Paul Éluard versei bejegyzései 
Paul Éluard: Az én szerelmem
Szemem pilláján táncol egyre,
testét a kezemhez hangolta,
szemembe szeme színét lopta,
haja hajammal olvad egybe.
Árnyéka is egy az enyémmel,
mint esti szirt árnya az éggel.
Nyitott szemmel álmodik éjjel,
és én miatta nem alhatom:
tele van sugárzó fénnyel,
ő az én hőt ontó napom,
ő az én könnyem, mosolyom,
a dadogásom s tébolyom.
/Ford.: Rácz Olivér/
Paul Éluard: Aki jobban szeret
Égre nézek, s tudom, a csillagok
felől nyugodtan felfordulhatok,
a földön a közöny a legkevesebb,
amiért másoktól félhetek.
Ha tudnám, száz csillag értem ég,
hogy viszonoznám érdemét?
Ha vonzalmunk közös nem lehet,
én legyek az, ki jobban szeret.
Bár őket én csak bámulom,
hisz bennük nincsen ártalom,
mégse mondom, hogy bármelyik
hiányzott volna estelig.
Ha látnám, minden csillaga letűnt,
tanulnám nézni a puszta űrt,
de hogy vak éje isteni,
nem tudnám egyhamar érteni.
/Ford.: Lakatos Kálmán/
Paul Éluard: Nem vagyok egyedül
Ajkain könnyű gyümölccsel
Terhesen
Ezernyi tarka virággal
Díszesen
A nap karjai közt
Győzelmesen
Egy meghitt kis madártól
Boldogan
Egyetlen esőcsepptől
Elbűvölten
Szebb ő
Mint a reggeli ég
Hivebb
Egy kertre gondolok
Tán álmodom
De biztos szeretek.
/Ford.: Somlyó György/
Paul Éluard: Veled
Kézben fogom az utcát akár egy poharat
Varázsos fénnyel van tele
Könnyű szavakkal van tele
Oktalan kacajokkal
Ez a világ legszebb gyümölcse
Nádkönnyűek a föl- s lejárók
Távollét-kék mint madár
Egy sápadt és keskeny leányka
Aki mindig oly gondteli
Ő se várat soká magára
Kicsike hajdanvolt leányka
Ő igazolja álmaim
Ő teljesíti vágyaim
Ő őrzi gyermekkori visszfény
Az utca arany áramát.
/Ford.: Illyés Gyula/
Paul Éluard: Hogy egyedül többé ne legyünk
Fekete madárrajként táncoltak a sötétben
És tiszta volt a szívük, csak vélni lehetett
Hogy melyik a fiú melyik a lány közöttük
Mindnyája hátán puska volt
Kéz kézben körben úgy táncoltak és daloltak
Egy ősein mai dalt szabadság terólad
És árnyékaik is lobogtak és ragyogtak
Az ellenség lent most aludt
S daluk visszhangja is azt zengte élni szép
Tengeri végtelen part ez volt az ifjúságuk
Hordta oda a hab a világ minden csókját
Néhányuk látta csak a tengert
Szépen élni pedig gáttalan utazás csak
Így éltek szépen ők egymás között egymásnak
S mégis mindenkinek fennen álmodva róluk
Így indult s megy a hegy a síksághoz a parthoz
Hordva álmukat és rajongó lobogójuk
Így megy kézhez a kéz így tengerhez a forrás.
/Ford.: Illyés Gyula/
Paul Éluard: Nagy utazás
Csupa-zöld nagy utazást tettem
Bár hány rossz lélek mást akart
A természet mindig születni indul
S a hajnal is hasonló volt amely fogadott
Madarak hada tárta elém csengő szivét
Tollukat s dalukat rázva a fű fölött
Fölkeltek sorra a reggel hullámai
A virágok a dél színein osztozódtak
Vidám voltam erős üde s egész mivoltom
Haladt mindenfelől áradó ragyogásban
A fölszálló harmat a napfényes gyümölcs
Helyeselt hogy jó éljek
Mert nagy utat csináltam szenvedélyest
szerelmest
Bár minden ellenemre volt
Vállad virradatától záruló szemedig
Szájad barázdájától termő tengeredig
Homlokod jég-honától kebled éghajlatáig
Formáltam testemet érzékeny-elevenné
Mosolyod segített - míg frissre mosta vérem -
Hogy tisztán lássak ismét a tükrében
nappalunknak
És csókod segített - a léthez fűzve újra -
Hogy megleltem magam zsengén akár a gyermek
Erősen férfimód s méltón álmom vezetni
A jövő lágy tüze felé
/Ford.: Illyés Gyula/
Paul Éluard: A szerelem erejével
Eloldtam a szobát, hol alszom, álmodom,
El a vidéket és a várost, ahol élek,
Hol ébren álmodom, hol fölvirrad napom
S kóbor szemem ölén egybegyűlnek a fények.
Kis örömű világ, se mélye nincs se tükre,
Alighogy föltűnik, enyészik is varázsa,
Föld és ég egybefolyt redőibe vegyülve
Tenyészik a halál és a születés ragálya.
Megkettőztem szívem és semmit nem tagadtam.
Szerelmem alkotott képzeletet és valót,
S én voltam, ki hevet, formát, értelmet adtam
S örök sorsot neki, aki bennem ragyog.
