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Csendes álmod, ó, be jó
vigyázzon rád Hold Anyó!
Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár...
Piros ajkon álom kél...
röpítsd messze, pajkos Szél!
lássa mind, mit látni kell,
Tündérország oly közel...
Szállj, szállj, messze szállj
siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...
Livingston Larned: Apu elfelejti
Figyelj rám, kisfiam. Álmodban teszem ezt a vallomást. Belopóztam hozzád, egyedül. Alig néhány perccel ezelőtt, miközben a szobámban újságot olvasva ültem, lelkiismeret furdalásom támadt. Bűnösként jöttem az ágyadhoz.
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam,mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!” én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod.Ezt vetette apád a szemedre,kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?” förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása – azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban,mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek – csak egy kisfiú még!”
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél.
Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban,
fáradtan és összegömbölyödve,
most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy.
Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent.
Sokat kívántam tőled, nagyon sokat…
Dsida Jenő: Elalszol, mint az őzek
Félálomban
ibolya-sugarak közt
édesen gyönge vagy, fiacskám.
Már gyermekkorodban
mérföldekről
meghallottál egy fecskesóhajt
s ha tüske döfött ujjadba,
patakkal eredt meg
a véred...-
...A mindennel kibékülés
illata
álomba kísér,
mosolyodtól
harmatkönnyekre fakad
a korhadó, zűrzavaros ég.
Elalszol,
mint a meghajszolt őzek
a bozótban, napkeltekor:
utolsó
szerelmes gondolatod
piros vadszőlő-levelek közé akad.
Apor László: Szőke kis leánykám...
Szőke kis leánykám nagyon beteg.
Éjjel-nappal érte reszketek:
Simogatva selyem lágy haját,
Lesem minden vágyát, óhaját.
Óh, de semmi sem kell most neki,
Még a bábuját is megveti.
Mozdulatlan fekszik s úgy pihen
Gyolcságya hüs redőiben.
Az a máskor beszédes ajak,
Most fáradt madárként hallgatag,
S láz piros rózsácskái nyilnak ott:
Arcán, hol a pajzán kedv lakott.
Rám se ismersz - égi, jó atyám!
A neved? örökre áldanám,
Csak ha búza-szinű , nagy szeme
Mosolyogva rám tekintene.
E törékeny, gyönge liliom
Hervadását nézni nem birom,
S leborulva, mint oltár előtt,
Csókolom a drága szenvedőt....
Reismann Irma: Szeretnék...
Szeretnék irni rólad, kisfiam,
zengő, bűbájos dalokat.
A jövő szines aranyfátyolán
szőni napfényes álmokat.
Szeretnék irni rólad, kisfiam,
csillogó szép tündérmesét.
Csokorba kötni reményem, vágyam
és egyszer utadra szórni szét.
Szeretnék irni rólad, kisfiam,
gyöngybe foglalva minden sorom,
de tollam gyönge, dalom elcsitul
és könnyek peregnek halkan arcomon...
Clemes Brentano: Késő
Anyám, anyám, jaj éhes vagyok!
Adj kenyeret, mert meghalok!
Várj csak, drága gyermekem!
Reggel a gabonát elvetem.
S hogy elvetették a magot,
a gyermek ujból fölzokog:
anyám, anyán, jaj, éhes vagyok!
Adj kenyeret, mert meghalok!
Várj csak, drága gyermekem!
aratunk holnap sebtiben.
S ahogy learatták a buzát,
a gyermek ujból fölkiált:
Anyám, anyám, jaj, éhes vagyok!
Adj kenyeret, mert meghalok.
Várj csak, drága gyermekem!
Gabonánk reggel csépelem.
S mihelyt a buza zsákban állt,
a gyermek ujból fölkiált:
Anyám, anyám, jaj, éhes vagyok!
Adj kenyeret, mert meghalok.
Várj csak, drága gyermekem,
gabonát reggel őrletem.
