Verscsokor a természetről

• Blog oldal
• Archívum
• 

Kiss Jenő: Smaragd virágú vízi inda

Beteg vagyok, az ágyban fekszem,
ingó habokba takarózom,
hagyom, hogy fúljon el a mellem,
hagyom, hogy rántson le egy ólom.

Hagyom, hogy rántson le egy álom,
smaragd virágú vízi inda,
fáradtan elmerülni vágyom,
testem a Mély honvágya hívja.

Tenger a nép - e tengermélyből
vergődtem fel a napvilágra.
Csodás sötétből törtem én föl -
csoda, ha szívem visszavágyja?

Sokat akartam én, jaj: élni!
Most már csak annyit, hogy pihenjek -
Magukba ringatnak regéi
a gyöngyöt termő ős vizeknek.

Kiss Jenő: A Székelyföld Leírása

Fiamnak

1

Mintha egy könyvet
ütöttünk volna fel,
a Székelyföld Leírását,
úgy mentünk lapról lapra,
névről névre,
faluról falura:
úgy zizzent meg előttünk
egy-egy vidék,
teleírottan múlttal és jelennel.
Ős látomások,
legendák,
égbe rótt kapubálvány,
vártemplomok zengő fala,
s a munka
mai beszéde, vallomása:
ott volt mind
abban a könyvben -
megrendült ujjakkal lapoztunk.
Egy nyelven íródott és
egyetlen értelemben:
csoda, ha értelmünk s szívünk
egyformán rezdült meg reája?
Apa s fia így még nem értett egyet,
öröm ily osztatlan s a bánat
ily teljes nem volt miközöttünk
talán soha.
Itt éreztük meg újra mi,
hogy mik voltunk és mik lehetnénk,
hogy a szivárvány ott legmagasabb,
elérhetetlenebb, hol állunk.

2

Volt egy patak, amiben megfürödtünk.
Kitartón és tisztán csobogott
az ős kövek közt,
mellékvizektől érintetlen, áldott
magányban, öntermészetének
törvényei szerint,
váratlan csillámokkal, hirtelen
megiramlásokkal és pihenőkkel,
megpezsdítőn, gyöngyözve, játszian.
Volt egy patak, amiben megfürödtünk,
egy nyelv, mely nem szakadt el forrásától,
még benne él a föld savainak
minden jó íze, ereje:
még nem kell szűrni, klórozni: vigyázni,
hogy dög ne fertőzze, hogy foszló évek
ne fosszák meg becsétől, jellegétől.
Ebből még gímek isznak, szarvasok,
agancsuk ágbogáról
beléje verve egy-egy öklelést:
belé lehelve szarvasűző
időkre emlékeztető
iramok lihegését:
amaz istenné váló őstehén
teremtő lelkét...

Ó, volt egy patak,
amiben megfürödtünk.

3

És volt egy sír, amelynél megpihentünk.
A dombtetőn
két silbak-tölgy a derekát kihúzta,
elszántan állott, úgy vigyázva rá,
árnyékát ferdén oldalt tartva, mint
valami alabárdot.
A táblán egy név s két évszám, csak ennyi,
és mennyi mégis!
Világ, ami lassan lényegünkké válik,
s a nagyvilágban büszke lényegünk!
Ott lent a holt, ki földdé oszlik itten,
s ott fent, ott fent: mi fénnyé gyűl belőle
és beragyogja messzi nemzedékek
sóvárgó arcát, gondjaik fölé
az élet és a tündöklő varázslat
kettős egét borítva vigaszul -
Ott lent a mágus, roppant koponyája
kiduzzasztotta, lám, a gyenge kérget,
szülötte földjét, hova visszatért -
mert old az élet és köt a halál,
és nem mindegy, hogy hova köt,
és nem mindegy az,
kik járnak koponyánk hegyén,
közömbös latrok-é vagy Krisztusok.

Kiss Jenő: Dal a szülőföldről

Szerettem mindig ezt a földet,
s míg élek, szeretni fogom.
Nincs részem birtokul belőle,
így az egészhez van jogom.
Enyém a dombhát és a róna:
hány bérce, völgye, mind enyém -
enyém patakja és folyója,
merenghetek szép, friss egén.

