Szerelem bejegyzései 
M. Eminescu: Idő hullámiból...
Idő hullámiból feltűnsz drága angyal
Márványkarjaiddal és kibontott hajaddal,
Néma, fehér orczád bús, halavány nagyon,
Átélt fájdalmaknak árnya rajta vagyon.
De szemeid most is oly varázszsal birnak.
Csillagok közt nő vagy, és nők között csillag!
A te bűvös arczod merengővé tészen,
Szemem könynyel telik, s imádattal nézem
Miként vennélek ki idő tengeréből ?
Az én kebelemhez mint emeljelek föl ?
Arczod hadd érintse az én könyes orczám,
Szivjam ki a lelked ajkam égő csókján.
S hogy felmelegítsem elhidegült kezed,
Az én kebelemre, szivem fölé tegyed.
De jaj! hova tűnsz el, ismét hova lettél ?
Drága, imádott lény ismét ködbe vesztél ! . . .
Ismét magam vagyok, lehanyatlik karom,
S bennem vizióknak bus emléke vagyon.
Hasztalanul nyúlok kedves lényed után.
Nem vehetlek hozzám,— visz az időhullám...
/Ford.: Brán Lőrinc/
M. Eminescu: Nem értesz meg!...
E világon nincsen olyan becses nekem
Mint a varázs, a mely téged körülveszen,
Hiszen melyik lényért, hogy ha nem teérted
Pazarolnék balul egy reménydus éltet?
Mesékért, álmokért mérlegelve szavat
S enyésző hangjával téged átfogjalak.
Képzelet lánczával kössek tünö álmot
Hogy ne lássam soha a bús valóságot.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És most, mikor eszem rabja szépségednek
S minden sebet tőled ugy vészen mint éket,
Mikor olyan szépnek, bájolónak tűnsz fel,
Hogyha rám tekintesz csillagszemeiddel,
Most, mikor szerelmem, amit érted érzek,
Tiszta, mint a varázs, mely körülvesz téged,
Mint a vágy, mely ott ég egyesülés után
Fény és sötétség közt, márvány véső után,
Mikor vágyam oly szent s érzek olyan mélyen,
Hogy i!y érzés nincs több se földön se égben,
Mikor boldoggá tesz minden, ami tied,
Kezed szorítása, szavad, remegésed,
Mikor talánya vagy egész életemnek :
- Most látom szavadból, hogy te nem értesz meg!
/Ford.: Brán Lőrinc/
M. Eminescu: Mikor eszembe jutsz...
Mikor eszembe jutsz mint egy tündér álom
Éjszak jéghegyeit magam előtt látom.
Csillag nem ragyog már fent a szürke égen,
Még a hold is elvész a távol ködében.
Hullám hátán úsznak jégből ezer hegyek,
Elfáradt kismadár repül azok felett;
Nyugat felé szállott egy kis madárcsapat,
Hütelen kis társa is azokkal haladt.
Fájdalom fogja el, búsan néz utánok
S kimerülve hull el — viszik a hullámok.
Átélve a multat egy rövidke perczben. —
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Egyre távolodunk mi is mind a ketten!
E porhüvely kihül, egyre hüIök, fagyok
Mig rád örök reggel hajnalfénye ragyog!
/Ford.: Brán Lőrinc/
M. Eminescu: Távol tőled...
Távol tőled itten, minden oly bús, néma,
Borus életemre rá gondolok néha.
Ugy tetszik, hogy már is nyolczvan évet éltem,
S hogy vén vagyok, mint a tél s te halott vagy régen.
Visszaemlékezés fájó harmat cseppje
Ráhull az én fáradt sivár kebelemre,
A szél ujjaival játszik ablakomon,
Én meg képzeletben regék szálát fonom,
S akkor, félhomályban elöttem elvonulsz.
Kezed olyan hideg s szemed könyekben úsz.
Sóhaj kél ajkadon, szólni akarsz nékem
S általfogod nyakam karjaiddal szépen,
Én meg kebelemhez szorítalak téged
S csókban egyesül két boldogtalan élet. . . .
. . . Visszaemlékezés hangja némuljon el!
Feledjek el mindent, amit birt a kebel,
Feledjem el azt is, mint csaltál te engem. . . .
. . . Vén vagyok, mint a tél, s te meghaltál régen.
/Ford.: Brán Lőrinc/
Eminescu: Ha lomb susog...
Ha lomb susog ablakomnál
S nyárfa levél reszket, —
Azért van, hogy rád gondoljak
S feléd közeledjek. —
Ha a tóban csillag fürdik
Világítva mélyét, —
Azért van, hogy felébressze
Szivem szenvedélyét.