Mihelyt a liszt a zsákban állt,
a gyermek ujból fölkiált:
Anyám, anyám, jaj, éhes vagyok!
Adj kenyeret, mert meghalok.
Várj csak, drága gyermekem!
Kisütöm holnap hirtelen.
S mikorra ott a friss kenyér,
kiterítve a fiu, nem él.
/Ford.: Fodor András/
írta: jazsoli5, 2009. szept. 27. 9:21 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Illyés Gyula: Újszülött
Ilyen kormos hajjal,
angyal, angyalom,
honnan jöttél, messzi
és legközelebbi
kedves rokonom?
Óriásként, felhők
közül, félszegen
hajlok rád köszöntőn,
köszöntlek e földön
pici idegen!
Nem hall még, nem lát még,
roppant anyaméh
ez a világ néki -
- Jobb volt a régi!
sírja fölfelé.
Szeme ferdén szétáll,
mintha kínai
lett volna s most fogna
csak a magyarokra
hasonlítani.
Mintha most érkezne,
elvétve a célt,
Kínából, Japánból,
egy ősi hazából,
örökségiért.
Füstös mennyországból
havas hajnalon
most érkezett messzi
és legközelebbi
kedves rokonom.
Hogy mennék eléd én,
hogy menne anyád,
hogy neved, vallásod,
országod, lakásod,
hamar megtaláld.
Ide küldtek, mint a
cím a ládikán,
ide szól e homlok,
szem, száj, ilyet hordott
anyám, nagyapám.
Száz közt, százezer közt,
azon hirtelen,
akármi a próba,
megismertem volna:
ezt küldték nekem!
Itten vagy te otthon,
most s mindenkoron,
itt bontja ki minden
értékedet isten,
drága csomagom.
Mint csillag a vízre,
lomb közé a fény,
kerek arcod ebbe
a népbe illik be
itt lesz jó helyén.
Itt lesz hazád, házad,
anyád, itt leszek
apádnak én ködlő
jövőmmel dúlt költő,
míg el nem veszek.
Karollak, karol majd,
más is, nem csak én!
Itt vár, mint a kezdet,
a vég, meg a gyermek,
a végső remény,
kormoshajú kislány,
pici mongolom,
ó titkosan messzi
és legközelebbi
kedves rokonom!
írta: jazsoli5, 2009. júl. 9. 5:59 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
August Sang: Bölcsődal
Ne sírj, születésed előtt
elsírtak mindent már előled.
Nevess kicsim, nevess, nevess,
nevetésed harsogva dőlhet.
Boldogan alszol csöpp-gyámoltalan,
nem nyomaszt még a földi gond,
álmodban látsz-e távoli
mesés országot, látsz-e, mondd!
Mikor kinyitod majd szemed,
aranymadár ül melleden,
tündöklik arany szárnya tolla,
aranytaréj leng fényesen.
Mikor már lesz erő kezedben,
a fény felé nyújtogatod,
s a szoba négy sarka felé
elrepül aranymadarad.
Mikor lábadban lesz erő már,
elbotorkálsz a fénybe vágyva,
felröppen az aranymadár
szobádból erdő vadonába.
Mikor mondod: "Isten veled,
édesanyám, én elmegyek!"
Elnyelik aranymadarad
parttalan messzi tengerek.
Ne menj el tőlem, kisfiam,
ne menj túl messzi tengeren,
ne menj, ne menj, ne menj, ne menj,
maradj velem.
/Ford.: Kormos István/
írta: jazsoli5, 2009. júl. 9. 5:48 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Beney Zsuzsa: Vándorút
A Cérnahangra-ciklusból
Sűrű árnyak sötétjében,
csillogó szél zöld fényében,
tűlevelek szőnyegén
hová, kis legény?
Csillagbokrok ág-bogában,
harsány égbolt sátorában,
óriás hegyek peremén
merre, kis legény?