Voltak, kik messze hívtak innen:
"Jobb máshol, jöjj, amíg lehet."
Küldött a háború parancsa,
űzött a páni rémület -
de én maradtam: meggyötörhet,
mégis egyetlen birtokom.
Szerettem mindig ezt a földet,
s míg élek, szeretni fogom!

Kiss Jenő: Folyó és tó

Hol születtem, folyó nem volt,
árok vize tóba halt -
Nem is szeretem a folyót,
annál inkább a tavat.
Ó, a folyó vize hűtlen,
megcsillan s továbbmegy innen,
ó, kétszínű a folyó:
a talajjal változó.

Mennyivel más, mennyivel szebb,
nemesebb a tó! - habár
távol jobb vidék kecsegtet,
néki drágább ez a táj.
Partját kardos sás igázza,
mégis: százszor is hiába
hívja átszelő patak,
hol képződött, ott marad.

Folyó és tó - jaj, a példa
meggondolkoztat nagyon -
Menjenek, kik mennek! Én a
tavak sorsát vállalom.
Állóvizek büszke sorsa
legyen példaképem, hogyha
mind fojtóbb a szorítás,
a mind bennem törő sás.

Tudjam: mint kell válaszképpen
duzzasztanom vizemet -
az erőszak csak sekélyben
foghat ádáz gyökeret.
Tanuljam meg: tó, amely mély,
kardvillantó sástól nem fél -
míg posványodó tavat
minden gaz igába hajt!

Van nemesebb ellenállás,
mint amit a tó mutat?
Harcomban nekem se kell más,
nem kívánok más utat!
Mint tó: élek, hol születtem,
a jól ismert ég felettem,
s körülöttem völgy, halom -
Lelkemben ezt ringatom!

Kiss Jenő: Anna-Mária

Rád gondolok, te csöppnyi ismeretlen,
ki élsz már, bár még nem vagy a világon,
ki vagy már, noha lényed még titok,
éber valóság s mégis félig álom -
rád gondolok, míg jöttöd várva várom.

Ha sejtenéd, mi ez a néhány óra!
Ha sejtenéd, mi nékünk és neked!
Ez az, mikor már nem mint embrióra
tekintünk rád - már ember a neved!

Ember, ki a fejlődés kezéből
átvette már a tálentumokat -
szobor, mely várja fölszakadni leplét -
még ki nem mondott, zengő gondolat.

De hát mit tudhatsz erről, te kisember!
Csak én csodálom, lám, az életet,
én ujjongok fel, hogy már él az ember,
amikor még meg sem született!
Él, él az ember, még minekelőtte
az anyakönyvbe írnák a nevét -
túl minden lompos földi valóságon
- félig való csak, félig édes álom -
él az ember! körötte ős setét.

Sötét, az őrző anyaméh sötétje:
az idő méhének ős melege -
öröktől fogva abban él a lélek:
az Isten hasonmása, gyermeke!
Csodás titok! - ha így nem volna mégis,
az öröklétet meg nem értenők,
hisz a kezdetben ott van már a vég is,
a völgyekben a hócsuklyás tetők.

Csodás titok! - E zengő, égi titkot,
csöpp ismeretlen, köszönöm neked.
A bizonyosságot, hogy él az ember,
amikor még meg sem született!
A születés nem kezdete a létnek,
csak bizonysága annak, hogy vagyunk:
megmutatjuk magunkat: íme, élek!
és hogy tovább élhessünk - meghalunk.

Kiss Jenő: A szegény

Jegenyéken ül az ég,
sokon csillog az elég,
a szirt örvend, hogy magas:
büszkén rája száll a sas.

Ha így összetart a nagy,
mit tegyél te, kis varangy?
Mit tehessen a szegény,
ha kincshez tapad a fény?

Mit tehet, hát mit tehet,
szidja a sudár eget,
és behunyja két szemét:
legyen minden vaksetét!

Kiss Jenő: Nem csupán az ég

Lásd, így szeretlek, vígan, szabadon,
kacagás szép ívével ajkadon,
ahogy megpezsdít mámor és zene,
s a pillantásod mintha zengene.

Így szeretlek, így vagy nekem való,
így "rosszan" vagy te az igazi jó.
Ember meg pajtás, nem csak feleség,
a gazdag föld is, nem csupán az ég!

