Szergej Jeszenyin versei bejegyzései 
Szergej Jeszenyin: Egy csavargó vallomása
Mint egy őrült, kuszált hajjal barangolok,
Fejem úgy ing vállamon, mint petróllámpa
Lobog-lobog az őszi éjszakában.
Üvöltő vihar záporaként hullanak fejemre
A rágalmak kövei. Csak hulljanak!
Még erősebben szorítom fejemre a hajfürtöket!
Jólesik most emlékezni egy mohásparti halastóra,
Az égerfa rekedt hangjaira,
És hogy valahol él apám és anyám,
Kik nem törődnek verseimmel,
Mégis szeretnek, mint földjeiket, saját testüket,
Mint a tavaszi vetést serkentő esőt,
Hej! villáikkal agyonszúrnának, csak
Merészeljetek hozzám nyúlni!
Szegény, szegény parasztok,
Bizony elcsúfultatok,
Féltek Istentől és féltek a mocsaraktól is:
Ó, ha meg tudnátok érteni, hogy fiatok ma
Oroszország legnagyobb poétája!
Szívetek zúzmara szállta meg,
Mikor mezítláb őszi mocsarakban járkált,
És most! Magas kalappal, lakkos cipőben sétál!
De benne forr egy csavargó paraszttörzs dühe,
A mészárszékek cégérei előtt
Minden tehénnek kalapot emel.
És ha találkozik a piacon egy kocsissal,
Az otthoni trágyadomb szagára emlékezik
És szeretné hordozni a lovak farkát,
Mint egy menyasszonyi uszályt.
Szeretem földemet,
Szeretem mérhetetlenül, még akkor is, ha szomorú,
Mint a rozsdás fűzfák.
Szeretem a disznók maszatos pofáját,
A brekegő békák esti muzsikáját.
Ó! szívem alatt hordom gyermekéveim.
Boldogan gondolok az áprilisi esték hűsére.
Nini! Jávorfánk leguggolt melegedni
A pirosló hajnal parazsához.
Hollófészkeiért de sokszor megmásztam!
Csúcsa zöldell-e még? És a törzs kérge most is oly kemény?
És te kedves kutyám, megvakultál öregségedre,
Zsémbelődve vonszolod farkad az udvaron végig,
Hát nem jut eszedbe a küszöb meg az istálló...?
Ó! mennyi kedves pajkos emlék!
Egyszer anyámtól kenyérhajat csentem,
És a küszöbön felváltva haraptunk belé...Emlékszel?
Én nem változtam, szívem is a régi,
Szememben búzavirágok kéklenek.
Kiterítem verseim aranygyékényét,
Szeretnék elmondani nektek még néhány kedves dolgot.
De jó éjt mindnyájatoknak, jó éjt!
Az alkonyat mezőin utolsót suhannak a kaszák.
Ma kedvem volna az ablakon át a holdra kiköpni.
Csudálatos kék az ég!
Ilyen kékségben örömest halnék meg...
Elcsigázott, öreg pegazusom,
Nem bírsz velem tartani...
Hej! komoly mesterként jöttem ide,
Megénekelni és dicsőíteni a patkányokat.
Fejem kábult, mint az őszi szőlőhegy,
Habzó hajam borába merül...
Ó! Sárga vitorla szeretnék lenni
A mérhetetlen óceánon.
/Ford.: Vass László/
írta: jazsoli5, 2010. máj. 17. 6:48 - címkék: és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Porhavat zúdít a fergeteg
Porhavat zúdít a
fergeteg,
minden utat, ösvényt
eltemet.
Útközben a friss szél
elaludt:
hó lepi az erdőt,
a falut.
Boszorkány iramlik -
ott szalad!
Futkorászva söpri
a havat.
"Hej, ti lusta népség,
emberek!
Utakon előre
törjetek!"
Megijedt az orkán,
iszkol ám!
Menekül a messzi
sík haván.
Szél szökik fel hóbuckák
közül,
fejéről a sapka
leröpül.
Csőrével egy holló oda-
vág,
s reggel sapkát tart a nyírfa-
ág.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 21. 7:14 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Te dalold el
Te dalold el a dalt, ami hajdan
zokogott az anyánk ajkán.