Virágok bimbója árnyán
lovagoltál fűszál hátán,
levél fényes tenyerén
nődögéltél csepp legény.
Csillagfürtök alatt háltál,
fáztál-e, míg rám találtál?
Gyöngyszemek közt sírdogáltál,
édes kicsikém!
Hajad most erdők sötétje,
szemed csillag reszketése.
Tekinteted csupa fény -
megérkeztél, kis legény!
írta: jazsoli5, 2009. júl. 9. 5:39 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Robert Burns: A költő köszöntése szerelemből született kislányához
Köszöntlek! Átkozott maradjak
halálomig, ha megtagadlak,
s félek mamád miatt, miattad,
kis hölgy, te drága,
s pirulnék, ha így szólítasz majd:
apám, apácska!
Képmása kedves Bettykémnek,
apásan óvlak és becézlek,
szeretlek, mintha születésed
(a pap szerint)
nem szennyezné be szörnyű vétek:
a vétkeink.
Bujálkodóknak mond a pletyka.
De mit törődöm véle, hogyha
a szóbeszéd szárnyára kapja
a nevemet?
Mi gondom locska asszonyokra?
Fecsegjenek!
Édes kis lány, isten hozott,
bár kéretlen jöttél, s akadt
az egyházzal jöttöd miatt
elég bajom!
De megdolgoztam érted, azt
állíthatom!
Tréfás munkám gyümölcse, lám,
így ütött ki sok víg csatám:
balkézt jöttél világra, ám
bármint beszélnek,
egy garasom megosztanám,
meg én tevéled!
Legyél olyan, mint én akarlak,
olyan, ki jó szavamra hallgat,
s cserébe majd szeretni foglak,
mint jó apád,
s lesz - nem kímélve fáradalmat -
gondom reád.
Akármi sorscsapása ver meg:
csinos ruhába jársz, te gyermek-
korodban gondosan nevellek,
egyet se félj,
megállhatsz bárki kölyke mellett,
szégyen nem ér.
Üss jó anyádra, adja isten
külsődben és természetedben,
s mint rossz apád, élj könnyű kedvvel,
hibái nélkül!
Ez boldogabbá tenne engem,
mint sok kövér csűr.
/Ford.:Lator László/
írta: jazsoli5, 2009. máj. 15. 6:33 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Nadányi Zoltán: Kisgyermekem a tűzből menekült
Mit tudta ő, mit tudta még,
hogy nem olyan az a láng a láng,
amilyen a lámpában ég.
Hanem halálosan falánk.
Nem arra gyúlt, nem arra nőtt,
hogy jobban lássa a sarokban
a bábuját s a bábu őt.
Mit tudta ő, mi ég, mi robban.
Nem látta a rettenetet,
nem látta a piros halált.
Ugrált a láng s ő nevetett.
És a haja is lángban állt.
Égtek a függönyök, a párnák,
fején a bodros, szőke fürt
s a kiskocsi, amibe zárták.
Nevetett és megmenekült.
Dicsértessék a Tüzek Atyja,
aki tüzet gyújt, tüzet olt
és ha akarja égni hagyja.
Vele irgalmas célja volt.
Nem azt akarta, hogy a gyermek
megégjen, arcán semmi seb.
Hanem hogy hadd legyen szívemnek
még kedvesebb, százszorta szebb.
Kezében volt már s visszaadta
kis életét a Tüzek Atyja
és most itt van és kacag rám.
Fejét vállamhoz úgy szorítom,
tenyeremet rá úgy borítom,
mintha a lángot oltogatnám,
a lángot, a piros, kaján,
lobogó lángot a haján.
írta: jazsoli5, 2009. máj. 5. 6:05 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Jovan Jovanovic Zmaj: Roskatagon
Járok, kelek, roskadozok inkább,
Fognám vissza a vén fali ingát:
Futnék, szöknék, mint akit átok mar,
S motyogom csak, révült borzalommal.
