Reményik Sándor versei bejegyzései

Reményik Sándor: Érik

Érik az anyatestben a gyermek,
Akit majd űző viharok vernek.
Aki tengert sír, és kurtát nevet,
És vihart arat, mert szelet vetett.

Ha lány lesz - talán férfi hagyja el.
Ha fiú - talán frontra menetel.
S jegyese lesz a vérnek, a vérnek!
Anyatestekben magzatok érnek.

Érik a fákon szűz hajnali csöndben,
Érik az alma, a körte, a dió.
Érni hajnalban, alkonyi csöndben,
Ezüst esőben, aranyos hőben,
Érni a fákon minden időben,
Érni, s gyümölccsé lenni be jó!

Érik a lelkem koronás fáin,
Érik a vers és zamatosul.
Érik hajnalban, alkonyi csöndben,
Ezüst esőben, aranyos hőben - -
S majdan a megért, győztes időben
Lelkek ölébe csengve lehull.

írta: jazsoli5, 2010. máj. 13. 6:27 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Ha én...

Ha én feküdnék most a hant alatt,
Anyám, Te drága,
Neked fekete volna minden pillanat.

Hogyan képzeljem el Alakodat
Karácsony este síromra hajolva,
Rendezgetve a fenyőgallyakat?...

Szíved ha rögtön meg nem szakadt volna,
A mosolygást, a mosolygást
Bizonyosan elfelejtetted volna.

Én itt maradtam,
S azóta számtalanszor mosolyogtam,
Mintha nem Te feküdnél hant alatt.
Anyám, Anyám,
Bocsásd meg az én rossz életemet
És minden beteg mosolygásomat.

írta: jazsoli5, 2010. máj. 13. 6:10 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Emléktelenül

Havaz...sűrűn havaz.
Nesztelenül megyek.
S milyen puhán megyek...
Magtanulok puhán s nesztelenül menni.

Messze fehér mező...
Megfordulok néha,
Visszanézek néha,
Pár nyomot még látok...azután a semmi.

Havaz...sűrűn havaz.
Kinek a nyomai,
Szomorú nyomai
Ezek a kereső, ingadozó léptek?

Én jöttem-e erre,
Vagy valaki más jött,
Idegenül más jött,
S megy a messzeségnek?
Sűrű havazásban
Eltűnnek a léptek,
Ingadozó léptek, -
Alig-alig látok a tegnapon túlig.

Hiszen ez a rendje,
Hogy múljék az élet,
S nem is fáj, hogy múlik, -
Csak az fáj, hogy olyan nyomtalanul múlik.

írta: jazsoli5, 2010. máj. 13. 6:05 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Fekete gyémánt

Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.
Tegnap volt, vagy százezer éve már:
Én nem tudom.
Én azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemről egy mosoly leáldozott.
Kihűlt és megkövült a rengeteg. -
De mit most tárnamélyről felhozok:
A fekete gyémántban napmeleg:
Az a mosolygás lappangva remeg.

Nektek adom - hogy melegedjetek.

írta: jazsoli5, 2010. máj. 13. 5:58 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
Halálos, nagy ragaszkodással
Senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
Jobban, mint őket én,
S több könnyük volna engemet siratni
Mint nekem, ha őket elveszíteném.
Szétszóródtam, - ők nagyon sokan vannak,
Én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
És én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
Szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.
Vándorolok egy szívtől másikig,
S vissza megint,
S mondom magamban: szeretnék szeretni, -
De rév nem int.

Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
S az mint a köd elfoszlott százfele,
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
Elporlott, s tele lett a föld vele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
Nekem hullt le, - de csillagtörmelék,
Sok arcon meg-megcsillan egy jele,
De nem az egész, - s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
S az Egyből itt a földön lett a sok, -
Sok-sok szívből tevődik össze Egy,
Szívtől szívig azért barangolok.

írta: jazsoli5, 2010. máj. 13. 5:53 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik sándor: Toll és ecset

Testvér, a mi háborunk elveszett,
És a mi népünk test szerint halott.
Eltört a kopja, eltörött a kard, -
De Isten nekünk más fegyvert adott.

Kifele, Testvér, nincs számunkra út,
De befele még sok ösvény vezet.
A magyar lélek kincses labirint,
Művész-testvérem fogd az ecsetet!