Kisegíthet a búból e dallam,
s veled dúdolni bírom talán.
Hiszen ismerem, nékem is drága,
vele nyugtalanítsd szívemet.
A te hangod az elhagyott házba,
mint egy álomba visszavezet.
No dalolj, s én a pillám lehunyva
megint érzem a múltak ízét,
s megigézve majd fölmerül újra
a homályból a hű anyakép.
Nekem vigasz e dal, ha te mondod,
s tudom, nem csupán én szeretek
pici kertkaput s berkenyelombot,
ha az pírral a földre pereg.
No dalolj, legyen újra világos
feledékenyen árva fejem,
hiszen jó, ha anyámra s az álmos
szemű tyúkokra emlékezem.
Én a sírig imádom a nyírfa
patyolat-derekát s haját,
ha a hajnali harmatot sírva
a ködökbe csavarja magát.
Ma a szívemnek szűnik a kínja,
ma a bor meg e dal ad erőt -
te vagy nékem az otthoni nyírfa,
aki bókol az ablak előtt.
/Ford.: Nagy László/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 20. 18:35 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Vádlón ne kutass a szívemben
Vádlón ne kutass a szívemben,
megvetlek örökre, ma lásd,
de imádom a fényt a szemedben
s a ravasz hitetést, a csalást.
Holtként kiterülve lefekszel,
s kérdőn hajolok föléd:
a róka halált így színlel
s ragadoz hollócsemetét.
De ki bánja? Ölelj: sose félek.
Hamis úgyis e vad lobogás.
Lelkem viharedzett lélek,
sokat érte goromba csalás.
Nem téged imádlak, drága,
csak árny vagy, echo-zene:
arcodban a más arc álma,
akinek csoda-kék a szeme.
Az a másik tán sose jámbor,
s látszatra - ki tudja? - hideg,
de a léptei fénysugarától
lelkem zuhatagja remeg.
Ilyet árnyba, tudom, sose vonhatsz,
s elmégy, ha akarsz, ha nem.
Te még befelé sem mondasz
hazugságot szelíden.
Megvetlek téged örökre,
de végül is ezt rebegem:
ha a menny s a pokol nem lenne,
kitalálnánk, hogy legyen.
/Ford.: Weöres Sándor/
írta: jazsoli5, 2008. aug. 28. 9:36 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Nem siratlak
Nem siratlak, nem idézlek, múltam,
szirmok füstjét ontó alma-ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjúság.
Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar hideg.
Mezítlábas csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligeteg.
Kóbor lelkem! Lángod már csak félve
olvasztgatja szóra ajkamat.
Hová lettél, kedvem frissessége,
szemem-fénye, érzés-áradat?
Vágyaimat fukarabbul mérem:
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz-reggelen.
Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar rézszín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. aug. 27. 19:52 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
1 komment
Szergej Jeszenyin: Ülj le mellém
Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.
Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas-dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.
Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrűsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe,
odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.
Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltünőket.
Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.
Mi is talján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vígasztalják, aki él még.
Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. aug. 27. 19:41 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Aranyos levelek kavarognak
Aranyos levelek kavarognak
rózsásvizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.
Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.
Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puhafürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.
Ilyen őszi borús üzenettel
nem volt tele még a szívem.
Jó volna a fűzfalevelekkel
elringani néma vizen,
holdként csavarogni a réten,
hol széna a jószagú ágy...
Örömöm keresem ködös égen.
Szerelem, hol a vágy, hol a vágy?
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. aug. 27. 17:35 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Lelkem, az égből száműzött
Lelkem, az égből száműzött,
repülne földöntúli tájra...
De szép, ha pőre fák között
kicsap a zöld levélke lángja,
s a röpködő kis tűz alatt
ágak gyertyái olvadoznak,
közöttük suttogás szalad -
szava támadt a csillagoknak...
Elolvastam kuszált jegyed
világ, és így jelöltél kínra,
mint üstökös , ha szánt eget
s tűzmását víztükörre írja.
A ló is mindhiába csapja
hátáról hold ezüstporát...