"Nem igaz, hogy meghal!"
Istent hívom: Oly fiatal még!
Jogért dörgök: Hiszen úgy remél még!
Dörgöm földnek: Nem mélyedbe vágyott!
Angyaloknak: szívét ti tudjátok!...
Semmi visszhang. Magamhoz kiáltok:
"Épp számára nincs hát orvosságod?"
Futnék, szöknék, mint akit átok mar,
S motyogom csak, újult borzalommal:
"Nem igaz, hogy meghal!"
Ténfergek csak, s főm fölébe horgad
Bölcső mélyén alvó magzatunknak:
Fölébred és tehetetlen néz rám,
Nézzük egymást, sírni kezdünk némán,
S neki is, mint akit átkos bú mar,
Motyogom csak, révült borzalommal:
"Nem igaz, hogy meghal!"
/Ford.: Fehér Ferenc/
írta: jazsoli5, 2009. ápr. 21. 11:23 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szabó Lőrinc: A bicikli
Fiamat néztem, már majdnem elaludt.
- Mi lesz belőle? - töprengtem szorongva.
Egyszer csak felült: - Nekem ne követ,
hanem biciklit tétess a síromra. -
- Majd, hogy ellopják! - ütöttem el a
rémképeket. - Vagy hogy megegye a rozsda! -
Lóci ásított: - Igaz...s visszadőlt,
a paplant némán a fülére húzta,
s csak nagy soká szólt ( s úgy, mint akinek
a szája már végső alkura nyílik):
- Legalább írasd rá a kőre, hogy
nagyon szeretett volna egy biciklit!
írta: jazsoli5, 2009. ápr. 19. 7:49 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szalai Borbála: Későre jár...
Este van, este van,
későre jár,
aludj el, kisfiam,
szunnyadj el már!
Hunyjad le, zárjad le
álmos szemed!
Látod, már kint a kert
rég szendereg.
Csendesen szunyókál
virág, levél,
bokorba húzódva
szundít a szél.
Kisfecskék álmodnak
pihék között,
anyjuk is bóbiskol
fészkük fölött.
Szentjánosbogárka
csöpp mécsesét
elfújja, leoltja -
alszik a rét.
Álmos a tücsök is,
nem muzsikál...
Aludj hát, kisfiam,
későre jár!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 22. 9:31 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Móra Ferenc: Lajkó
Erdő mellett, puszta szélén,
Ponyvasátor barna mélyén
Cigányvajda felesége
Sírva néz a siket éjbe.
Könnye szakad szakadatlan
S enyhet lelni nem tud abban,
Haja fürtit szétzilálja
S "Lajkó, Lajkó!" kiabálja.
Hívja vissza szegény Lajkót,
Reggel óta, a kis rajkót,
Kit temettek ma hajnalba
Vadszegfüves domboldalba.
Sírba tették véle együtt
Kis hegedűt, kis nyirettyűt, -
"Jaj, mit ér az?", - anyja jajgat,
Vak sötétben vajda hallgat.
Egyszer csak valamerrül,
Odafentrül zene zendül,
Mintha az éj muzsikálna,
Mintha az ég földre szállna.
Szól a vajda: "Fent repülnek."
Szól az asszony:"Hegedülnek."
Szól a vajda: "Madaracskák."
Szól az asszony: "Angyalocskák."
Vajda búsan félrefordul
S szól, bár titkon könnye csordul:
"Minek hát a sírás-rívás?
Köztük ő lett, ládd, a prímás."
írta: jazsoli5, 2009. márc. 15. 7:54 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szabó Lőrinc:A sorsjegy
Sorsjegyet kapott Lóci: arcán
csak úgy tündökölt a remény
(melynek, mint a neve mutatja,
rokona a főnyeremény).
- Negyvenezer! - hirdette Lóci
és mosolygott rejtelmesen,
szórta a kincset, és ígérte,
hogy háromezret ad nekem.
