Hónapok bejegyzései 
Takáts Gyula: Június
Cirreg, ciroel az esti bogár
és önti illatát a hársfa.
Sárga asztal az érett határ.
Fénylik a búzák kalásza.
Cigányom most az esti bogár.
Mézes-boros kancsóm a hársfa.
Kortyolom daluk és mézük
s míg pillog a villám rózsaszín szárnya,
suttog a fürjes búzák kalásza.
Janus Pannonius: A hónapok vetélkedése
Mind a tizenkét hónap előáll, s Phobeus a bíró.
Frissen az első mond, Március, ily szavakat:
"Év elején a helyem, hova még Romulus helyezett rég,
Sőt, ami ennél több, nékem is adta nevét."
Április így szól:" Én jöttömre a lég szelídebb lesz,
Földön a rét kivirul, sőrü, tömött a falomb."
"Eljön időm, amikor hajlott sarló vasa lendül,
S messze terülve a fű". - Május ez, most aki szólt.
Június lép a nyomába:"Amint hevem izzani elkezd,
Künn a mezőn a paraszt, s vágja az ért gabonát."
"Mit te kalászt a földre ütöttél - Július úgymond -
Csépelem én, s a csürök hűvös ölébe kerül."
Augusztus hava most meg:"Én készítem a sajtárt,
Puttonyt, öblös edényt, én a nagy kádakat is."
Legtöbbet noha Szeptember mondhatna magáról,
Néki az új mustnak tisztes edénye elég.
Október mond:"Rám ha az égi jelek sora fordul,
Pallasi magvat vess, és mi beért, szüreteld!"
"Mit nyujtok, meg nem veti senkise, - mondja November -
Makkot a disznónak, rönköt a tűznek adok."
Bár röviden szól kurta beszéddel, víg a December:
"Isteni gyermektől lángol az én hidegem."
Janusnak kettős ajkán megzendül a szó most,
Ő újítja korunk váltakozó menetét.
Végül amely tisztít ( neve ez volt római nyelven),
Jött ama hónap, s szólt ( csak felidézze a vers):
"Ím, László, a király, szakaszomban jött a világra!
Dísznek nemde elég? Mást nem is emlegetek!"
Végzet akarta: Apolló csillagozó koszorúval
Őt koronázza s lám! szép huga ráhelyesel!
/Ford.: Kardos Tibor/
John Milton: Májusreggeli dal
A Hajnalcsillag - napunk hírnöke -
Táncolva jő keletről, és vele
Május, ki zöld öléből szertehint
Sárga nárciszt és sápadt kankalint.
Üdv, gazdag május, hisz' tevéled
Ifjúság, kéj s vágy megéled,
Fű-fa búvik köntösödbe,
Völgy-hegy áldásodra büszke.
Téged köszönt hát kora énekünk,
Üdvözlünk, soká légy velünk!
/Ford.: Tellér Gyula/
Tóth Árpád: Prológ
A százéves Naptári Ember
Ím tisztelettel megjelen,
S üzemét, teli rejtelemmel
Megkezdi, tehát figyelem!
Nagy fába vágta az öreg ma
A fejszét, hát ne sértse flegma
Jövendőmondó szerepét:
Ő most a titkok terepét
Nem csip-csup dolgokért kutatja.
Dögvész? földrengés lesz megint?
Őnéki az kismiska mind,
Dicső tudását az mutatja,
Hogy szebb próbára hivatott:
Divatot jósol! divatot!
Január
Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?
Mégis, hivatalból, ő lévén az az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:
Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap.
A rossz úgyse jöjjön, ha ki tán hivatja, -
Ez legyen az új év legszebbik divatja!
Február
Februáriusban alighanem tél lesz,
Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz,
Édesebb piros színt adva minden rózsánál,
Békebelibb színt már sápadt háborúsnál.
Acélkorcsolyáknak finom zaja ha von,
Láthatsz boldog népet a ligeti tavon,
S láthatsz úri nyüzsgést lokálban és bárban,
S felkurjanthatsz vígan: Be jó február van!
Csak aztán, ha jégről s bálakból kilépnek,
Megmaradjon kedve a mulató népnek,
S ne lenne példájuk olvadó hóember,
Hanem igaz szívű, hűséges jóember...
Március
Március hónapra nem vagyok zavarban:
Ibolyadivat lesz a barna avarban,
Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken
Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.
Drága, szép, vad hónap, mely még búval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.
Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!
Április
Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, - a föld akkor kapja
A langyos, csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled...
Április, április, - bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.
Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,
Hajoljatok reánk, derék, új falombok,
Az legyen a divat, áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.
Május
Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rosszabb jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?
Lészen szerelemnek örök-új divatja,
Mind az egész földet templommá avatja,
Akárhol is hajol két fej össze csókra,
Imádság lészen az, új öröm új jókra.
Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,
Hová turbékolni szépen hazajárnak,
Édes Uramisten, végtelen kegyedben
Ne felejtsd: hol leszünk! - új házbérnegyedben!