Ha a felhők sátora közt
A hold süt le szépen, —
Azért van, hogy rád gondoljak
Örök üdvösségem !
/Ford.: Brán Lőrinc/
Kardoss Tilda: Eddig nem hazudtál
Csuka Zoltán: Csók
Reviczky Gyula: Ha már szeretni nem fogok
Csorba Győző: Alázat
Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem. -
Megcsöndesedtem, nem verekszem
többé, várom türelmesen,
hogy gazdag terveit betöltse
életemmel a szerelem.
Fáj a hiány szivemben, restelem,
hogy ember így vagyok,
hogy lelkemen és testemen
a csonkaság sajog -
de rendelés ez, jogerős itélet,
nem lázadok.
Nem lázadok, csak mentem magamat,
ahogy lehet,
csak illő társamat
fürkészem a hiú magány helyett,
aki ölében és kezében
ajándékot számomra rejteget.
Szeretném elmondani végre, végre,
mi vagy nekem -
hát így terelt hálóm elébe
a gondos szerelem,
hogy fönnakadva gyönge szálain,
maradj velem.
Tőled már a viharok elszaladtak:
szelid verő
fényezte békés vonalát utadnak,
a nyugalom, e fő erő
lengett lényed körül,
mint sérthetetlen levegő. -
Szél támad, és elvinni készül,
emelgeti a szoknyád,
beteg vagyok a rettegéstül,
zokogva borulok rád:
úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
szökni-akaró foglyát.
Ijesztenélek a világgal:
mi lesz, ha nem véd
az én hűségem? kis virágos ággal,
mi lesz veled? - károdra tennéd.
Ijesztenélek, - s panaszkodom inkább:
romjaimon tekints szét!
Szél támad, és elvinni készül -
nyomaidon bedől
az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
többé se ég, se föld,
mindenfelől hiány szakad rám,
- te óvsz mindenfelől.
Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem,
most, amikor már húzódol, menekszel,
s nehéz fejem
horgadva várja: koszorúzza meg már
a szerelem.
Váci Mihály: Zsoltár
Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél.
Magasztaltassék a te neved,
és arcodon a mályvák,
és első pirulásodat
angyalok zavartan imádják.
Áldassanak örök mámorral
a felujjongó idegek,
és első remegéseid értem
megszenteltessenek.
Kegyelmed, mellyel hozzám voltál,
legyen az égben kedves,
s amivel Te megáldottál engem,
legyen malaszttal teljes.
Szenteltessék meg ajkadon a csók,
fénylőbben, mint az ostya,
és sóhajaid áhitatát
zarándok-sereg áhítozza.
Gyönyörtől felkent arcodat
templomi zászlókra hímezzék.
Imádják ölelésed
kitárt-kar keresztjét.
Testedre hintessék liliom,
s amerről jöttél - pálma.
Csípőidet szentelt olaj
avassa, lehelje ámbra.
Homlokodra glória nyíljon:
galamb lebegjen, hol ledőltél,
hol ég felé fordult az arcod,
a helyet imádja örök tömjén.
Magasztaltassék az idő,
zümmögje zsoltár.
Legyen kápolna e helyen,
épüljön testednek oltár.
Harang remegje majd tovább,
mit bennem elringattál.
Sv. Stefanovic: Emlékezés
Emlékszem reád, kedvesem,
Valahol a szemem már látott,
Mikor álmomban megkívántam
Átélni az egész világot.
Emlékszem reád, kedvesem,
Éreztem érted már gyötrelmet,
Mikor végtelen vágy ölén
Átélni vágytam a szerelmet.
S emlékszem, s tudom, kedvesem,
Hogy újra elém hoz az álom,
S kereslek örökkön tovább,
Mikor utolér a halálom.
/Ford.: Ambrus Balázs/
Károlyi Amy: Így
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...
Reviczky Gyula: Szeretlek-e?
Kányádi Sándor: Szemed
Nagy László: Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perc roppan
az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
- megborzong a lélek -.
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm -
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsípődön.
Bella István: Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni ruhád
Mellém is fekhetsz Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok, mint a nap
És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz
Már nem is kéne mondani
csak hallani csak hallani
Dobol az eső Hogy dobog
Benned zuhog Bennem zuhog
Fodor András: Tested kenyerén
Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem,
ne legyen adományod,
ne legyen érdemem.
Legyen eleve rendelés,
a sors bocsánata,
amért a pusztulás elől
kitérnünk nincs hova.
Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak,
te nyitottad ki értem
magányosságodat,
és nem lopás, nem önzés
ha magam rád fonom,
bőrömön átparázslik
minden tulajdonom.
Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg,
a hanyatló erő is
hozzád visz közelebb.