- Háromezer pengőt, fizesd ki
az adósságod - mondta és
mint egy kis mennyei pénztáros
úgy járt-kelt közöttünk egész
héten...Hiába magyaráztam,
érveltem, számoltam neki...
- Valaki nyer - felelte -, mért ne
lennék én az a valaki?!
Már untam a kérdést s a választ:
- Mért épp te? - Mért ne éppen én? -
és lefeküdtem a díványra,
de oly bűvös volt a remény,
hogy végül én is eltűnődtem
s míg Lóci rajongott tovább,
hogy biciklit vesz és nagy útra
indul hegyen s tengeren át,
lassan megfertőzött az álom,
a remény, az édes ragály,
gondoltam: gyáva az okosság
s kár félni attól, ami fáj,
a csalódástól, éreztem, hogy
a sorsot hajlítani kell,
akarni, hinni, megbűvölni,
a hit sziklákat mozdít el,
gondoltam: elgyengít a kétely
s Lócinak igaza lehet,
hogy...És fölnéztem és előttem
némán gubbasztott a gyerek,
S csüggedten és csak nagysokára
szólt: - Ezeret legalább...talán...
vagy százat... - Minthogyha a sorssal
alkudna, úgy nézett reám...
Felugrottam: - Nem! Negyvenezret!
s már én kezdtem biztatni ,én:
pedig éreztem, most repült ki
kezünkből a főnyeremény.
írta: jazsoli5, 2009. márc. 12. 7:42 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szabó Lőrinc: Lóci meg a számok
Fáradtan rakodtam le. Lóci
épp aludni ment, toll, füzet
s könyv feküdt mellette. - Ma este
mesélsz, ugye? - örvendezett.
- Ej! - De! - Nem! - Apu! - Nincs időm. - Azt
a Szun Vu Kung majomkirályt! -
- Ugyan már, az száz oldal. - Akkor
kurtábbat... - addig kunyorált
s alkudozott, míg belementem:
- Hát jól van, játszunk valamit,
csak ne soká. - Ő ágyba bújt, s én
csüggedten folytattam: - De mit? -
Az ám: mit? - vette át a szót ő
vidáman, s elhelyezkedett,
én meg sóhajtva mellé ültem,
utálva az életemet,
amely precíz s okos lehet, de
rég nincsenek tündérei...
S a gyerek szólt: - Apu, tudod mit?
Taníts meg engem osztani. -
Osztani? - Igen. - És a játék? -
- Ez a játék. - Te, mi bajod? -
néztem rá gyanakodva. - Semmi,
csak hát jó volna tudni, hogy
például 865-ben
hányszor van meg a 15,
mert, mondom neked, hogy titok van
mindenféle számok között. -
- S ez érdekelne? - Hogyne - mondta
Lóci -, mese ez, igazi,
titok, és mint a keresztrejtvényt,
ezt is meg lehet fejteni.
- Meg lehet! hogyne! - kaptam észbe -
mint a keresztrejtvényt, igen! -
S elővettük a számtankönyvet
és egyszerre tündérien
izgalmas lett a téli este
és körénk szállt a túlvilág:
számok nőttek elő a földből
és bujkáltak egymáson át,
szám-törpék, - óriások, - erdők,
önműködő varázslatok,
s mi, mint két vadölő detektív,
fejtettük, gyilkoltuk a sok
titkot, csodát, az iskolában
még ismeretlen tizedes -
törteket mind kiszámítottuk
s úgy találtuk, érdekes,
minden érdekes a világon
s a tündér nem fogy ki soha...
Fél tízig eltartott a játék,
aztán Lóci ásítva a
fal felé fordult. - Köszönöm, hogy
meséltél, apu! - mondta még
és elaludt...Szerettem volna
belülről látni a fejét.