Keményen fogd meg, mintha dárdát fognál,
Én is úgy fogom tollam:kardomat.
Kapcsolja össze sajgó sebeinket
Egy néma, szörnyű életakarat!

Ha titkos mélységek fölé hajolsz,
Hogy vásznadon egy varázs-vonást tégy,
Ha kémleled az alkony aranyát:
Testvér, testvérem őrjáratra mégy!

Ha hajlok titkos mélységek fölé,
Hogy egy igétől mámoros legyek:
Én úgy érzem, hogy szól a trombita,
Én úgy érzem, hogy rohamra megyek.

Szépséggel hogyha csordultig lelkünk,
Ha végtelenbe kalandoz a vágyunk:
Testvér, mi új Uzsoknál őrködünk,
Mi új Doberdő szikla-fokán állunk.

A csukaszürke rút divatja elmult,
Most önnön szineinkbe öltözünk,
És mégis, mégis hadsereg vagyunk,
És folyton fogyva mégis megnövünk!

És zúgva rontunk ezer gáton át,
Rabföldön, könyörtelen ég alatt,
E végtelen harc döntő ütközet,
S ki itt győz: mégis csak felül marad!

írta: jazsoli5, 2010. márc. 10. 14:45 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: A költő mesél a hópehelynek

Te most lehullott, árva hópehely,
Tiszavirág a pesti utcasárban,
Én jártam ott, hol izzó, tüzes nyár van,
S az egyszer hullt hó mégsem olvad el.

A hófoltokról meséljek Neked,
Kis tiszavirág, kis fehér öröm,
Ki lágyan szétfolyva a kemény kövön,
S a maradandót nem is ismered?

Neked csak pillanat az életed,
El tudod e képzelni társaid',
Kik egymásnak feszitve vállaik',
Lenézik az iramló éveket.

A szakadékok szája, lásd, mesél
Tisztaságról, mely mindig megmarad
S a felgyülemlő világszenny alatt,
S belőle mindig megújul a tél.

A vakitó végtelen fehérség
A havasokból árad a világra,
S oda vonul, ha nincs már maradása,
Ha szürkül ismét a ragyogó térség.

A hófoltokból nőnek hómezők,
Hósivatagok szűz jeltelensége,
Tűrő tisztaság, mely felnéz az égre,
És igy kedves az Uristen előtt.

S a hófoltokból lavinák is nőnek,
Harcos fehérség, mely lenéz a rögre,
S a szennyet eltemeti dübörögve:
Zord tisztasága az örök Erőnek.

Te, kit a tél az utcán cserbehagy,
S ki szertefolysz, sárban enyészve el,
Emlékezzél, parányi hópehely:
Te az örökhó testvérkéje vagy!

írta: jazsoli5, 2009. dec. 17. 7:40 - címkék: és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Csipkerózsa

A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka elpihent,
Áll az idő s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.

Százévig nőtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart.
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!

Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bűnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad.

S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzőn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.

S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idő, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!
írta: jazsoli5, 2009. okt. 11. 7:10 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Csillag a víz alatt

Ott lenn, a víz alatt
Egy másik, mélyebb ég:
S hogy kisimult a tükör:
Ezernyi csillag ég,
Ragyogj, ragyogj,
Te vízalatti ég!

Ragyogj, ragyogj,
Te örök Ideál,
Tőled el nem választ
Sem élet, sem halál,
Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
fenn is, lenn is elérhetetlenül,
Ragyogj, ragyogj!

Ragyogj, ragyogj,
Örökkön tiszta kép
E lélek vízalatti, mély egén.
Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
Amiről sose mondhatom: enyém.
Ragyogj, ragyogj,
Éjféli Csillag, lelkem mély egén.
írta: jazsoli5, 2009. okt. 11. 7:09 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Add a kezed...

Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Sima, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.

Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
a csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.

Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.

Add a kezed: lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn:
A mirtuszt édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?

Add a kezed, itt fenn, hol semmi nincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.

Add a kezed, látod, lemegy a nap:
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.

Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet -
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!
írta: jazsoli5, 2009. okt. 11. 7:07 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Egy virág úszik...

Egy virág úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár.
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,
Egy álom úszik végtelen vízen,
Ringatja szelíden az ár.