Bár fölsebez a hajnal,
megalvadt csönd az éj,
míg testünk kettős vérköre
forog, szoríts, ne félj.
Mit ér a léten-túli hit,
a vak remény mit ád?
Utaztunk egymás áramán, - nekünk
már nem kell más világ.
Tóth Bálint: Már három napja fúj a szél
Már három napja fúj a szél.
Már három napja, hogy a szerelem elhagyott.
Már három napja fúj a szél s a szélben
hunyorognak a túlparti csillagok.
Csak ténfergek a kertben, házban tétlen,
környékez az émelygés, szédület.
Már három napja fúj a szél s a szélben
már három napja vak vagyok, süket.
Lassan elfogy cigarettám, borom,
éjjel a tó nyögését hallgatom,
zihál, csapkod, jajong, félrebeszél.
Már három napja fúj a szél
s hunyorognak a lámpák, csillagok.
Az eső megjön, a tetőn vacog,
motyogásában hülye rémület.
Már három napja fúj a szél.
Már három napja élek nélküled.
Tóth Bálint: Szép vagy, szép
Szép vagy, szép,
fekete kócsag hajnali tóban,
tündöklő víz körülötted,
tündöklő víz.
Valahol távol szél indul,
de te megállítod.
Valahol távol hullám fodrozna,
de te lecsendesíted.
Ha elszállsz, a tó tükre
széttörik darabokra.
Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot
Félek, mert már nem szeretlek,
létezem csak, mint a kövek.
Egy bombához több a közöm,
mint ahhoz, ki visszaköszön.
Befelé nézek, mint a fa,
ha nincs lomja, nincs madara.
Jó órám is farkasverem,
kapni akarok, adni nem.
Mindörökké magam vagyok,
mint te, aki elolvasod.
Mennék feléd, jönnél ide,
de nem mozdul meg senki se.
Körbeér a történelem,
forog tovább a félelem.
Bezártam ajtót, ablakot,
nem hiányzom, ha meghalok.
Megölelnek az elemek,
mert megint minden lehetek.
És elindulok, mint a vak,
hogy újra megtaláljalak.
Nemes nagy Ágnes: A szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne, langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongó varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
( fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sohasem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Cangjang-Gjaco (A 6. dalai láma szerelmes versei): Lelked szélfútta madártoll
101
A rét egyszál virágjába
mindegyik dongó szerelmes.
Abba az egyszál széplányba
az ifjak népes serege.
102
Míg kerekét hajtja a víz,
a malom őrli a szemet.
Míg a szívét hajtja a vágy,
a lány szeretőt keres.
103
Nem nézem a ló járását,
sörénye legyen jól nyírva.
Nem nézem a lány járását,
mosolya holdsugár legyen.
104
A fehér fényű türkizkő
könnyedén gazdára talál.
Ahol szép a lány, tündöklő,
ott sóvár ifjak sora áll.
105
A vágyódásból bűn fakad,
a bűnből hamis képzetek.
Pedig a lelkek, szegények,
csupán szeretni akarnak.
106
Kismadár, hegyek lakója,
nyújts szívemnek menedéket!
Odalent, a völgy mélyén majd
én adok megnyugvást néked.
107
Burjánzó, pompás ligetünk
mindentudó papagája!
Hová szökött, hol rejtőzik
szívem ékes úr-asszonya?
108
A kis rigó a Déli Völgy
dús erdeinek lakója.
Ám dala Indiáig zeng
a kis tibeti rigónak.
109
Úgy döntött egyszer egy majom,
hogy nap nap után lopni jár.
S míg lopott, becsukta szemét.
Csakhogy másoké volt nyitva,,,
110
Észrevétlen hull a sok mag
a tettek termőföldjébe.
Ha gyümölcsei beérnek,
le kell őket szüretelned.
111
Lent délen, forró ég alatt,
bőkedvű lányok közt élnék
végtelen hosszan s boldogan,
ha megengedné s Halál.
112
Tested ízes húsú barack,
vágyad sohasem apadó.
Hogy' járjak hát a Tanítás
vágyakat tagadó útján?
113
A Nyugati Hegy csúcsáról
fehér felhő száll az égre.
Egy lány áldoz istenének,
hogy a lelkem megtarthassa.
114
Hirtelen erős szél támadt,
s fújt, csak fújt szülőfalumból.
Hozzám röpítette első
szerelmem gyermekkoromból.
115
A tejet a víztől széjjel
választja a teknősbéka.
Szeretők lelkét a testtől
senki sincs, ki szétválassza.
116
Kedvesem és én döntöttünk:
csillagtáblán vetünk sorsot.
Házasságra semmi remény,
elszegődünk kolostorba.