írta: jazsoli5, 2009. márc. 12. 7:23 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Weöres Sándor: Kánikula
Szikrázó
Az égbolt,
Aranyfüst a lég,
Eltörpül
Láng-űrben
A tarka vidék.
Olvadtan
A tarló
Hullámzik, remeg,
Domb fölött
Utaznak
Izzó gyöngyszemek.
Ragyogó
Kékségen
Sötét pihe-szál:
Óriás
Magányban
Egy pacsirta száll-
írta: jazsoli5, 2009. márc. 10. 6:54 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szamuil Marsak: Erdei vendég
Sűrű erdő nevelte,
Vagy kültelki liget,
a főváros terére
Tavasszal érkezett.
Gyökerestől kivették,
Még rajta is maradt
A jó hazai földből
Egy szögletes darab.
Nem aprócska gyerek volt:
Erőtől duzzadott,
Midőn egy teherautón
Moszkvába eljutott.
Hatalmas ház előtt, mely
Üvegből, kőből állt,
Az ismeretlen téren
Nyugvóhelyet talált.
Vad erdőben a hársfa
Más zajt nem hallhatott,
Csak azt, hogy a társa
A szélben nyikorog.
Bezzeg éjjel se nyughat
Ezen az új helyén,
Mert fent az Izvesztyiján
Cikázva fut a fény.
Világosak a házak,
A sok, nagy lámpa ég,
Töpreng a kis vadóc fa:
"Mikor lesz már sötét?"
De lám a kedves vendég
Megszokja csendesen,
Hogy Moszkva városában
Nincsen sötét sosem.
Hogy Moszkva városában
Olyan a munkazaj,
Mint éjjel-nappal távol,
A tengeri moraj.
Serdülj hát fácska szépen,
Zöldellj itt sok napig,
A beton járda szélén
Virítsd virágaid.
És illatozzál nyáron,
Had örvendjen, ki lát,
Szíva mézízű, könnyű
Virágaid szagát.
/Ford.: Fodor András/
írta: jazsoli5, 2009. márc. 4. 6:48 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szergej A. Jeszenyin: Verebecskék
Játékos kis verebecskék,
Mint az árva gyerekecskék,
Állanak az ablakban.
Ellepte az udvart a hó,
Mint puha selyemtakaró,
De nagyon hideg van.
Didereg a sok madárka,
Éhes és lankadt a szárnya,
Összebújnak fázva.
Nő ereje a viharnak,
Megremeg belé az ablak,
A szél veri, rázza.
/Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre/
írta: jazsoli5, 2009. márc. 4. 6:44 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Gyulai Pál: A pulyka és a veréb
Nagy garral, felfuvalkodva,
Jár az udvaron a pulyka.
Összegagyog tarkát-barkát,
Kiterjeszti szárnyát, farkát,
Azután magát
Illegeti,
Billegeti
S méreg eszi,
Mivel senki
Föl nem veszi.
A kutya annyit sem ad rá,
Hogy legalább megugatná.
De egy veréb
A sövényre száll,
Majd víg kedvvel
Odább szökdel,
És elébe áll,
És borsot tör orra alá,
Csipogva így szól hozzá:
"Biz' azt kend hiába fújja,
Szebb a páva, mint a pulyka!"
A pulykát ez szörnyen bántja,
Szárnyával a földet szántja:
Berzenkedik, puffaszkodik,
Neki-neki rugaszkodik.
De a veréb csak neveti
S újra visszamondja neki:
"Úgy volt, úgy van, úgy lesz biz'a
Szebb a páva, mint a pulyka!"
A pulyka most már mit tegyen?
Dérrel-durral tovább megyen.
Összegagyog tarkát-barkát,
Kiterjeszti jobban farkát,
Aztán magát
Illegeti,
Billegeti
S egész udvar kineveti,
Mert azalatt a kis kutya
A verébtől megtanulta
S a mai napig is ugatja:
"Szebb a páva, mint a pulyka!"