Ó, szemem, ha gyökér itatna
téged is, mélyről, mint a fát!
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. aug. 27. 17:28 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Felhőntúli strázsa
Felhőntúli strázsa, nyisd nekem
napok kéklő kapuját!
Lovammal ezen az éjjelen
fehér angyal tovaszállt.
Fehér angyal, istennek ne vidd!
Nekem lovam az erőm.
Hallom panaszolva hogy nyerít,
feszes pányván sinyledőn.
Látom, ahogy dobrokol, kapál,
harap arany zabolát.
Pej sörénye, mint a holdsugár,
száll a vastag ködön át.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 22. 20:11 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Messzi út ezüst szalagja
Messzi út ezüst szalagja,
merre hívsz, hová vezetsz?
Fölötted, mint böjti gyertya
lángja, csillag lengedez.
Örömre vagy búra hívsz el?
Viszel téboly-poklon át?
Segíts, hogy tavaszi szívvel
megszeressem zúzmarád.
Fűzgallyat adj zabolámra,
szánom alá sugarat.
Majd az egek kapujába
elvezetem magamat.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 22. 20:03 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Szántó, liget letarolva
Szántó, liget letarolva,
vizek fölött nedves ködök,
mint a kerék, legurult a
bágyadt nap kék hegyek mögött.
Elaludt a kerékmarta
országút, és álmot látott,
azt álmodta: hó takarja
nemsokára a világot.
Magam láttam - zúgtak a fák,
körül a világ ködös volt -
szánunk elé fogta magát
paripának a vörös hold.
/Ford.: Urbán Eszter/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 22. 19:56 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Nem zúgtak hiába erre
Nem zúgtak hiába erre
vad viharok, nyers szelek.
Csöndes fénnyel telítette
valaki a szememet.
Valakinek gyengéd álma
sajgón belémköltözött,
messzi, rejtelmes világba
hívott, kék ködök között.
Néma csillagokra nézek,
nem borzongat félelem.
Nekem már szülői fészek
földünk és a végtelen.
Bennük minden szent és áldott,
még a rossz is fényben ég.
Csobogtat pipacsvirágot
tavak tükrében az ég.
Állok rozsföld tengerében.
A sötéten fény süt át:
az ég megborjazott éppen,
s nyalja piros bociját.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 18. 8:41 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Kékség
Barlai László festménye
A völgyek öblei csípős hidegtől kékek,
földön a patkó cseng, mint az üveg.
A sápadó füvű, messzibe nyúló rétek
lefoszló fákról rézpénzt gyűjtenek.
Tarlott lapályra nyers köd csügg le
mélyen,
borzas mohot borzongat, kékre fest,
s a folyó hűvös, tejfehér vizében
locsogva mossa kék lábát az est.
*
A fonnyadó reményt az ősz pirosra
marja,
lovam lépte, mint csöndes sors, szelíd.
El-elkapja sötétlő bársonyajka
hullámzó köpenyem lecsüngő széleit.
Békébe, harcba-e? Indulok messze tájra,
nyomok csábítanak láthatatlanul.
Elfut a nap, villog arany bokája,
s munkánk az évek kosarába hull.
*
Futóhomokról, megkopasztott dombról
permeteg rozsda ontja vörösét.
Pásztorkürtöt hajlít a sárga holdból,
s mint riadt csóka, rebben a sötét.
Tejszínű köd dajkálgat kis tanyákat,
elült a szél, halk zsongás andalít.
Oroszföld alszik, rajta derűs bánat,
s őszi hegyekre fonja karjait.
Nem messze hajlék, csábít éji szállás.
A kiskert bágyadt kaporszagot ont,
szürkén hullámlik a káposztaágyás,
olvadt vajat csöpögtet rá a hold:
előre érzi jó kenyér puháját,
s uborkát herseget az éhes képzelet.
Ott fenn az ég megnyitja tág karámját,
s kivezet száron egy makrancos felleget.
Útszéli hajlék! Sok borongó árnyad
s csöndes derűd régi ismerős nekem.
Az asszony alszik, és a szalmaágyat
laposra döngöli az özvegy szerelem.