117
A templom galambja eltűnt.
De a macskát azért ne bántsd!
Üres beszéddel ne illess!
Mi közöm mások vétkéhez?
118
Azt mondom, hogy fehér selymen
a rajzolat csak folt, piszok.
Azt mondod, hogy ha kedvem van,
írjak rá egy tintarajzot.
119
Holdarcát selyemkendővel
feded: lágyan rásimítod.
A Halál Ura, ím ítélt.
Fájdalom tövise éget.
120
Szeretetből felhő támad -
áldott a felhő az égen.
Szenvedésből vad szél támad -
űzi a felhőt az égen.
121
A falak közt vihar támadt,
s bár a kapukat bezárták,
szele mindenütt port kavart.
Ki tudná ezt letörölni?
122
Három Idó! Nagy Tanító!
Nap és Hold fölött trónoló!
Ki a Földön mindentudó,
csak te vagy: Múlt, Jelen s Jövő!
123
A bűn pompás és bűvölő,
csillogó, színes buborék.
Mikor a Tudás eléri,
szertefoszlik a ragyogás.
124
A hegyi kristály-palota
fehér oroszlán otthona.
Aki annak tejét issza,
magának többé nem ura.
125
Helyes Tudásnak istene,
középső égben lakozó!
Tudást adtál: tudom bűnöm.
Kegyelmet adjál most nekem!
126
Erény titokzatos ura,
ékesség, szentség temploma!
Ha a szél téged megingat,
én biztos nem gyalázkodom.
127
A vajban a tej nem látszik,
a Tanítás néma titok.
Tudásból nem-tudás fakad,
szívedre bízd látásodat!
128
A lelkem égi származék,
nem érinti a földi lét.
Szenvedése tűnő felhő,
az elborult ég látomás.
129
Az érzékek felismerik
az elme képzelgéseit.
Hamis és való, innenső
és túlsó - szétválasztható.
130
Míg szirmot bontott, elkésett,
a dongó nem várhatta meg.
Majd a szerelmük várja meg,
míg újra testet öltenek.
131
Ha már hervad selyem-szirma,
virágát a méh elhagyja.
Az ifjú lány se látja meg
a vénülő legényeket.
132
Izzó a vágy, tüzel a vad,
szarvasbika hívja párját.
Szerelmes hévvel kért a lány,
s dalolta szomorú dalát.
133
Lent a néptelen völgy ölén
szerelmes ifjú dala zeng.
Rá csak a hegyoldal felel,
szél fúj füves tisztásain.
134
A bércről kiáltás hangzott,
nem volt, ki feleljen, senki.
Szerelmes szóval vallottam,
nem értette a szót senki.
135
Ha a lelked is tisztulna,
mikor a tested víz mossa,
az aranyhal is egyenest
a nirvánába juthatna.
136
Ha emberek közt a láma
a sárgabarna bő csuha,
állatok közt élenjáró
az aranytollú vadliba.
137
Ha bírni a Tan eszméit,
szavak tudását jelenti,
egy rátermett papagáj is
szólhat a Magasztos helyett.
138
Ha szerzetesnek állani
lehet esküszókkal csupán,
lehet buddhává lenni is,
más szavakat visszhangozván.
139
Ha buddhává lehetnek, kik
elleneiket lebírják,
a vadon élő állatok
lesznek legelébb buddhává.
140
Ha szerzetesként élhetnek,
kik gyönyöröknek áldoznak,
A Kincsőrző Kígyódémon
máris buddhává változhat.
*
Tudást Őrző Tiszta Tenger
Szerelemről már nem dalol.
Hallgat, miképpen mindazok,
akikről szólnak a dalok.
/Ford.: Sári László/
Molnár István: Lehullok a semmibe
Azt kérdezed tőlem, hogyan szerettelek?
Ahogyan embernek szeretnie lehet.
Szerettelek, mint nyíló orgona illatát,
Szerettelek, mint tavaszi nap sugarát,
Mint még soha senkit nem szerettem,
Látod, hát csak boldogtalan lettem.
Tudni szeretnéd, hogyan csodáltalak?
Mint éjszaka a legszebb álmokat.
Csodáltalak, mint kéklő ég tisztaságát,
Csodáltalak, mint a madarak dalolását,
Mint még soha senkit nem csodáltam,
Látod hát, már mindent megbántam.
Akarod tudni, hogyan vártalak?
Mint pirkadat az eljövő álmokat.
Vártam Rád, mint télen egy napsugárra,
Vártam rád, mint rab a szabadságra,
Vártam Rád, de nem jöttél el hozzám,
Pedig sírt a szívem szíved után.
Azt kérded tőlem, most mit teszek?
