Johann Wolfgang Goethe: Faust bejegyzései 
Johann Wolfgang Goethe: Faust /részlet/
Tömlöc
Faust:
Rég nem érzett iszony szakad rám
az emberfaj minden kínja-baja.
Itt él szegény, a nyirkos szalmapadkán,
s minden bűne: szerelmes tébolya!
És most hozzá belépni sem mersz?
Viszontlátástól dideregsz?
Gyerünk! Vagy előbb lép a halál oda!
Anyám, az a lotyó,
engemet az ölt meg!
Apám, a lator,
engemet az ett meg!
Húgom, a kicsike,
föld hűsibe
csontom elásta már.
Így lettem én szép kicsi cinege:
hess madár! Hess madár!
Nem sejti még, kicsoda hallja
zörgő szalmáját, csörgő láncait.
Margit:
Jaj! Jaj! Jönnek! Szörnyű halál!
Faust:
Csend! Csend! Jöttem megmenteni téged!
Margit:
Nem rendülsz meg embertársad baján?
Faust:
Az alvó őrség hangodtól felébred!
Margit:
Kitől vagyon, hóhérlegény,
felettem hatalmad?
Viszel már az éj közepén?
Szánj meg, s halálom ne akarjad!
Nem győznél várni bár hajnalig?
Alig éltem! Alig, alig!
S a sírom már megásva!
Szép voltam, jaj, s ez vitt a pusztulásba,
párom közel volt - messze jár,
elhullt a virág s el a koszoru már.
- Ne ragadj meg ily kegyetlenül!
Bántottalak? Bánj velem emberül.
Ne hiába esedezzem -
nem is láttalak világ-életemben!
Faust:
Túlélhet ilyesmit az ember?
Margit:
Tehetsz, amit akarsz velem.
Csak előbb hadd szoptassam Őt meg!
Itt volt most is a keblemen,
de elviszik, s azzal gyötörnek,
hogy én öltem meg a gyermekem!
Nem leszek immár sose víg.
Verseket gyártanak rám! Be rosszak is a népek!
Régi mese végződik így,
ki fejtené meg?
Faust:
Szerelmed kéri, drága kincsem,
hadd, hogy lazítsak a bilincsen!
Margit:
Imára hát! Segíts, szentek csapatja!
E lépcsőnek alatta,
a küszöb alja,
pokol birodalma!
S a Rosszak
rémítő haraggal
itt táboroznak!
Faust:
Margit! Margit!
Margit:
Szerelmem drága hangja!
Hol van? Övé volt e kiáltás!
Szabad vagyok, nem érhet semmi bántás!
Hozzá akarok repülni!
Még egyszer az ölébe ülni!
"Margit" - szólt ő, s vackom küszöbén állt,
s a poklok üvöltő, vad, tűzözönén át,
ördögi csúfos hangokon át,
megismerem édes, szerelmi szavát.
Faust:
Én vagyok!
Margit:
Te? Mondd, még egyszer, szívem!
Ő az! Hová tűnt minden gyötrelem?
A börtön-kín? A láncok hova hulltak?
Itt vagy! Hogy szabaduljak!
Szabad vagyok hát! -
Itt van az utca, a falak,
ahol téged először láttalak.
S a kies kertecske,
hol Mártával vártunk egy este.
Faust:
Jöjj hát! Jöjj hát!
Margit:
Ne menj még!
Maradok én is kedvvel, ha maradsz!
Faust:
El innét,
ha szavamra nem adsz,
rettentőn meg fogunk lakolni!
Margit:
Már nem tudsz csókolódzni?
Kedves, pár nap elég neked,
s a szád csókot feled?
Karodban a szívem el mért szorult!
Máskor már egy tekintetedtől, egy szavadtól
bennem a mennyország ki-kigyúlt,
s úgy csókoltál, hogy majd megfúltam attól.
Csókolj meg!
Mert, ha nem -én!
Ó, jaj, az ajkad jéghideg,
nem felel!
Nagy tűz-szerelmed
ki vette tőlem el?
Ide ki juttatott?
Faust:
Jöjj! Kövess! Kincsem, ne tétovázz!
Ezerszeres lesz a szerelmi láz!
Jöjj hát velem! halld meg hívó szavam!
Margit:
Te vagy magad? Te volnál csakugyan?
Faust:
Ki más? Siess!
Margit:
Rólam láncot leversz,
újból megcsókolsz, megölelsz.
De, hogy lehet, hogy vissza nem riadsz? -
Vagy nem tudod, kit is szabadítasz?