Kiss Jenő: Gesztenyésben

Kökörcsinlángú, napfényes vasárnap.
Esett, de itt fent nyoma sincs a sárnak.
Mint szalamandra, erdő lágy hűvösén
aranyfoltokkal surran át az ösvény.

Hadd állok itt meg...Oly szép e tekergő
ösvény! s körül a gesztenyefa-erdő!
Szelid gyümölcse még zöld plüss-burokban,
de egy-egy barnán már a földre koppan...

Kiváncsi volnék: e hegyaljai tájra
hogyan került dús, büszke, messzi fája?
Hő nap nevelte barna bőrű, édes
termése hogy szokott e táj egéhez?

Ültették? Vagy tán nyűtt iszákja alján
egy bányász hozta, vándor, régi talján,
s a földbe vájt szem - otthonát idézve -
kitört a napra, ágat tárt az égre?

Ha az erdőnek volna történelme,
felütném most s az bölcsen megfelelne,
elmondaná, hogy itt még sose látott
fája először mint bontott virágot:

hogy ízlelgették első ért gyümölcsét
(csettintett némely, mások meg kiköpték):
hány villám törte, hány jégontó felhő,
miken ment át, míg ez lett: zsongó erdő...

De ily könyv nincs. Mit megtudok, csak annyi,
mennyit az erdő önmaga vall ki,
mennyit a lombok lengedezve súgnak
hegyet lebíró harcáról az újnak...

Kiss Jenő: Csak annyit

Nem kérek többet az embertől,
csak annyit, hogy ember legyen -
ahogyan a kő a kő,
ahogyan fű a fű,
ahogy egér a csöpp egér
és elefánt az elefánt,
akként az ember is
ember legyen -
nem kérek tőle semmi mást.

Igénytelenség vagy igény?
Ne tűzzünk össze egy igén,
csak annyit kérek tőle én:
legyen nevéhez méltón ember ő.
Ahogyan fű a fű,
ahogyan kő
a kő.

Kiss Jenő: Zárszó

Adósom voltál ezzel, élet,
hogy adsz-e többet, nem tudom,
kitárod-e megint a messzeséget,
vezetsz-e még nem ismert szép uton,
hogy adsz-e többet, nem tudom.

Megkéstél ezzel is. Így őszen
az ember távol mit keres?
Ha nem mehet még ifjan s jó erőben,
ha lelke már, mint a határ, deres,
az ember távol mit keres?

De adtad s el kellett fogadnom,
ha későn is, kijárt nekem.
Dél tengerében mosni meg az arcom
és megszárítani déli hegyeken,
ha későn is, kijárt nekem.

Hogy lesz-e részem még belőle?
Rád bizom, tégy, amint akarsz.
A tartozásodat ezzel töröld le,
vagy döntsél úgy: még adsz, még adva adsz,
rád bizom - tégy, amint akarsz.

Kiss Jenő: Hívtalak, jöttél

Hívtalak, jöttél,
innom adtál, ha kértem,
ennem, ha azt akartam,
s beköltözködtél értem
egy rossz kórházi ágyba,
te, ki kórházban soha nem feküdtél,
még akkor sem, ha szültél.
Ott voltál, mikor kellett,
aminthogy általában
ott vagy mindenki mellett,
ha kell, a nagy családban,
nyugodt kezeddel, óvó
és meggyőző szavaddal,
örökké sürgő-forgó,
örökké védőangyal.

Ennem adtál, ha kértem,
innom, ha azt akartam,
őriztél, elsimítva
a lepedőt alattam,
az éjet csendre intve,
a nappalt nyugalomra,
józan okot találva
sok oktalan bajomra.

Valahogy hallgattak rád
az engedetlen éjek,
szóltál a tigriseknek
és azok visszatértek,
azért lett reggel, mert te
mondtad a napnak: intsen,
azért ment le a lázam,
mert te azt mondtad: nincsen.

Kis Jenő: Jöjj

Itt az éjszaka végre!
Öltözz meztelenségbe,
bőröd bársonyát vedd fel,
ékszerezd föl magad ékkő szemeddel.

Nézd, már izzanak, égnek
csillárai a vérnek
s zsong a szív muzsikálva -
Jöjj, a miénk, a miénk a világ ma!