Mint egy rossz rémálmot elfeledlek.
Elfeledlek, mint hóeséskor a nyarat,
Elfeledlek, mint vak a fénysugarat,
Ne kérdezz, többé nem válaszolok,
Lehajtott fejjel tovább bandukolok.
Kiléptél ábrándjaim kusza bálterméből,
Elfordultál síró szívem sebzett tengerétől.
Ne szánj, nem kell a sajnálatod,
Lelked nincsen, csakis ábrázatod.
Elmegyek, mint hullócsillag az égről,
Lehullok a semmibe az égbolt tetejéről...
/Forrás: Vallomások a forrás vizénél , Alterra kiadó/
Balatoni H. József: Most is várlak
Várlak. Mindig várlak, szeretettel:
Kitárt karokkal, csillogó szemekkel.
Várlak, mint vak hívők a Messiást,
Mint szerelmes a forró vallomást.
Várlak reggel, délben és esteken,
Várlak tavasszal, nyáron és teleken.
Ősszel is csak Te vagy a szívemben,
Az elmúlást Veled - elviselem.
Várakozással telik életem,
Minden idő, mikor nem vagy velem.
Várok Rád kibontott vitorlákkal,
Veled, ha kell, dacolok a világgal.
Ha pedig jó szél kap vitorlánkba,
Útra kelünk rögvest a világba,
Biztos hajónk visz óceánokon,
S ha közben szeretlek - ne vedd zokon.
/Forrás: Vallomások a forrás vizénél , Alterra kiadó/
Cangjang-Gjaco (A 6. dalai láma szerelmes versei): Lelked szélfútta madártoll
65
Látván virágok hullását,
feketére száradását,
eltűnődöm: ez a vénség
ifjú lányként virult egykor!
66
E világnak minden dolga
vízben tükröződő kép csak.
Lásd s tudd: e tűnő rajzolat
sohasem lehet valóság.
67
Kicsi leány! ha te hegyi
kolostorba vonulnál, én
minden vagyonomat annak
a szent kolostornak adnám.
68
Ó, te egy-éji szerető!
Légy enyém már alkonyattól!
Oly közel a hajnalóra,
mely úgyis elválaszt minket.
69
Virág nyílott, elhervadott,
teljesült a vágy s hanyatlott.
Mint a méh az aranyszárnyú,
megértettem ezt magam is.
70
A vágy gúzsba kötve húz át
új testbe a halál után.
Ám, ha vágyam kioltanám,
szidna s kacagna minden lány.
71
Mint lehullott virág szirma,
annyit ér a hűtlen kedves.
Mosolya, szép foga villan,
de szívem nem boldogítja.
72
Szüleim úgy határoztak,
vegyem feleségül a lányt.
Gyermekkorom kis kedvese,
mi lesz hát velünk ezután?
73
Nem eszem hullott barackot,
nem kell ehetetlen vackor.
Nem veszek zsémbes szeretőt,
nem kell káromkodós asszony.
74
Ivott, hódított az ifjú,
s a szépasszony vállán elaludt.
Reggel egy rőt, begyes kakas
hangos szóval ébresztette.
75
Ifjú leány, szép, heves: bor
s tea - ím, vágyunk tárgyai.
Halál után istentestben
többé nem lesz részed bennük.
76
Születésből halálba térsz,
meg kell válnod kedvesedtől.
Két lét közt, szűk ösvényen
csak az emléke vigasztal.
77
A szerelem hegyormain
szomorúvá lett a szívem.
De hegyi kolostoromba
nem enged a féltékenység.
78
Örvendezhet bár a fösvény,
csupán önmagát ámítja.
Majd mikor görcsét oldja,
boldogságát megtalálja.
79
Szarvasbikák, díszgúnárok,
enyelgések, könnyű lányok.
Éjjel-nappal botorságok,
se család, se barátságok.
80
Azt gondolja, kívánatos.
A testét tejben füröszti,
s azt meséli hazug szóval,
hogy nem volt még soha párja.
Ó, csak nem testéből árad
keserű bűze a szennynek?
81
Fogadalom nélkül öltött
barátcsuhát s gőgösen jár.
Vádolnak, ha nem tettem is,
én, a kis fekete varjú.
Nem vádolják, pedig tette,
ő, a szürke mongol héja.
82
E ház fala, bizony vékony.
Megtiltom hát neked, te lány,
hogy házamban sikoltozzál!
Még megszólnak az emberek.
83
Az aszályt a szikkadt síkon
futó zápor nem enyhíti.
Szenvedélyes szeretőre
több időt kell fordítani.
84
Beteljesülve se csökken
a vágy, az életre szóló.
