Verscsokor a természetről

• Blog oldal
• Archívum
• 

Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik

Ma az ember úgy hányódik, mint levél a vizen.
Hogy egyhelyben megülhetne, megállhatna? Nohiszen...
Búcsúzik attól, amit lát, száll, elhagyja otthonát,
táját, ízes ivóvizét, napos homokos nyarát.

Ismerek itt minden embert, tudom a dombok nevét,
ismerem a hosszú őszök szépsugarú melegét,
itteni föld nyárja-napját, esőízű tavaszát,
irgalmatlan teleinek szép kékcsillagú fagyát.

E vidékek szegényeit szavaikkal szólítom,
sok súlyos gondjaik tűntét dalaikkal áhítom.
Kísérőm az életemben, pártfogóm, igaz tanúm,
örömömnek eredője, bánatokra jó szavúm:
szép, egyetlen anyanyelvem. Miatta nem megyek el.
Aki elmegy, dadogó lesz, soha már nem énekel.

Ti, örökké névtelenek, szép szakállas őseim,
számlálatlan századokon földbeköltözöttjeim,
riadalmas életűek (jól tudom, nem gazdagok!),
köszönöm nektek, hogy ide, éppen ide hoztatok.!

Salamon Ernő: Hej! (1933)

Kirugottság
nem mise,
össze,vissza
semmi se!
Jobbra se,
de balra se,
nem gazdagszunk
halva se!
Se tányér,se
porcelán,
csak törött mell
van nehány,
csak megszakadt
hát akad,
mindennap új
hát szakad!
Térdbe törött nyomorék?
Köszönjük,
akad elég!
Ebédtelen
délebéd,
van kérem
az is elég!
Ugyan biza
hogy vagyunk?
Nemsokára
harapunk,
úri lábba,
fehérbe,
lábikrába
kevélybe!
- Hej te társam,
te társam,
barátkozzunk
alássan,
kéregettünk
elégszer,
megköveztek
nem hétszer,
de ezerszer,
nem hétszer,
százezerszer
elégszer!
Ezért mondom,
te társam,
hegyezzük meg
a nyársam,
hegyezz te is
ágakat,
hegyes ág az
csak akad!
Akárhányszor
akárki
pofába bántott
bárki!
A bányában,
a gályán,
akárhányszor
akárhány!
Se fa, se ház,
senki se,
össze, vissza,
semmi se!
Mit veszthetünk?
Akármit!
Kit veszthetünk?
Akárkit!
Szegény kutyák,
szegény nép,
bizony inkább
elégnék,
kötött szemmel
cső előtt,
vagy következő
kő előtt,
mindhogy ma is,
holnap
is,
nyúzzanak,
raboljanak
is!
Hej!

Salamon Ernő: Ketten vagyunk megint: Az egyedüllét és én...(1933.)

Kint ünnepet csinált a rend
a hajlódó, szürke népnek,
hogy gáncsot vessen okosan
a rongyos zendülésnek.

Futnak a megbántott napok,
gurít a rangos érdek,
gurítnak láncos nagyurak
és simára keféltek.

Futnak a megrontott napok,
a tisztaság is bánat,
alázatosság nyűgöli
hajlongóssá ruhámat.

Kinn ünnepelnek ünnepet,
buta és szürke népek.
Én nem szerettem soha mást
csak vakot és cselédet.

Salamon Ernő: Egyszerű

Mint az útszéli víz, maradok,
mint az útszéli víz, megyek,
nézz belém, megragyogok,
s eltorzulok veled.

Mint az útszéli víz,
füvetlen, dísztelen,
élek magányosan,
élek egyszerűen.

Ízem érezheted,
a színem láthatod,
magad itathatod,
a lábad moshatod.

Sima, ha simogatsz,
süket, ha megcsaholsz,
megérthetsz, ha akarsz,
elérsz, ha lehajolsz.

Salamon Ernő: Egyszerű szerelmes ének

Úgy szeretném szerelmedet
meghálálni, de nem lehet,
se csillagot, se kenyeret,
nem felezhetek meg veled.

Csak pocsolyát, nem kútvizet
kap száraz szád, szomjas szived.
Nem ragyogás a szerelem,
árnyék vagyok a szemeden.

A szobánkba nem süt a nap,
de sütnek a durva szavak.
Nem én mondom, ne higgy nekem,
oly könnyen elkeseredem.

Sütnek a süket éjszakák,
felsír az ajk, megszúr az ágy,
az óra áll, perc nem telik,
megfúl az ember reggelig.

Sokat ríkatlak kis madár,
de Te ne sírj, mert sírni kár,
Te csak repülj, Te csak örülj,
kis ér fölött, nagy ág körül.

Kicsit várni tanítalak,
nem így ígértem, az igaz,
szegény asszonnyá tettelek,
pedig nagyon szerettelek.

Ez még a dér, ez még a fagy,
de nő a mag a föld alatt,
s az én kedvesem ajakát
édesíti majd a nap s virág.