Kiss Jenő: Reájuk gondolok

Mért gondolok ma én azokra
a bátor jelző-oszlopokra,
melyek mind följebb hágva mennek
szeszélyes oldalán a hegynek?
Jelük jó biztatóul ott áll
minden kőszálnál, fordulónál,
eltérni nem hagy, int: előre,
erre jutunk a hegytetőre!
Ha mi megállnánk, ők nem állnak,
új hágók új magaslatának
veszik az útjuk, egyre fönnebb,
ahol szebb zöldek tündökölnek,
hol szebben tárul a világ ki,
ahonnan még messzibbre látni:
ahol az ember lelke megnő
ahol alánk kerül a felhő,
borúja nem vet ránk homályt már:
a nap bő fénye át- meg átjár,
s töretlen tűz reánk sugára,
mert útját immár mi sem állja...
Igen reájuk gondolok ma,
a felsudárló oszlopokra,
szilárdan s biztosan vezetnek
csúcsára szép, merész hegyeknek!

Kiss Jenő: Nekem is!

A szomszédunkban, Janiéknál,
játszottunk mindig, gyerekek,
de nem a nyár az s nem a játék,
mit azóta sem feledek.
Valami más zeng vissza egyre
s okoz különös bánatot,
az, mikor estére kelve
a lány nekik kalácsot szelt, de
nékünk - nékünk nem adott.

Csak álltam ott, szegény öcsémmel,
s szemünket könny futotta el,
s ekkor mindketten úgy éreztük,
hogy minekünk is futni kell -
Hazáig meg se álltunk, otthon
anyánknak estünk bőgve, kis
hangunk megnőtt, amint sikongón
s lihegve követelte folyton:
"Nekem is azt!" "Nekem is!"

Már nem tudom, mi lett a vége,
a dolog hogy és merre dőlt
(s öcsémet se kérdezhetem meg,
a száját bétömte a föld) -
de az a lázadó gyerekkönny
lelkem pilláin ül ma is,
s egyre sűrűbben ismerem föl
hangom is, ahogy sírva feltör
és követeli: nekem is!

Nekem is! - ugyanaz a hang ez,
egyenlő vágyaink szava,
mely szomszéd példákon kigyúlva
lázadón fordul most haza.
Nekem is! - ugyanaz a könny ez:
a megalázás törte fel,
könny, mely sötét szemekben fény lesz
s mire elér a más szeméhez,
már úgy villan, mint a jel.

Nekem is! - Mind követelőbben
s könnyesebben ejti a szám,
ma még csak itthon, önmagamnak,
de holnap? ezreknek talán!
Holnap ezrekben gyúl a rest vér,
s mint hajdanán szegény öcsém:
velem kiáltja majd a testvér,
amit már suttogni nem fél -
mi ott ég, ott, nyelve tövén.

Nekem is! - Ó, gyermeki önzés!
igazán most érzem csak át!
Ki vehetné a férfitől el
a gyermek könnyes igazát?
Ha az is vagyunk: a Sors bitangja,
anyánk az mégis és így is - -
Kiáltsuk, szoknyájába kapva,
nem teheti, hogy meg ne hallja:
- Nekem is azt! Nekem is!

Kiss Jenő: Idegenben

Ha otthon, ha idegenben,
jó heverészni őszi csendben:
szemem léggömbjeit eloldom,
hadd szálljanak, túl síkon, dombon.

Nézelődöm, de eszem máshol -
Mire is gondolna, ki távol?
Arra, mi közel áll szívéhez,
arra, mit magáénak érez.

Ó, mily fájó, ó, milyen szép
a messzeségben e közelség!
A sok halk emlékkel mi ér föl? - -
Szinte fáj fölkelni a rétről.

A rétről, melyet lám, csak mostan,
csak most veszek szemügyre jobban -
de hát nincsen mit látni rajta,
néhány virág, útszéli fajta -

Leszakítok egyet, egy kéket,
nézem, mily gyöngéden csipkézett,
s magyarul ejtem a nevét ki:
katáng...katáng...Vajon megérti?

Kiss Jenő: Talán

Tollas a zúzmarától
az ablak dupla szárnya,
ha széttárnám, talán
csattogva messze szállna -

talán - mert mi se biztos
manapság, még az is
megtörténhet velünk,
hogy az se teljesül be,
amit elképzelünk.