Ha férfi s nő kötést tesznek,
a lét társas útját járják
örökkön-örökké, míg a
túlsó boldogságig érnek.
85
Égi teremtmény, isten-lány,
szeretet nélkül szerető!
Égi táltosé járásod,
földi lépteid - botlások.
86
A havasi völgy pázsitján
pompáznak karcsú tárnicsok.
Ne siess kis sárga dongó!
Megvárnak lent a virágok.
87
Ékes arcú, szép kedvesem!
A jó kígyódémont kérem,
vegye rá a Halál Urát,
együtt maradjunk odaát.
88
Arca tiszta, ragyogó, mint
hangarózsa fehér szirma.
Hogy a szíve gonosz volna?
Ártalmatlan kis fegyver az.
89
Míg bírja szirmát, a fürge
méh rátalál, majd tovább száll.
Sosem hervadó virág nincs -
szerelmes méh lesz a hű társ.
90
A tested hússzirmú virág,
temető kertjében nyíló.
Lelked szélfútta madártoll,
a halál szűk ösvényén száll.
91
Elmúltak az ifjú évek,
a bűn s a szégyen itt maradt.
Szívrabló, szép istennőm! Tölts
e bűnben még egy éjt velem!
92
Mint pelyhes madárfióka,
oly piciny s gyönge vagy, kedves!
Nagy úr az, ki holtig tiltja
szerelmünk, és hogy óvjalak!
93
Kívül - hűvös sáfránylevél,
bent - lágy szirmú lótuszvirág.
Arca - rideg szomorúság,
szíve - gyönge szeretőé.
94
Egyenes, szilárd lélek ő,
ne légy gyenge, hajladozó!
Szerelmének nem vet véget
a szűnő lét, múló idő.
95
Nem anya szülte ezt a lányt,
papírból készült, vagy fabáb.
Kicsi kedvesem! Szerelmed
csupán zörgő papírvirág.
96
A láma szent tanítása:
Bármit ígér, bárhogy kérlel,
ha nő, ki titkod kérdezi,
megbánod, ha felelsz neki!
97
Foghatsz halat vashoroggal
a tó sötét mélyéről is.
Holdarcú szeretőd titkát
lelke mélyén föl nem leled.
98
Szülői áldást nem kértem,
elmentem szeretőm után.
Ha elhagy, én önfejű lány,
beteljesítem az átkot.
99
A mangófa íze fanyar,
de gyümölcse édes, finom.
Ki lánya vagy, nem érdekel,
de gyönyörű tested - nagyon.
100
A könnyű nők jó szeretők,
de hebehurgyák, fecsegők.
Kibeszélik elődjeid,
s mindenki tud majd rólad is.
/Ford.: Sári László/
Cangjang-Gjaco (A 6. dalai láma szerelmes versei): Lelked szélfútta madártoll
41
Fogyó s növő hold sarlója
hasonló, de míg az egyik
a másikból megszületik:
szétlapul a holdlakó nyúl.
42
Elfogy a hold egyik fele,
majd a fogyó hold növekszik.
A telihold hoz szerencsét,
holdteltével járok hozzád.
43
Föld-királya hegy, Szuméru!
Állj örök-romolhatatlan!
Körbejár a hold is, nap is,
utamat ők vezéreljék!
44
A növő hold harmadnapon
fénylő-fehér leplét ölti.
Ígérj csak egy fénylő éjjelt,
mely teliholdként sugárzik.
45
Ó, te Szent Tan-oltalmazó,
gyémánt jogarú Legfelső!
Ha van olyan varázserőd,
híveidet oltalmazzad!
46
A kakukk első szavára
olvadt a föld, illatozott.
Hogy először megláttalak,
testem-lelkem fagya olvadt.
47
Ha nem gondolsz az elmúlásra,
ostoba vagy,
még ha másban okos is.
48
Etess ebet, tigriskutyát,
bármi fajta is, kezes lesz.
Házad nösténytigrisének
adhatsz bármit, kezedbe mar.
49
Ismerem jól gyönge testét,
lelke röptét föl nem mérem.
Pedig porba rajzolt ábrán
mérhetem a csillagpályát.
50
Sűrű rengeteg sötétjén,
Déli Völgyben van találkánk!
Csak a beszélő papagáj
tudná titkunk kifecsegni.
Beszélő papagáj, kérlek,
keresztúton ne árulj el!
51
Lhásza sűrű tömegében
földjeim a legszebbek.
Ez a felém tartó lányka,
ő is földemnek szülötte.
52
Te szakállas sárga kutya,
ki embernél okosabb vagy!
Éji utam el ne áruld,
s azt se: hajnalban tértem meg!