Virrad. Az árnyak lassan szétomolnak,
barna homályban áll még az ikon.
S az eső hajnali imát dobolgat
a szürkülő, homályos ablakon.
Poroszkálok megint kékbenyúló mezőkön.
Rézarcú nap villan a pocsolyán.
Szívemben más bú-öröm kincsét őrzöm,
új beszédet tanulgat már a szám.
Fagyott tó lett szememnek enyhe kékje,
lovam nem űzi gyeplőszár-szeszély.
Belemarkol egy halom rőt levélbe,
s utánam vágja a garázda szél.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 18. 7:26 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Eső és förgeteg hazája
Eső és förgeteg hazája,
fölötted kóbor csend borong.
Mint dagadó cipó, a tájra
úgy domborul a sárga hold.
Laboda vadpirossa lángol
zsírosgöröngyű földeken.
Lassúdan ringó felleg-ágon
a csillag: érett szilvaszem.
Nagy utak messze visznek engem,
szembe csap, földem bánatod.
Érzem feszülnek kék vízedben
tavaszi tajtékzó habok.
Az ingoványon megforognak,
suttognak örvényes ködök.
De szót nem értő állatoknak
fájdalma ül a táj fölött.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 15. 21:20 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Dűlők álmodnak
Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.
Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
surrogva szálló seregélyeket.
Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.
Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.
A csend sűrűl, már szunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 14. 6:56 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Itthon vagyok
Itthon vagyok, együtt megint
e tűnődő, szelíd vidékkel.
A hegy mögül még visszaint
a fürtös alkony, lágy kezével.
Szállnak bozontos fellegek,
az eget lassan átalússzák.
Nyomukban csöndesen lebeg
s rámhull az esti szomorúság.
A fénylő templom-kupolát
beszövik-fonják kékes árnyak:
Sok régi pajtás, jóbarát,
ó, merre tűntél, hol talállak?
Évek ködfala eltakart.
Mentetek sorra, mindahányan.
Csak a víz tud még régi dalt,
zubog a vén malomlapáton.
Míg lassan ellep a sötét,
s a szelek gyönge nádat törnek,
örökre elszállt évekért
könyörgök a párolgó földnek.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 14. 6:43 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Túl a kiserdő
Túl a kiserdő barna sávján,
sötétkék égi réteken
a holdat, a szépfürtű bárányt
legelteti a végtelen.
Zsenge szarva a szittyós tóba
döfköd, ezüst csíkot hasít,
a víz puhán körülkarolva
ringatja önnön partjait.
Fagyalvirág tömjénje csordul
zöldbársony baldachim alatt.
Az enyhehátú dombokon túl
lángokat fon a pirkadat.
Ó földem, árvalányhajas szik,
másod vagyok, fiad vagyok.
Bennem is gyűlik, rejtve alszik
keserű, szikes bánatod.
S te is, akár én, elfeledve,
ki melletted, ki ellened,
áhítozol derűs egekre,
néznél bíborszín felleget,
de eléd is csak a sötétség
tárja ijesztő kincseit:
az Ural szörnyeteg-gerincét,
Szibériád bilincseit.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 13. 19:05 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Holdfénycsipke leng fehéren
Holdfénycsipke leng fehéren,
völgyben árnyék suhan, néma.
Mécs fényében, a szentképen
mosolyog fenn Magdaléna.
Egy szilaj lény arca fényét,
mosolyát megirigyelte.
Hályogszemű, sötét ég,
a hold mintha dideregne.
Száll süvítve orkán-trojka,
csípős verejtékben ázik,
fél az erdei manócska,
ríva szél hátára mászik.
Halál fen pengét az éjben,
most már sír fenn Magdaléna.
Ki a völgyben jár, a szélben,
gondoljon imámra néha.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 13. 18:50 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Azúrszínű tiszta vászon
Azúrszínű tiszta vászon
pír elömlő ujjai...
Túl ciheren, írtoványon
száncsengő kacagva rí.
Köd ül minden mélyedésben,
a mohok ezüstösek,
górén, csűrön át az égen
látszik még a holdnegyed.
Vadul, hetykén iramodva
verítékhabot repít,
s száll az ördöghordta trójka,
táncot jár a telepig.