Faust:
Jöjj! Oszlik már a sűrű éjszaka!
Margit:
Jó anyámnak lettem gyilkosa
s megöltem gyermekem.
Pedig neked adták s nekem!
Tiéd! - Te vagy! Alig hiszem.
Nem álom. fogod a kezem.
A te jó kezed! - Jaj, olyan iszamos!
Töröld le hát hamarost,
csupa vér!
Mit tettél, az Istenér'?
Dugd vissza kardodat:
legfőbb ideje!
Faust:
Ne hánytorgasd a multakat,
megölsz vele.
Margit:
Nem! Meg kell, hogy maradjál!
A sírjaimat kire hagynám?
Fogj a dolognak,
már holnap.
A legjobb helyet anyámnak,
bátyám mindjárt melléje szánjad,
kissé arrébb magam,
de nem túlságosan!
S jobb keblemre szegény kicsikét.
Mellettem más senki se fekhet!
Testemhez szorítani tested:
nem lehet annál semmi se szebb!
De érzem, örökre vége ennek,
feléd hiába vágyom, esengek,
tiltod magadtól a testemet:
pedig te vagy, s nézésed hű, kegyes.
Faust:
Ha érzed, én vagyok: siess!
Margit:
Oda ki?
Faust:
A szabadba!
Margit:
Sírt ás valaki,
les a halál, siess!
Csak az örök nyugvóhelyig,
egy lépést se tovább -
Henrik, te mész? Henrik, viszel-e hát?
Faust:
Akard! Az ajtó nyitva! Gyere vélem!
Margit:
Nem mehetek. Nekem nincs mit remélnem.
Meneküljek? Hisz leskelődnek reám.
Nekem ez a koldusélet nem kell,
méghozzá rossz lelkiösmerettel!
Oly nyomorult dolog kallódni távol,
s ott sem menekszem a törvény fogától.
Faust:
Veled maradok!
Margit:
Eredj! Eredj!
Mentsd árva gyermeked!
Menj az ösvényen,
mely a patak
partján megyen,
az erdő ölén
balkézről a sövény,
s a gát!
Utána hát!
Még ki-kibukkan,
és rúgkapál!
Mentsd meg! Mentsd meg!
Faust:
Ocsúdsz-e már?
Lépj egyet s szabad lehetsz!
Margit:
Hagytuk volna el ezt a hegyet!
Egy kövön ott ül az édesanyám,
fejbőröm beleborzad!
Egy kövön ott ül az édesanyám,
és szunnyadoz naphosszat:
nem inthet, nem biccent, feje szörnyű nehéz,
soká aludt ő, s nincs ébredés.
Aludt ő - hogy mi örüljünk!
Mily boldog perceket éltünk!
Faust:
Szép szó, könyörgés nem segíthet,
jobb hát, ha elvonszollak innet!
Margit:
Eressz! Nem tűrök erőszakolást!
Ily gyilkosan hát ne markolássz!
Hisz egykor mindent kedvedre tettem.
Faust:
A nap kel! Drága lelkem!
Margit:
A nap! Jaj a nap! Az utolsó napom!
Ez lett volna a lakodalom!
Hogy Margitodnál voltál, el ne mondd!
Jaj koszorúmnak!
Bánhatjuk már a bajt!
A viszontlátásra - majd!
De, jaj, nem a táncban!
Tódul a nép, nagy csendben ellepik,
sűrűn elborítják
a teret, az utcát.
Harang szólal, pálca törik.
Kötözve, lökve visznek,
máris a vérpadon vagyok.
S már ki-ki nyaka viszket
a bárdtól, mely felém suhog.
Néma a föld, mint a sír.
Faust:
Miért kellett megszületnem!
Mefisztó:
Fel! Itt vesztek mind a ketten!
Vak tétovázás! Habozva fecsegtek.
Lovaim dideregnek,
a hajnal már dereng!
Margit:
A földből fel mi kereng?
Ez! Küldd el hamar!
Ezen a szent helyen mit akar?
Engem!
Faust:
Élned kell, élned!
Margit:
Égi törvény! A lelkem tiéd lett!
Mefisztó:
Jöjj! Jöjj! Pácban hagylak vele csunyán!
Margit:
Tied vagyok, te ments meg, ó Atyám!
Ti angyalok! Mennybeli seregek,
gyűljetek körém, és védjetek meg!
Henrik! Iszonyú vagy!
Mefisztó:
Elkárhozott!
Hang:
Megváltoztatott!
Mefisztó:
Hozzám szaladj!
Hang:
Henrik! Henrik!
/Ford.: Jékely Zoltán/