Valaki áll egy kőhíd magasán,
És a kezében volt egy kis virág,
Ősszel termett, ugaron nőtt virág,
És a szívében volt egy álom,
S a vándor szólt:
"Mit érek véle, ha valóra váltom?

Ez álomnak itt nincs otthona, háza -
és ez a virág túlon-túl fehér:
Az élet neki rút, s törékeny váza.

Ez az álom
Se másnak, se nekem ne fájjon,
Ne hulljon erre senki könnye
És hervadó szirmához mi sem érjen
Még egy imakönyv se!


A virágot a folyóra bocsátom,
A szent, örök folyóra,
A tengerhez hadd vigye közelebb
Minden hullám és minden óra,
Lehullatom a szent, örök folyóra.

Tartsa meg öröknek az örök víz,
És viruljon a tenger közepén,
Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!"

S úgy lőn.
A vándor ott maradt, a hídon állva,
És a virág - elment - az óceánba.
írta: jazsoli5, 2009. okt. 11. 7:03 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Nocturne

Bolyongok kertünk fái közt.
Sötét van, mély sötét.
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant, messzi bolt.
A szeptemberi éj
Kirakta minden diadémját.
 
Ó, birhatatlan, fényes, tiszta kincs,
A melyre nem lehet
Tenni véres kezet
S rá szenvedéllyel vágyni,
Csak nézni és imádni!
Mily csend!
Csak gyönge szellő támad,
Ingatni  egy-egy ágat.
 
Bolyongok kertünk fái közt.
Sötét van, mély sötét.
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant, messzi bolt.
Most rám hajolt
Egy almafának ága,
Mintha megáldna.
 
A fák közt megrekedt a mély homály
S egy kurta pillanatra
Mintha belém nyilallna:
Hátha valaki orgyilokkal áll
A lomb között
És les,
Engem gyanútlant, halálra keres!
 
De nincs szívemben félelem.
Miért
Rettegni úgy e balga életért?
A gyilkos ha kitoppanna elém,
Megfognám szép nyugodtan a kezén,
És szólnék: nézd, mi kéj,
A szeptemberi éj
Kirakta minden diadémját!
 
És mondanám neki,
Hogy énrám tőrét hiába feni
S mutatnám neki,
Hogy ragyognak a néma csillagok!
S hogy én a csillagok
Vérrokona vagyok
S hatalma nincsen rajtam a halálnak.
Mert megbékéltem
A Mindenséggel,
És fenn az égen fények,
Vagy lenn a sírban férgek:
Énrám mindenütt csak rokonok várnak.
 
Szívemben nem a félelem,
A Csendnek óceánja van,
Mint alvajáró úgy megyek,
Oly balgán és oly biztosan.
Nem érzek semmi vágyat,
Simogatom a fákat
És elbolyongnék köztük hajnalig.
Ők felfognák a nekem szánt csapást,
Ők felfognák,
E kemény törzsű öreg rokon-fák.
Hajdanán
Szelíd kézzel ültette ide őket
A nagyapám
S a sírból idáig ér a keze.
Ezek a fák
Épp oly régi rokonok,
Akár a csillagok
S a sír virágai.
 
Bolyongok kertünk fái közt.
Sötét van, mély sötét.
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant, messzi bolt.
írta: jazsoli5, 2009. júl. 5. 5:46 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Benéz a havas

Benéz a havas kéken, Kolozsvárra,
A nagypiacról tisztán látható,
Amint a Monostor utat bezárja.
Most úgy érzem: ott vége a világnak,
Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
Úgy gondolok, mint mesés más-világra.
 
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó.
Tövében vadul árad a Szamos,
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe...
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
 
Túl a gyalui havas hegyeken
Hiszen - kékek a budai hegyek,
Kékek s lilák is tán, ha jő az alkony,
De nincsen mégsem olyan alkonyat
Sehol a földön, mint a Szamosparton.
 
S ez nem elég, hogy idehaza tartson?!
írta: jazsoli5, 2009. júl. 1. 6:03 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Fecske a víz tükrén

1
 
Mint víz tükrét a fecske szárnya
Legyintvén - pár csillogó csöppet
Visz magával a magasságba:
Úgy szeretném legyintni én is
Lélekszárnnyal az életet,
S ragadni fel a végtelenbe,
Viharzó zsoltárt énekelve,
A megmentett szépségeket.
 