Sövény mögül a leányka
lopva nézi a legényt.
A vad legény félrevágja
a sapkáját a fején.
Piros ingnél pirosabban
tavasz hajnalpírja kel.
Ég a bádog színaranyban,
csengőszóra úgy felel.
/Ford.: Tellér Gyula/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 21:00 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Fönn a menny hideg-kék tálján
Fönn a menny hideg-kék tálján
gomolyfelhő, méz-arany.
Álom leng a föld homályán,
én virrasztok egymagam.
Felhőben a fenyves. Mélye
gyantaillatot szitál.
Felhőrések gyűrűjébe
fúródik egy sziklaszál.
Kócsag rikoltoz rekedten,
ring a szittyós tóöböl.
Árva csillag, majd lecseppen,
mint a harmat tündököl.
Árva csillag kék tüzével
lángvihart lobbantanék,
benne úgy hamvadjak én el,
mint alkony-máglyán az ég.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 20:32 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: A ménes
A dombsoron lovak dobognak át,
fújják a völgybe szét napok aranyporát.
Lerontanak, s hol reng a kék öböl,
sörényük olvadt szurka szétömöl.
Nézik a víz csillámló fodrait.
Nyakukba most a hold ezüstpányvát hajít.
Árnyától megriad a ménes, elrobog,
a kelő nap felé sörénye fellobog.
*
A lófejek körül a tavasz napja zeng.
A bögölyhad még álmosan kereng,
de este már csípése mérges -
fülét lesunyja, fölnyihog a ménes.
Pata robajlik, egyre élesebben
felcseng a hang és elhal a füzesben.
A víz a csillagos nagy égig tornyosul,
tükrére bögölyög hamu-esője hull.
*
Réten az alkony fáradt kékje leng,
sípja szaván a pásztor elmereng.
Figyel a ló, lehajtja nagy fejét,
hallgatja csöndesen a pásztor énekét.
Visszhang harangja zeng, finoman rezzenő,
üzen a széllel egy sosem-legelt mező...
Szeretem nappalod, borongós éjjeled:
rólad zengek, hazám, tűnődő éneket.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 20:13 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Felhő-csipke lengedez fehéren
Felhő-csipke lengedez fehéren,
füstölög a jóillatú köd...
Állomásról kocogok szekéren,
falum messze a hátam mögött.
Néma erdő, egy levél se zizzen,
mélyre csüggő kendő a homály,
szomorúság sirdogál a szívben:
szülőföldem , életed de fáj!
Fenyő ring, mint karcsú lány, sudáran.
A bakon a kocsis énekel:
"Börtönágy lesz majd halotti ágyam,
Isten tudja, hol temetnek el..."
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 20:05 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Zelnice szirma havazgat
Zelnice szirma havazgat,
harmatozók a füvek,
kint a mezőn üde sarjat
csípdes a varjúsereg.
Fű puha selyme lekonnyad,
árad a gyanta szaga.
Ó, ti mezők s pagonyoknak
tavaszi kábulata!
Titkos, örömteli hír jár,
s ég szívemen lobogón.
Kedvesem áhítozom már,
s őt, csakis őt dalolom.
Zelnice szirma, havazz csak,
zengj, te madárteli ág, -
léptem alól csupa hab csap:
habzik a réti virág.
/Ford.: Tellér Gyula/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 8:17 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Ingoványos erdő
Ingoványos erdő
kéklő ég-lepel.
Tűlevéllel csengő
fenyves énekel.
Fák sötét hajában
cinke bujdokol.
Kaszások dalára
gondol a bokor.
Egy szekér a rétről
ballagdál haza,
csordul kerekéből
hársfa jószaga.
Ring a fűzek ága
szellő füttyszaván...
Szülőföld, te árva!
Elhagyott hazám!
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 6:49 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Szülőföld, sívó homok
Szülőföld, sívó homok,
utat temető,
fák homályán klastromok,
árva legelő.
Négy-öt ház, reménytelen,
porlepett sövény.
Szarufákon veresen
tajtékzik a fény.
Vén gerendán zsupp-kalap
málló ház felett.