Kiss Jenő: Első hó

Betartja szavát a téli felhő,
havat ígér, hát havat is ad:
a becsülete, lám, egyszerre megnő,
mindenki felé néz és bólogat.

Szállong ritkán, aztán egyre inkább
sűrűbbek lesznek a pelyhei -
egy kisfiú, rongyokban s félmezítláb,
tapsolva hurráz, úgy örül neki...

Kiss Jenő: Fákról

1

Ha a vén akác elejt
egy-egy sárga levelet,
valami úgy megragad -
jön, hogy odafuss s feladd.

2

Kiket székké formál a fűrész,
sajnálom a koros, büszke fákat -
mily galádság ülni azokon,
kik egész életükben álltak!

Kiss Jenő: Folyó és tó

Hol születtem, folyó nem volt,
árok vize tóba halt -
nem is szeretem a folyót,
annál inkább a tavat.
Ó, a folyó vize hűtlen,
megcsillan s tovább megy innen.
Ó, hétszínű a folyó:
a talajjal változó.

Mennyivel más, mennyivel szebb,
nemesebb a tó! - habár
távol jobb vidék kecsegtet,
néki drágább ez a táj.
Partját kardos sás igázza,
mégis: százszor is hiába
hívja átszelő patak,
hol született, ott marad.

Folyó és tó - Jaj, a példa
meggondolkoztat nagyon -
menjenek, kik mennek! én a
tavak sorsát vállalom.
Állóvizek büszke sorsa
legyen példaképem, hogyha
mind fojtóbb a szorítás,
a mind bennebb törő sás.

Tudjam: ily esetben mint kell
duzzasztanom vizemet -
az erőszak sekély vizében
foghat csupán gyökeret.
Tanuljam meg: tó, amely mély,
kardvillantó sástól nem fél -
míg posványodó tavat
minden gaz igába hajt!

Van nemesebb ellenállás,
mint amit a tó mutat?
nékem se, nékem se kell más,
ezzel úr leszek: szabad!
Min tó: élek, hol születtem -
s azt, ki megfürdik vizemben
( vagy fölészáll csónakon )
nem sodrom - de ringatom!

Kiss Jenő: Rovásírás

Hajdanta rótták a betűt.
Az író metsző késsel dolgozott.
Jó módszer ez ma is - holott
a kés mint írószer letűnt.

Jerobel

- Hallgassatok meg - szólott Jerobel,
a próféta, az ég fia.
- Hallgassatok meg - szólott Jerobel:
és nem volt mit mondania.

A szerény alkotó

Szerény, de úgy, hogy lássék: van mire
szerénynek lennie.
Szerény, de minden félszóból kitetszik,
hogy voltaképp - dicsekszik.

Az első

Az első volt, ki ezt meg ezt csinálta.
Nagy garral hirdeti. De hátha
jobb munkát végzett, ki utána jött?
Ne tartsam azt nagyobbra, mint őt?

Kitűnően érti

Kitűnőn érti ő, hogy mint tegye
személyét minden dolognak elébe.
A maga ügyvédje, ha van pere,
s megnyerni azt - segíti leleménye.

Irodalmi jelenség

Kölcsönvett forma, tartás, hangulat.
Kölcsönvett pénzzel játssza az urat.
Azt szórja ő. Még nem tudná barátunk:
csak abból adhatunk, mi - a sajátunk?

Palozsna

Azért vagy ott a fészekben, palozsna:
a tyúk, meglátván, új tojást ha hozna.
Csali tojás vagy, biztató a tyúknak,
s azoknak, kik csak utánozni tudnak.

Nyelvbotlás

Az áll itt, kérem: vércsatornák,
s ön úgy olvassa: vércse-tornák.
Mért botlik nyelve? Fáradt? Izgatott?
Vagy tán sok újdon verset olvasott?

Szakállt növesztett

Szakállt növesztett a poéta.
Egészen jól fest ő azóta.
Ránézvén azt hinné az ember:
a költészetben ő a Mester.

Bábel

Orrfúvás, vaskos józanság - ezerszer
inkább te, mint hagymázas Bábele
a finnyás sznob hadnak!
A tetteid tán nem törnek egekbe,
de megmaradnak.