2
 
Az élet zajló, fekete folyam,
És szépség benne csupán annyi van,
Mennyit egy fecske tünde szárnya
Fel-felragad a magasságba.
S a szépség léte csak egy pillanat, -
Fenn felissza mohón a nap.
S mint ki számára letelt az óra:
Visszaejti a fekete folyóba.
 
3
 
Búvár inkább, mint légi vándor
Azért ne kívánj mégse lenni,
Lebukni kár, lebukni kár,
A mélyben nincsen semmi, semmi.
Csak ősiszap, csak őshínár,
És szörnyek szívós polipkarja vár.
Tenger-fenék lámpása, lélek: 
Mit világolsz a síri mélynek,
Komor búvárharang alatt?
Ha meg kell halni, - mégis jobb talán
A fellegek tornyos oromzatán,
Ahol a halál könnyű és szabad.
 
4
 
Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:
Tartsd kicsit távolabb a dolgokat
Magadtól - s nem fognak gyötörni.
Nem fogsz a percek rejtett zátonyán
Boldogtalan hajó Te, összetörni.
Ne ismerkedj a dolgok lényegével,
Csak friss hamvával, csillogó színével.
 
Úgy, mint a fecske a víz tükörével.
írta: jazsoli5, 2009. júl. 1. 5:46 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
 
Az éjtől reggel, a naptól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, mit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mi belénk mélyedett,
Álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
 
Mert nincs napkelte kettő ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mindig búcsúzunk.
írta: jazsoli5, 2009. júl. 1. 5:32 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Csak így...

Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek:
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel:
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek:
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:57 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Öröktűz

Egy lángot adok, ápold, add tovább:
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.
 
Egy lángot adok - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt, összefűz.
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett fehér Vesta-szűz.
 
Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott:
És hozzá imádkoztam és benne hittem
S mint lovag a Szent Sírról a gyertyát:
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.
 
Egy lángot adok, ápold, add tovább:
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven...
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:48 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Mindhalálig

Most mélységekből szakad fel a szó
S nem csinált virág, nem papírhajó,
De Óceán setétjén égő gálya,
Mit röpít a szív tajtékos dagálya,
A mélybe le s a mélyből újra fel,
Ma szólni nem lehet, s ma szólni kell:
Szeretlek, népem, mindhalálig.
 
Egy érzés szunnyadt bennem hangtalan,
Némán, keményen, mint kőben az arany,
Most csákány töri, bontja, fejti föl
Az érzést, mely üdvözít - és öl
S mártíromságot szenvedtet velem:
Mi ez? Szokás, nyelv vagy történelem,
E szó: Szeretlek mindhalálig?!
 
Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet:
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek, népem, mindhalálig!
 
Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha:
Nem így: míg jött a sors, a mostoha,
És megmutatta, hogy Te: én vagyok,
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok,
Mint a levél, ha elszárad a fa,
Mint a gyermek, kit elhágy az anya.
Szeretlek, népem, mindhalálig.
 
Ha te nem vagy, nincs álom, illat, szín
Az élet babyloni vizein.
Nincs fáklya, mit a szív magasra tartson,
És ülünk egyformán a szürke parton:
Alélt lelkek, egy alélt földtekén...
És ha te nem vagy, nincs e költemény:
Szeretlek, népem, mindhalálig.
 
Mi vagy te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófödelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:32 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: A költözők

Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad,
S körüllengi titkon a falakat.
 
S legyen bár ezer lim-lommal tele,
Üres az elhagyott lak ürege.
 
S ki helyünkbe jő, néha visszadöbben
És még megbotlik néha a küszöbben.
 
És néha meg-megrémítik az árnyak,
Kik minden zugban ülnek és reánk várnak.
 
És metsző hideg szél száll szíve fölé:
Egy emlék, ami nem volt az övé!
 
S néha úgy érzi: valamije nincs -
S égeti a kezét a kilincs.
 
És néha fel-felriad éjféltájban,
Pedig tán csak a szú őröl a fában!
 
És néha lehanyatlik a keze -
Csend van, - egy átok teljesedik be.
 
Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad
S körüllengi titkon e falakat.
 