Zöld penészre hint a nap
arany pettyeket.
A homályos ablakot
hollószárny veri.
Zöld ingét egy bodza ott
szélbe lengeti.
Mese volt csak, úgy hiszed,
egész életed,
s róla csak a fű zizeg
múló éneket.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 6:38 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Szikkadoz a mélyút árka
Szikkadoz a mélyút árka,
domb tövén galóca korhad:
szellő fut, veres szamárka,
kövér réten csatangolhat.
Csordul édes gyantaillat,
párát sóhajt kék-arany tó:
egy veréb zsoltárt tanulgat,
fűzfaág a kottatartó.
Fák alatt a levéltenger:
sárga rézpénz garmadában.
Dűlőn poroszkál egy ember
szamárháton, fénycsuhában.
Arca árnyék, haja selyme,
mint a lenszösz, leng utána.
A fűz, fejét porbaejtve,
így köszönti őt: "Hozsánna!"
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 12. 6:28 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Elindulok
Elindulok, szelíd zarándok,
mezítlábas szegénylegény,
amerre úsznak zsenge ágak
nyírfaderék fehér tején.
A földet véges-végig mérem,
követve képzelt csillagot.
Közelgő jósorsom remélem,
míg rozstáblák közt ballagok.
Piros almát emel az égre
a hajnal hűvös tenyerén.
Kaszások indulnak a rétre,
énekük lassan ring felém.
Falu-sövény mellett haladva
csöndes igéket mormolok:
százszor boldog, ki elfogadta
a tarisznyát, vándorbotot,
boldog, kit gyér öröm vígasztal,
barát, ellenség elfeled,
kit dűlő, mezsgyekő marasztal,
s ki csak kévéknek hajt fejet.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 11. 6:50 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Rólad álmodom, szülőföld
ólad álmodom, szülőföld,
napfény-boglya völgy-vizében.
Elmerülnék pezsdülő-zöld
füveid lágy sűrűjében.
Csupa illat a barázda,
arany rezedák a szélén.
Imát morzsol fűz-apáca
olvasóján, zöld füzéren.
Ingovány párát pöfékel,
tüzet mer az alkony vödre.
Miattad temettem én el
szívem álmát mindörökre.
Sorsomat már elfogadtam,
lelkem boldogan kitárom.
Hogy egy nap majd messzehagyjam,
azért éltem a világon.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 11. 6:43 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Erdőn átal ment anyám
Erdőn átal ment anyám Iván-éjszakáján.
Csatakos, hideg fűben botladozott árván.
Lépett sások élire, bogáncs tövisébe,
tépte horgaskarmú ág - sírdogált szegényke.
Éles fájás járta át, ledölt gyolcsfehéren,
feljajdult és szült fiút mohos fák tövében.
Szült világra, gyönyörűre: gyephant volt
a párnám,
ékességes pendelyem hajnali szivárvány.
Így születtem, Iván-éj kedves unokája,
szerencsét bűvölt fölém öreg fák homálya.
Csakhogy nem kell énnekem ajándék-
szerencse:
magam útját vakmerő lábam hadd keresse.
Vagy tán jobb lesz piheként kék egekbe
tűnni,
pihe-nyájjal csöndesen a semmibe merülni.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 10. 19:36 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
Szergej Jeszenyin: Komoran áradó üvöltések
Komoran áradó üvöltések,
hogyne szeretnélek, becéznélek?
A tó fele kis kék ösvény inal,
törleszkedik szívemhez boldogan.
Szürke orsó, halászkunyhó állong,
a nádbugát is rengeti az álom.
Tábortűztől vérlik ím a tűzbak,
bozóti hold szemhéjai nyílnak.
Szürkületi guggoló szellemek,
kaszásoknak mesél a bölcs öreg.
Valahol a folyóparton, halkan,
halászokat álmosít a dallam.
Ködlik a láp, fölötte száll a hold...
Te bús ének, te - orosz fájdalom.
/Ford.: Utassy József/
írta: jazsoli5, 2008. júl. 10. 19:17 - címkék: vers és kategóriák: Szergej Jeszenyin versei
-
még nincsenek kommentek