Némely írásművek olvasásakor

Nehéz nem gondolkodni.
És gondolkodni még nehezebb.
Az értelem sorsa
tán sohasem volt ily sanyarú.

Sóhaj

Jaj, amikor a dalnok
nem más, mint hivatalnok!

Tünet

Olvasó írók, író olvasók...
Egyik se ritka és egyik se sok.

Kiss Jenő: Rovásírás

Ítéletek

Megveti a gyönge termőföldet,
és ő maga szivály.
Neveti a bicebóca bénát,
és ő is sántikál.

A csikó büszkesége

A háta bércén áthengeredett
a kiscsikó, és aztán talpra állt.
Azt gondolhatta közben: az eget
tapossa ő - pedig csak rúgkapált.

Lakkozás

Nem bűnös ő, csak vétkes.
Nem nagyevő, csak étkes.
Nem lusta, csak nehézkes.

A vers és magyarázói

A vers

Márvány,
már vén -
bálvány,
ál lény.

A költő magyarázata verséhez

Már vén a márvány,
pár ezer éves,
ál lény a bálvány,
csak látszatra rémes.

A szerkesztő magyarázata a költő
verséhez

A költő játszhat,
játéka látszat,
komolyra válhat,
célba találhat,
s a márvány
bálvány,
pár ezer éves,
rád nyitja éhes
száját s lenyel.

Így hull le minden műről
a lepel.

Abszurd

Baromi dolgok mennek végbe itt-ott.
Ezzel nem árulok el, persze, semmi titkot,

hiszen mi tud úgy szemet szúrni más,
mint az abszurditás?

Van úgy, az értelem
azzal dicsekszik, ami képtelen,

lidérces álom,
amelynek kulcsát, sajnos, nem találom.

Őrültekről mesélik józanok,
hogy mint a bölcsek, olyanok -

igen, úgy látszik, észre sem veszed,
amikor elmegy az eszed.

Nyugdíjas író

Nyugdíjas lettem. Nincs munkanapom.
Megértem végre, hogy dolgozhatom!

Tapintatos bírálók

Tudják a bírálók (megírtam):
a tömjénfüstöt sose bírtam,
zavarba ejt, ha megdicsérnek -
ezért hát ettől megkímélnek.

Válasz egy megjegyzésre

Nem "lélegzetelállító" a versem?
Jó olvasóm tán fojtogatni kezdjem?
Ellenkezőleg írni úgy szeretnék,
hogy tőle szabadabban lélegezzék.

Kiss Jenő: Rovásírás

Tű

Tű, miért hetvenkedsz, hogy te nyitsz utat
a cérnaszálnak a tömött anyagba?
Ha nem követné, mit hegyed mutat,
a munkád meddő s céltalan maradna.

A cipő nyelvet ölt

A cipő nyelvet ölt a lábra,
de aztán hagyja, hogy tapossa.
Ilyen az alamuszta gyáva.
És ez a sorsa.

Látásmód

Mint foltos ablakon keresztül,
úgy néz a gyarló emberekre,
és megvan ő győződve szentül:
mind lepratáborba mehetne.

Jellemrajz

Oly súlytalan,
elbírná holmi vállfa.
Olyan üres,
akár letett kabátja.

Értjük egymást

- Egyet-mást tettem érted.
S a markát nyújtja. - Érted?
- Egyet-mást tettél értem.
S nyújtom a sápot. - Értem.

Egy irigyre

Játékban csal, beszédben hazudik -
mit tesz, ha nincs alkalma rája?
Úgy sejtem én: bosszankodik,
hogy tölti az időt hiába.

Képtelenségek

A halak elköltötték pénzüket.
A pingvin levetette frakkját.
A karnagy megvallotta, hogy süket.
A hölgy nem féltette alakját.

Luna

Ha Luna asszony, nem csoda,
hogy csupa jóvágású férfi
bolondul érte, megy oda
kegyét- szerelmét lesni, kérni.

Bibliai kép

Lángjai bűnös Szodomának
- férfiszemek, mik rácikáznak -
hány Lótnét csábítnak megállni,
erőtlen sóbálvánnyá válni.