Mi elmegyünk, - s míg távol leszünk,
E város ott lesz, ahol mi leszünk.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:24 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Jó volna már...

Jó volna már örök dolgokra nézni
És feledni a földi kínt s a bajt
És nem nézni a sírt, csak a virágot,
Amely a holtak porából kihajt.
A repkényt nézni csak, nem a romot,
Amelyre felfut s elfoly csendesen,
Nem nézni a gyilkos tűzoszlopot,
Csak az Istent, ki benne megjelen.
 
Jó volna már a márciusi földbe
Elásni mélyen minden fegyverem
S az avar alól kizsendülő fűre
Letenni fáradt, zavaros fejem.
Jó volna már a széllel messze szállni
S a végtelenben ütni fel tanyám,
Jó volna már az estharang szavával
Rezdülni és elhalni azután...
 
De nem lehet...Mert mind a földi kín
Az én szívemben izzik, háborog,
Nem lehet, mert a szent repkény alól
Pogányul fölmerednek a romok,
S mert hiába eleve-rendelés,
A tűz csak éget és csak fáj a harc
S a lángok tengeréből hasztalan
Bontakozik dicsőn az istenarc.
 
Fejem alá a márciusi földet
Ha venni vánkosomul akarom:
Fülembe nyögik a holt levelek:
Ellenség taposott az avaron!
Nem szállok hát a széllel végtelenbe,
De, míg szakad a kötél vagy kezem:
Állok, őrszem a harangtoronyban
És a harangokat félreverem!
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:13 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Élet a mélyben

Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit
Tölti - csitt, semmi az,
A mélyben csend és örök tavasz.
 
A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad jó rügyekben ,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erősb várba és nagyobb biztonságba.
 
A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.
 
Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.
 
Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélyből jön a megújulás.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 30. 5:05 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
 
Legyen a tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
 
Ó, mi gyönyör! Ó, mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
 
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: "állj!"
 
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs vagy ronts: neked mindent lehet!
 
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
 
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
 
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serege meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester - téged ki látott?
 
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
 
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed a korlát, határ.
 
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted senki sem ül,
Csak aki lát - az Isten egyedül.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 28. 7:40 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Ma megfogta kezem...

Ma megfogta kezem
S ki, a határba vezetett a bánat.
Nézni
A hó alatt a gyönge, gyér fűszálat
S nézni süppedt, régi sírok felett
Az örök, élő repkénylevelet.
 
Akartam tudni: mit álmodtanak
Karácsonykor a fák,
S a törzsek most is oly hatalmasak
S büszke fejük a vihart éppúgy állja,
Mióta letört
S lehullott a mi fejünk koronája?
Fürkészni mentem távolát az égnek,
Hogy ép-e még a kékje,
Mióta mindent darabokra tépnek?
És mentem látni: régi még a táj,
Mióta a szívünk jobban fáj?
 
S láttam: a táj a régi, a régi volt.
A nagy határban szűzi csend honolt.
Az ősi füzek hallgatagon álltak,
Láttam a hó alatt a gyér fűszálat,
Az örök élő repkénylevelet
Süppedt sírok felett...
S lehajtottam lassan a fejemet.
 
Kerestem a közömböst a nagyot,
Valamit, ami nem változhatott,
Valamit, ami a régi
És amibe még megfogódzhatok,
S mikor megtaláltam a régi tájt,
Az is fájt.
Valaki dúdolt: régi volt a nóta
S én mégis tudtam,
Tudtam, hogy minden, minden más azóta.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 28. 7:28 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Erdély magyarjaihoz

                                   1918 őszén
 
 
 
Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi simuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni? Nem!
Mi innen nem megyünk!
 
Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marék izzó parázs -
Égő világoknál ezerszer izzóbb
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén:
"Magyarok maradunk!"
 
Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk,
S romolhatatlan erőnk árja zeng:
"Örök az élet bennünk!"
 
Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál.
Nyílt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rugó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtenek lassan.
Nagyobb erőt gyűjt a nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.
 
Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő.
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.
 
De magyarul fog verni!
írta: jazsoli5, 2009. jún. 27. 6:29 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Ilyenkor...

Ilyenkor, méla éjeken,
Át roppant, néma téreken
Hunynak ki, lobbannak fel lángok:
Üzennek egymásnak a végtelen világok.
 