Szeretőt keresni mentem,
lehullott a hó hajnalra.
Nevem, fent a palotámban:
Tudást Őrző Tiszta Tenger.
Ha Lhászában lent csavargok,
ott úgy hívnak: vidám legény.
Titkom minek rejtegessem?
A hó rávall lépteimre.
53
Ő fejékét felkötötte,
hátra varkocsát vetette.
- Szerencse kísérjen - mondta.
- Boldogan élj - válaszoltam.
- Búsulok utánad - mondta.
- Visszatérek - azt feleltem.
54
Gyönge testű, aluvó lány,
hajlik-e a szíved hozzám?
Igaz szívem megcsalod-e,
hogy elrabold drága kincsem?
55
Fehér gém, add kölcsön nekem
erejét te gyors szárnyadnak!
Nem maradok messzi tájon:
más alakban visszatérek.
56
Holtotokban, a pokolban
tetteitek megméretnek
a Törvény Királya által.
Ott magát ki-ki meglátja.
Győzedelmesek legyetek!
57
A jós nyíl a célba talált,
a nyílhegy a földben maradt.
Szelíd szeretőt találtam,
szívem most már övé marad.
58
Kelet-India pávája
s Kong-béli völgy papagája
ha más földön születtek is,
szent Lhászában találkoztak.
59
Amit felőlem pusmognak,
színigaz, megvallom titkon.
Sebes lépteim nyomai
lányok házába vezetnek.
60
A fűz madárkát szeretett,
a madárka meg a fűzfát.
Szeretetre hogyha lelnek,
sas nem választja el őket.
61
Túl sokat kérdeztem én már
ifjú, rövid életemben.
Következő életünkben
vajon megtaláljuk egymást?
62
Te papagáj, te szószátyár,
kérlek téged, hallgass el már!
Széphangú hugod, a rigó
dalra készül a füzesben.
63
Őrjöngő, vad sárkánydémon
őriz téged szakadatlan.
Meglásd, mégis leszakítlak,
édes alma, érett alma!
64
Vagy: jobb meg sem látni téged,
hogy szívem el ne veszítsem,
vagy: mégjobb kerülni téged -
hűtlenséged ne emésszen.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Cangjang-Gjaco (A 6. dalai láma szerelmes versei): Lelked szélfútta madártoll
21
Szerencse-zászlóm kitűztem:
rámmosolygott a szerencse.
Vendégségbe hívott engem
rangos asszonyság leánya.
22
Lányok ülnek, nézem őket,
gyöngy-foguk mosolya villan.
Szeme sarkából az egyik
félénken arcomra pillant.
23
Mert a szívem övé úgyis,
megkérdezem, párom lesz-e.
- Míg a halál el nem választ,
tőled el nem válok - mondta.
24
Ha egy lánnyal kötést teszek,
hitem kincsét tagadom meg.
Hegyi remete ha leszek,
a szerelemtől válok meg.
25
Kong-phrug szerzetestársamnak
fogoly méhként verdes lelke -
együtt ittunk, nővel is hált,
és most a vallásba révül.
26
Tudom: te egyetlen szépem,
hűtlen vagy és szemérmetlen.
Mégsem faggathatom róla
egy-tanúd: türkiz fejékedet.
27
Mosolyogsz, gyöngy-fogad villan,
eszem veszti ifjúságod.
Kérlek, mondjad esküszóval,
hogy engem igazán szeretsz.
28
Ahogy madár ágra talál,
egymásra lel két szerető.
Segítsd őket, kocsmárosné!
Bajban ki lesz segedelmünk?
29
Ne szüleidnek vallj titkot,
a lány értse vallomásod.
De vigyázz! Sokan csábítják,
s titkod mindnek tovább adja.
30
A lelket-rabló istennő
hiába lett szeretőmmé.
A gazdagság fejedelme
könnyen elragadta tőlem.
31
Amikor a kincs ura vagy,
gazdagságod fel nem méred.
De hogyha más elragadja,
bánat nyomja szíved érte.
32
Szeretőm, ki hajlott hozzám,
megkivánta más szerelmét.
A lelkemet gyötrő bánat
élő testem is szaggatja.
33
Elcsavarták a lány fejét,
jövőm tudni jóshoz mennék.
Csakhogy az érdekel inkább:
miért hiszékeny minden lány?
34
Élne ez a lány örökké,
a bor soha el nem fogyna,
itt az ifjú biztos révet
bizony mindig találhatna.
35
Tán nem anya szült a földre,
barackfa ágán nyílottál.
Gyorsabban száll el szerelmed
hulló barackfavirágnál.
36
Kicsi leány, én szeretőm,
nem farkasok fajtája vagy?