A Hold meghódítása

Ugratták ostobán komondorok,
keresték kábán a holdkórosok,
mozdult felé a víz, a végtelen -
de csak egy érte el: az értelem.

Öregség, fiatalság

Fiatalnak már öreg
ám öregnek fiatal.
Ez is einsteini szöveg:
a viszonylagosra vall.

Kiss Jenő: Rovásírás

Fizika

Mozgás: a helyváltoztatás.
Állás: a biztos,
zsíros
állás.
Ha nincs mozgás, van mozgatás.
A fő, hogy nincs megállás!

Süketnémák láttán

Be jól megértik egymás pár jelét ők!
Szégyenkezhetnénk mi, süket beszélők.

Méh

Hogy méh fullánkja gyakran ejt sebet?
Csak akkor szúr, ha másként nem tehet.

Megértés

A csirkesírást várod, hogy megértse
a vércse?

Építkezések

Jövőt épít ács, mérnök, traktoros,
múltat a történettudós.

A hajnal kára

Ahány kakast leöltök nagy ricsajjal,
annyival némább lesz a hajnal.

Méreg

Mindent megmérgez, mint konok beléndek,
az érdek.

Kit érhet vád?

Magunkban hordjuk legfőbb kincseinket.
Ha elvesznek, kit érhet vád? Csak minket.

Sérthetetlen

Az istent még lehet szapulni -
a félistent soha.

Archeológiai táj

Azt hiszik e kiásott, ormótlan istenek,
hatalmuk ép ma is még - s zordan megintenek.

Bölcs mondások sorsa

Non quis sed quid - így szólt a bölcs, a régi.
Non quid sed quis - a mai kor így érti.

Kérdező I.

A kérdést bölcsen teszi fel,
ki válaszolni is tud rá, ha kell!

Kérdező II.

Kérdezz,
s megmondom, mihez értesz.

Kiss Jenő: Rovásírás

Gyerekszáj

Mennyi korona van a szádban!
Te vagy a fogak királya!

Nagy

Változatok egy szóra

Nagy kár:
kiürült a magtár.

Nagy baj:
divat, hobby, agybaj.

Nagy szem:
vagy többet lát, vagy sem.

Vagy-vagy!
- mondod bőszen. Nagy vagy!

Holtbiztos időjóslás

Holtbiztos időjóslást ígérnek a tudósok.
Vajon nem túlontúl is derűlátók e jósok?
Annyit tudok csak én - bár kívánom: úgy
legyen -:
biztos jós egyelőre csak egy van - a tyúkszemem.

Kérdések télen

Minek
e förtelmes hideg?
Megértetnünk a téllel hogy lehetne,
hogy másra vágyunk: napfényre, melegre?

Perzsa vásár

Ízléses eszmék, elegáns jogok,
megannyi vonzó holmi hív be venni.
De bent a perzsa tétován topog:
a polcon mindezekből semmi, semmi.

Csap

Boldog bogár ez, ott a csápja,
kitapogatja: hol s mi várja.
De sanyarúbb a sorsa annak:
nincs csápja, nekiront a falnak.

Kétlaki

Ember vízben, hal szárazon
fullad meg - egy kár, egy haszon -,
s van, aki jól érzi magát
szárazon, vízben egyaránt.

Eszmény

Egy ferde képű gangster
éppúgy eszmény lehet. -
Eszmény, mitől kigyúl a képzelet.
S az is, nemegyszer.

A ring törvénye

Képébe mászhatsz, állon kaphatod,
és nem kell még pardont sem mondanod.
De legjobb szépen kiterítened:
úgy lesz csak tisztelt igazán neved.

Az ember

Egy ember volt a legjobb isten,
és ördög is jobb nála nincsen.
Hol ez, hol az, mikor melyik -
belőle minden kitelik.

Hajdani gúnydal nyomán

Van itt a földön annyi jó,
szerelmek, farsang, hallihó,
hárman szerették Dantont is - bizony! -,
egy nő, egy nép s egy nyaktiló.

Apró gonoszok

Az igazi veszélyt rád nem ám az elefántok
hozzák,
hanem a bolhák!
Az apró, telhetetlen férgek,
melyek egészen bőrödig elérnek.
A vírusok, a sztreptokokkuszok
veszélyesebbek rád, mint a buszok.
Tanulság: mennél apróbb a gonosz,
annál több bajt okoz.