írta: jazsoli5, 2009. márc. 2. 6:00 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szepesi Attila: Virágnyitó
Erdő ibolyát nyit,
Cseresznye virágzik,
Berek alján, rét füvében
Tücsök citerázik.
Tengelice hangol,
Cinege barangol,
Piros húsvét ünnepére
Ezüst harang kondul.
írta: jazsoli5, 2009. febr. 28. 13:22 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Pattogatott kukorica
Örülsz neki ugye Peti,
Ha a bácsi ott a járdán
A dagadó kukoricát
A rostélyon rezegteti.
Te is örülsz ugye Vica,
Mikor forrón, illatosan
Szemed előtt megugrik a
Pattogatott kukorica.
Rázzák, rázzák, valamennyi
Gyönyörű nagy hópehely lesz,
Ó be jó is azt elnézni,
No, de még jobb hamm, megenni.
írta: jazsoli5, 2009. febr. 27. 7:26 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Takáts Gyula: Vadrózsa
Amíg virág voltam,
csak illatoztam.
Pásztornak, madárnak
dísze, bokra voltam.
Leveles kalitkám
mindig ki volt nyitva.
Tüskéimen
csattog a trilla.
Amikor elszálltak,
gyöngyös lett az ágam.
Piros bogyóm
lángolt a határban.
Akkor a pásztor
tépett kedvesének.
Görbe anyóka
szed ma ételének.
írta: jazsoli5, 2009. febr. 26. 6:35 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Garai Gábor: Bence
Látod, épp a Télapó hozta meg
Bencét, második fiú-unokámat.
Tűnődöm, mért is fontos ez a nap
nekem?
Nem elég a gyermekkorom
virgácsaira, krampuszaira,
édességeire fognom a dolgot:
valamiképp fontosabb ez a nap.
És hirtelen beugrik: ez anyám
születésnapja is, anyámé:
épp tíz éve hagyott el végleg minket:
anyámé, ki míg kicsi és élhetetlen
voltam, egyszál maga gondoskodott
rólam, anyámé, aki betegen
ápolt, s igazán szeretett...
Furcsa, hogy ez az apró jövevény
éppen ezt, az ő születése napját
választotta ki a megérkezésre:
furcsa, de lehet benne sorsszerű
fordulat is:
megeshet, hogy mikor
nagyon vén leszek s végleg élhetetlen
megint, és olyan, akár a gyerek,
ő visel gondot majd rám, ha megérem,
ő ápol és szeret - cseppet se
szeretetre méltó nyamvadt aggastyánt -,
és ő ül ágyam mellé szelíden,
mielőtt végképp el kell mennem innen.
írta: jazsoli5, 2008. dec. 19. 11:07 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Arany János: Juliska emlékezete
Mióta romba dőlt oltáridon, Hazám,
A honfi legszentebb könnyével áldozám,
Mint egy Jeremiás nyögdelve bánatom,
Oly megtörött szívvel, de nem oly szabadon:
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nagyon fáj! nem megy!
írta: jazsoli5, 2008. dec. 15. 7:30 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Arany János: Juliska sírkövére
1
Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt:
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk:
A LÉLEK ÉL: találkozunk!
2
Férj, szüle, testvérnek szakad érted szíve, Juliskám!
Csak, ki legárvább lőn, egy mosolyog: csecsemőd.
Benne mi kárpótlást keresünk nő, néne, leányért:
Jaj neki: búra ha nő, hol keres édesanyát!
írta: jazsoli5, 2008. dec. 15. 7:13 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Arany János: Leányomhoz
Kórágyon ott, nagybetegen,
Halálhoz is már tán közel,
Virágom édes gyermekem,
Mily messze föld különöz el!
Röpülnék, mint az érc-fonál
Villáma, mely hírt hoz, viszen:
De akaratom láncon áll,
Erős békón lábam, kezem.
Mit ér szüntelen, mint a rab,
Futkosni pályám szűk körét!