/Ford.: Rónay György/
Paul Éluard: Jó igazság
Forró a törvényed ember
Hogy a fürtből bor legyen
Hogy a szénből tűz legyen
És a csókból újra ember
Kemény a törvényed ember
Érintetlen megmaradni
Háborúban és nyomorban
S halálos veszélyben is
Szelíd a törvényed ember
Vizet fénnyé változtatni
Valósággá ami álom
Testvérré az ellenséget
Ősi s újdonúj e törvény
Ez tökéletesedik
A gyermekszívből kinővén
A legfőbb értelemig.
/Ford.: Illyés Gyula/
Paul Eluard: Bizonyosság
Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
Ha téged hallak bizonyos az értelem
Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban
elboríts
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém
Ha átölellek csak magamat folytatom
Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad
Ha elhagylak egymást idézzük azzal is
S elválásunkkor is találkozunk.
/Ford.: Illyés Gyula/
Paul Éluard: Halál Szerelem Élet
Azt hittem áttöröm a mélységet és a messziséget
Puszta mezítelen társtalan bánatommal
Elnyúltam börtönöm szűz ajtaja mögött
Mint egy okos halott ki érti a halált
Mint egy halott akit a semmi koszorúz csak
Elnyúltam a halál szeretetéből szívott
Méregnek képtelen szörnyű tajtékain
Élőbbnek véltem én a buzgó vérnél a magányt
Szét akartam tépni az életet
S szépen megosztani a halált a halállal
Űrnek adni szívem s az életnek az űrt
Mindent letörleni az ablakot a párát
Hogy ne maradjon semmi se itt se ott sehol se
Eltöröltem az összefont kezek jegét
Eltöröltem az önmagát megsemmisítő
Életkedv téri csontjait.
Te jöttél és megint felparázslott a tűz
Hátrált az árny kigyúlt a lenti szürke fagy
S az egész földet a te tested
Fénye ragyogta be s egyszerre könnyű lettem
Te jöttél s a magány megverten elvonult
Lett vezetőm a földön tudtam merre tereljem
Lépteimet úgy éreztem órjás vagyok
Mentem előre és enyém lett tér s idő.
Feléd mentem, feléd a fény felé szüntelen
Testet öltött a lét remény bontott vitorlát
Álomtól patakzott az alvás és az éj
Bízó szép szemeket ígért a virradatnak
Sugárzó karjaid szétszórták a ködöt
Ajkaidon csillogott az első kora harmat
Lágy pihenés esett a fáradtság helyén
S imádtam a szerelmet mint egykor valaha.
A földek megművelve sugárzanak a gyárak
Roppant hullámverésben fészkel a gabona
Milljó tanúja van szüretnek aratásnak
Semmi se egyszerű semmi se különös
A tenger ott ragyog az ég s az éj szemében
Az erdő biztonságot nyújt a fáknak
S a házak falait közös bőr vonja be
S az utak mindig összefutnak.
Az emberek arra születtek
Hogy értsék egymást és szeressék
Gyermekeik vannak kik jövendő apák
Gyermekeiknek se szeri se száma
Kik felfedezik újra majd az embert
S a természetet s a hazát
Mely minden emberé lesz
És minden koroké.
/Ford.: Somlyó György/
Paul Éluard: És egy mosoly
Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet amit meg kell osztani.
/Ford.: Somlyó György/
Paul Eluard: Szabadság
Kis irkalapjaimra,
padomra és a fákra,
a porra és a hóra
felírlak én.
Minden beírt papírra,
s minden üres papírra,
hamura, kőre, vérre
felírlak én.
Ó képek aranyára,
harcosok fegyverére,
királyi koronákra
felírlak én.
Erdőre, pusztaságra
fészekre, rekettyésre,
zengő gyermekkoromra
felírlak én.
Az éj csudáira,
fehér cipó napokra,
szerelmes évszakokra
felírlak én.
Az elrongyolt egekre,
a nap lápos vizére,
s a tünde hold tavára
felírlak én.
Mezőre, láthatárra,
szárnyrakelt madarakra,
az árny malmaira
felírlak én.
Felhő pillékre és
verítékző viharra,
a méla, unt esőre
felírlak én.
Szikrázó villanásra,
színek tornyaira
s a meztelen valóra
felírlak én.
A fürge kis dűlőkre,
a fennlengő utakra
és égrenyúlt terekre
felírlak én.
A fényre, mely kigyullad,
a fényre, mely elalszik,
sok régi otthonomra
felírlak én.
Szobámnak a tükörben
kettészelt gyümölcsére
ágyam üres héjára
felírlak én.
Nyalánk kis kutyusomra,
két nagy tapsi fülére,
balog mancsára is
felírlak én.
Ajtóm szűk padlatára,
meghitt kis tárgyaimra,
az áldott lángú tűzre
felírlak én.
A nyíló női testre,
baráti homlokokra
és felémtárt kezekre
felírlak én.
Döbbenet ablakára,
figyelmes ajk-ívekre,
s csönd fölé magasan
felírlak én.
Feldúlt rejtekeimre,
ledőlt fároszaimra,
búmnak merő falára
felírlak én.
A vágytalan hiányra,
a meztelen magányra,
a halál lépcsejére
felírlak én.
A boldog gyógyulásra,
a szétfoszló veszélyre
s az újszülött reményre
felírlak én.
S ez egy szó erejével
kezdek el újra élni,
hogy felismerjelek s neven
nevezzelek:
Szabadság.
/Ford.: Somlyó György/