Síremlék

"Ó, Hiszpánia..."

A diktátor még életében
síremléket emelt magának:
roppant kereszt egy sziklaélen,
és sírbolt, mit sziklába vágtak.
Szikla s kereszt...Igen, találnak:
ily nagy kereszt volt ő a népen,
s tettei ily sziklasivárak.
A diktátor még életében
síremléket emelt magának.

Kiss Jenő: Rovásírás

Sorbanállás

Jelkép e sor: míg élünk, sorban állunk.
Vannak előttünk, s vannak miutánunk.
Örüljek-é, hogy fogy a sor előttem?
Nem volna-é jobb itt állni időtlen?

Borszék vize

Gyöngyöt iszom, ha téged iszlak.
Miféle föld az, mely kigyöngyöz?
Ily gyógyító gyöngytisztaságnak
mi köze sárhoz és göröngyhöz?

Éjjel, munka közben

Ébren talál a szellemóra.
Ó, szellemem, vezess a jóra!

Lámpaoltás után

A szállodámból ablakokra nézek.
Sorban becsukva mind, és mind sötétek.
De hisz sötét már az enyém is, éj van.
Mindenki bent a csöndes csigahéjban.

Vannak virágok

Vannak virágok, amiket letépni
nem érdemes, elhervadnak azonnal.
Legjobb ezeknek ott a száron élni.
Ott sorsuk több értelmet kap bizonnyal.

Konyhadolgok

Volt valami végzetes abban,
hogy a villa megállt a habban.
Mintha egy szűzi, tiszta testben
állt volna meg. Kétségbeestem.
De feleségem megvigasztalt -
terítette máris az asztalt.

Embersors

Ha nincs ernyője,
ázik.
Ha nincs kabátja,
fázik.
Ha nincs husángja,
félhet -
Lám, ilyen ez az
élet.

Hangulatlámpa

Oly lámpát gyújtsatok, mi füstöl,
mi ordas lánggal ég, mi kormoz.
Mi mellett megfúlunk a füsttől.
Ma ez talál hangulatomhoz.

Kérdések válasz nélkül

Őrültek közt megőrülsz. És boldogok között?
Azok közt megtalálod a vágyott örömöt.
Közöttük boldog léssz? Vagy még inkább kiderül,
hogy mily boldogtalan vagy? És milyen egyedül?

Kiss Jenő: Rovásírás

Rovásírás

Örökség

Öregszem. Egyre szűkszavúbb vagyok.
Mind fogy a szó, e szétporló vagyon.
Magam után, mikor majd meghalok,
szavak csődjét: a hallgatást hagyom.

Képzelődés egy csap előtt

Csepeg a víz, csepeg...
Mint rest glukóza egy beteg erébe.
Talán az éj, talán a csend beteg?
Az embernek a kórágy jut eszébe.

Kórházi emlék

Mennyi epét szondáztak ki belőlem!
Kár volt érted, te hasznos folyadék.
Midőn elborzaszt egy-egy rothadék,
be kellenél, hogy undorom elöljem!

Akár nevem

Van, ami úgy enyém, akár nevem.
Ne add kegyként azt, mi kijár nekem.

Önvád

Vádol a lelkiismeret:
megöltem egy bugris legyet.

Többszörös halál

Mikor lemetszték, rügyben állt az ág.
Szegény úgy halt meg,
ahogy meghalnak a terhes anyák.

Mi fogy és mi nem

Ha kérdik: hogy s mint, elbúsulva mondom:
Fogy a napom, de nem fogy ám a gondom.

Ha dolgod van vele

Oly tisztán nyúlj fekélyhez,
ha dolgod van vele,
mint a sebész keze.

Csak egy betű

Igazság, gazság,
alázat, gyalázat -
Csak egy betű a választóvonal:
ember, vigyázat!

Csak addig rémületes

Csak addig rémületes valami,
míg ki nem mondjuk.
Mihelyt kimondtuk, már az igazság
természetes
arcát ölti magára.

Kiss Jenő: Nyári köd

Kiss Jenő: Esti merengés

Kiss Jenő: Esődal

Kiss Jenő: Apám arcképe előtt