Ha egy lépés sem hamarabb,
Egy lépés sem közelb feléd!
Mit ér e zúgó, rossz fejet
Széttörnöm a kalit vasán:
Ha gyötrő, távol fekhelyed
Nem enyhül e meddő tusán!
Szenvedsz: mióta? mennyi kínt?...
Régen! sokat! Óh Istenem!...
Röpülök: látlak-é megint?
Vagy a pohár csordulva vár,
S fenékig kell ürítenem!...
írta: jazsoli5, 2008. dec. 15. 7:06 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
Nadányi Zoltán: Az első pogácsa
Konyhajelmezt öltött
kislányom, Kati,
sütő tudományát
úgy próbálja ki.
Húsz kis pogácsából
csak egy sikerült,
az is furcsán festett,
mikor kikerült.
Botrányos alakja,
rossz fogása volt,
kemény ropogása,
de - pogácsa volt.
Nekem szánta ő ezt,
hozta boldogan,
hát ahogy harapnám,
nem fogja fogam.
Igen ám, de lesnek
lelkes nagy szemek:
"Milyen a pogácsa?" -
"Tyű - mondom - remek!"
Kati csak úgy hízott,
kiszaladt: "Nahát,
ízlik a pogácsám!" -
hallom a szavát.
Magunkra maradtunk:
pogácsa meg én,
hosszan elmerengtem
Kati remekén.
Kicsi és pogácsa,
úgy szemre kevés,
csak a fog sokallja,
mikor belevés.
Nem veszi be, sajnos,
se szám, se begyem:
jó lesz eltüntetni -
hová is tegyem?
Kiskutyánk ott sétált
az ablak alatt,
odadobtam annak:
nesze, jó falat!
Siettem utána
a konyhába ki:
kell, hogy Kati mellett
valljon valaki.
Megettem-e - kérdi
kétkedve anyu,
nagymamácska, ő is
hej, csupa gyanú.
De én megfeleltem,
azért vagyok ott:
"Egy baj volt: kevés volt!" -
Kati ragyogott.
Épp akkor besétál
ám a kiskutya:
mit hoz a szájában
az a kis buta?
Hozza a pogácsát,
még sértetlenül!
Leteszi, otthagyja,
szinte menekül.
Nevetésbe tört ki
most a társaság,
még Kati is, ő is
fogta a hasát.
Mert megtudta ebből,
akit érdekel,
hogy az a pogácsa
- kutyának se kell.
Szabó Lőrinc: A gólya
Veszekedtem a kisfiammal,
mivel kerülő úton át
megtudtam, hogy az óvodában
elcsábított egy úrilányt.
Minden hatalmam összeszedve
szidtam, hogy rengett rá a ház:
- Jól nézünk ki! Mi lesz a vége,
ha majd a kislány lebabáz?
- Azonnal orvoshoz mentek! -
mondtam, és Lóci nevetett,
nevetve mondta: - Nem én, a gólya,
az hozza majd a gyereket! -
Ezt mondta Lóci kipirultan,
s mérgesen nézett rám nagyon:
- Nekem nem lehet kisfiam, hisz
még én is kisfiú vagyok.
Nevetett, és én is nevettem,
ha már a baj így megesett,
s aztán leültem s nekifogtam
megírni ezt a versemet,
leültem, de nem ment a munka
mert költeménynek ez kevés,
szidtam Lócit, hogy rossz a ziccer,
rágtam a ceruzám hegyét.
S hogy tele lett a szám grafittal,
lehetett egy órája már,
a vitrin ajtaján kiszállott
a hosszúcsőrű, nagy madár,
kiszállt a gólya s ott keringett,
néztem a szárnyát, nagy begyét,
a szárnyát néztem s egyre féltem,
hogy leadja a névjegyét/.../
írta: jazsoli5, 2008. dec. 9. 5:53 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekek
-
még nincsenek kommentek