Valahol kigyulladt egy új nap.
Egy holt világ, végén a bejárt útnak
Bolyongva bús kísértetek között.
Most új sugárt lövell ki a vak éjbe
S szárnyán az új sugárnak
Egy üzenet száll győztesen zenélve:
Testvér, én most születtem.
 
Valahol egy világnak fénye fogy,
Minden betelt és nem lesz már sehogy,
A tűz hamu, a rózsák jégvirágok,
A róna hómező, holló se károg,
Csonttá dermedve bú, öröm, dalok.
Egy szó röpül az utolsó sugáron:
Testvér, én meghalok.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 27. 6:21 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Imádság

 
 
 
Uram, rövid pár évre add csak
A szavak csengő színezüstjét,
Vert aranyát a gondolatnak,
Képek suhogó selymét nékem,
Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem
Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak.
Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak.
Némák, akiknek én vagyok a nyelve,
Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve,
Árvák, akiknek nevében én beszélek
S ha elnyelik szóm a puszták, sötétségek,
Tudjam: egy világ kínja kihallgatlan.
 
Hadd dolgozzam selyemmel, vert arannyal
S ki magam itt bolyongok tépve, árván:
Hadd legyen minden sorom súlyos márvány,
Márványba rótt sok-sok mély jelbetű.
 
A száz sziklába befalazott kincset
Hadd hordjam össze egy roppant halomba,
A szerteszálló sok-sok kósza jajszót
Ezer hangon búgó egy fájdalomba,
Szakadjon le az idegenség fátyla:
Aki engem lát, bennem magát lássa,
S kik rongy létem ma méltó gúnnyal nézik,
Az égből orzott láng, én Istenem,
Égessen be a szívök közepéig!
 
Pár évet adj csak. Akkor én, Uram,
Kezedbe adom vissza minden vágyam,
Mert mind betelt. És nem éltem hiában.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 25. 17:34 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Isten

Uram, olyan egyforma minden szolgád
És oly egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.
 
Uram, én békén hagylak az imámmal,
De Te se kívánj a szívemtől semmit,
Vagyok kopott kőtábla, jaj sok zápor
Mosta le rólam a Te törvényeid.
 
Uram, teremtők vagyunk mind a ketten,
Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad,
Olyan igaz, hogy én formállak Téged
És nincs uram, énrajtam más hatalmad.
 
Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén,
Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek,
Amíg csillagbetűkbe írva látlak:
Uram, lesz még találkozásom Véled.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 25. 13:57 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Záróra után

Az ívlámpák itt sorba kialusznak,
Fogy a muzsika, halkul a beszéd,
Az indóháznál egy-egy árva fény
Éjbemereszti reszkető szemét.
 
Reszket és vele rezzen tétován
Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények,
Égbefúrhatjuk érte bús szemünk
S szegezhetjük a sötét messzeségnek.
 
Egy-két csillag, ha megmarad talán
Lesüppedt sírok őrének felettünk,
És messzi pályán tán egy árva láng:
Amerre elment mind, akit szerettünk.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 25. 13:51 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik Sándor: Reinkarnáció

Ha adsz nekem részt a feltámadásban,
Ó add Uram, támadjak fel virágban,
Harangvirágban örvények felett,
Himbálják viharok a kelyhemet,
Vagy örökkévaló csend simogasson,
csengjek misére sziklatemplomokban,
Bazalt-tornyokon hajnali misére,
És ne kérdezzem: mért élek, mi végre,
Hadd hervadjak egy kicsit boldogabban,
Hadd lássam kissé szebbnek az eget,
Figyeljek jobban mélységek szavára,
A csengettyűimmel dicsérjem neved:
Harang a harangozót, Istenem.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 25. 13:46 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek

Reményik sándor: Fagyöngy

 
 
 
 
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata,
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet ütőerére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.
írta: jazsoli5, 2009. jún. 25. 13:42 - címkék: vers és kategóriák: Reményik Sándor versei - még nincsenek kommentek
« Elejére | Újabbak

  • http://csicsada.freeblog.hu/
  • Csicsada irodalmi naplója
  • Ircsi Birodalma
  • Vicushka Blogja
  • Ibolya: Tűnődéseim
  • Zsuzso3 : Napsugár
  • Képek,Versek
  • Maya Blogja
    •