Azok is, ha koncot kapnak,
visszafutnak a hegyekbe.
37
Még a hegyi vadlovat is
megkerítheted lasszóval.
De a hűtlen szeretőt
varázslat sem húzza vissza.
38
A zord sziklák, kemény szelek
a sas tollát szétzilálták.
A cselvetők, ármánykodók
életemet emésztették.
39
Sárga szélű, tus-szín felhő
a fagy és a jég szállása.
Aki hívő is, meg nem is,
az Buddhának ellensége.
40
Olvadt kérgű, fagyos földön
nem jó lovat torpantani.
Nem-igazi kedves előtt
nem jó szíved kiönteni.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Cangjang-Gjaco (A 6. dalai láma szerelmes versei): Lelked szélfútta madártoll
1
Kelet felől, hegy ormáról,
fehér fényben támad a hold.
Egy hajadon ékes arca
felsugárzik emlékemben.
2
Őszi vetés gyenge sarja
Az idén már kalászt érlel.
A sugár test vénkorára
deli íjnál hajlottabb lesz.
3
Ha ki lelkemet betölti,
lenne hites feleségem,
tengermélyi drágakőhöz
szememben hasonló lenne.
4
Véletlen-lelt szeretőmtől
a véletlen elválasztott.
Mintha fehér tüzű türkiszt
leltem s el is dobtam volna.
5
Ha egy rangos hivatalnok
lányának fény-arcát nézed:
mintha érett, szép gyümölcsöt
bámulnál magas fa csúcsán.
6
Szívem tolvaja egy asszony.
Éjszaka virrasztok búban.
Nappal űztem őt hiába,
éjjel fáradt gyötrött lelkem.
7
Minden virág elvirágzott,
a jáspis méh mégsem gyászol.
Ha válnom kell e kedvesemtől,
én sem sírok majd utána.
8
Dér csipkézi a fű élét,
az északi szél követe.
Ő az, aki elválasztja
a virágot és a méhet.
9
Vadlúd hazája a nádas,
szívesen időzne ott még,
de a tavat jég béklyózza.
Gubbad csüggedten a vadlúd.
10
Csónakomnak nincs bár szíve,
mégis fordul, visszanéz rám
orrán a faragott lófej.
Szeretőm nem néz rám vissza.
11
Egy piaci szép leánnyal
háromcsomós kötést tettünk.
Szerelmünket nem oldottam,
mégis, mégis kioldódott.
12
Szerelemőrző zászlónkat
fűzfa törzsére kitűztük.
Aki erre jársz, könyörgök,
zászlónkat kővel ne dobd le!
13
A tussal rajzolt betűket
vízcseppek elmoshatják.
Le sem írt jelet a szívből
senki, semmi ki nem mossa.
14
Papírt díszítő pecsétnek
egyetlen szavát se hiszem.
Kérlek, hűséged pecsétjét
mind a kettőnk szívébe üsd.
15
Ó, illatos mályvarózsa!
Majd ha oltár dísze leszel,
engem, fürge jáspis méhet
vígy be ékes templomodba.
16
Szívem-veszejtő ha elhágy
s vallásba vonul vissza,
megyek, ifjú férfi én is
hegyi remetelakomba.
17
Útmutató szent lámától
kértem, hogy vezesse lelkem,
de tőled el nem téphette.
Nálad kérek menedéket.
18
Mesterem, a láma arcát
sosem tudom felidézni.
A te arcod nem idézem
mégis fényben, tisztán látom.
19
Ha szent fogadalmat téve
a Tanítás útján járok,
idvezülök még e testben
és halálom győzelem lesz.
20
A szent Kristály-hegy havából
s a kígyófű harmatából
kevert varázsszer sem különb,
mint ez a bor, kocsmárosné!
Ha ezt a nedűt megisszuk,
nem lesz keserű az élet!
/Ford: Rab Zsuzsa/
Tass József: Enyém vagy
Enyém vagy! Ahogy a tavasz meg az első
Verébcsipogás az enyém! Meg az első
Szivárvány a tavaszban! - Enyém vagy! A pillám
Villámrebbenésivel foglak, a vérem
Meleg verésivel viszlek, az élet
Mégiscsak örök jogán: akarlak! Hiába szaladsz el,
Mint nyuszi a róka elől! Hiába tekintesz
A kalapomra a szemem helyett! A világon
Minden hiába! A bicska
Kinyílhat a bordám között! A villám
Lesujthat! Az isten büntethet! - Örökre,
Az én örökkévalóságomig, addig, amíg a
Csillag lehull, a nóta elszáll s a tele pohárbor
Kicsordul: az enyém vagy! Hallod-e? Szeretlek!