Június
Megdördül az ég is júniusban,
El jön az..............júniusi felleg,
Ebben a hónap............a felleg,
Szövi koszorúját az örök Természet,
Tegnap csupa virág, ma kalász, ha nézed,
Gondja van nem csak vadgalambbúgásra,
Hanem kalászdöntő víg kaszafenésre,
Alig röppenik föl fűből a pacsirta,
Kasza peng utána
Kalász Márton: December
A töltésmenti fűzfák kopaszok,
a hajnali ég tisztán fölragyog.
Feketén állnak benne a fenyők,
és vacogva kis göndör hajú nők.
Távol erdőkön is átlátni már,
olyan a hegy, mint megfagyott bogár.
Dermedt szárnyai közt fölkel a nap,
megsimogatják vérző sugarak.
a hajnali ég tisztán fölragyog.
Feketén állnak benne a fenyők,
és vacogva kis göndör hajú nők.
Távol erdőkön is átlátni már,
olyan a hegy, mint megfagyott bogár.
Dermedt szárnyai közt fölkel a nap,
megsimogatják vérző sugarak.
írta: jazsoli5, 2009. aug. 30. 12:50 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Vas István: Szeptember
Szeptember van, napról-napra fogy a fény,
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
S vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőllők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab -
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
S a hajdani csonka tűzhányó hegyek
S ez az édesség, mely tűzből született ,
A korán kelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
A nem csodálnám, ha a forduló után
Szembejönne fehér lepelben egy leány
Amforával a fején. - És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
S nem amforát, csak vizesvödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya -
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.
írta: jazsoli5, 2009. júl. 22. 11:00 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Alexandru Macedonski: Lombok között
Az üdvözülés titka töltötte meg a kertet,
nincs egy fű, mely fűtárshoz ne bújna édesen,
május van, minden ág ma homályos gerjedelmet
érez szerelmesen.
Viola rezedához hajtja fejét bűvölve,
piros szegfűk csoportja a nap falé nevet.
Szőlő az almafára fut: törzsébe, a zöldbe,
úgy beleszeretett.
A folyófű nyúlánk, feszes karral szorítja
a meggyfát s meghódítja, ágakra futva fel,
gesztenyefák körüle, a lombot párosítva,
vágynak s pirulnak el.
És az egészből dal száll a nap felé a fénybe,
édes ölelkezések s szerelem dallama,
sok égő strófa és sok sóhaj költeménye,
s mind a májust zengi ma.
Az egész kert szerelmes-édes érzése, vágya
- hallgasd - a mi dalunkkal mily szépen egyesül,
s az aranyszín magasból mosolygó ég világa
néz ránk a lomb közül.
/Ford.: Áprily Lajos/
Tóth Árpád: Március
A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távoli illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba kezd.
Ó, gyúlt világ, ó, drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráján riadva kússza
Az izgatott higany-szál: a vén
Hűlő világnak újra láza van:
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
S rekedt autótülkök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát.
Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük e setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet, Március!
S konok trónusán reszket a Halál.
Remy Bellau: Április
Április, te évek éke,
fák reménye,
bolyhos bimbók szoptatója:
fényed jár a fák fölött,
ág között -
s búvó zsengéinket ójja.
Április, ha jössz, a rét
sok színét,
új virágát szórod, sárga,
piros, kék s kékeslila
bomlik a
feltündöklő szép világra.
Április, Zefíreid
lesnek itt,
fák alatt vidám szövetség:
hűvös hálót bontanak
hallgatag,
hogy a szép Flórát elejtsék.
Április, szelíd kezed
hinteget
szerteszét, bokorra, fára,
könnyű szirmot, harmatot,
s illatod
leng fölöttünk, mint a pára.
Április, te kedvesem
kedvesen
bomlószőke varkocsán is
ott lebegsz, nevetve rám,
s telt nyakán
úgy ragyogsz, akár a kláris.
Április, te Cypria
illata,
teste édes szusszanása:
rétjeid fölött remeg
istenek
jószagának földi mása.
Jössz, te hívó, jó idő,
s visszajő
mind, ki messze járt a télen,
s visszatér a lenge, szép
fecskenép, -
villan és fecseg ledéren.
A patakok partjain
kankalin
forgolódik s a vadrózsák,
liliomok táncosan,
rangosan, -
új ruháikat kibontják.
Ifjú lomb közt, fenn a fán
csalogány
ring az ágon és egyszerre
rápereg a szerelem
s hirtelen
dalra dobban borzas melle.
Visszatérsz s kényeskedőn, -
téli tőn,
rajtunk vágy fakad s a fáradt
tűz erünkben lángra kap,
szétszalad -
és szerelmünk újra árad.
Láthatod, hogy száll a méh
százfelé,
a virágról rabló kedve
új virágra lopja át
hímporát,
combocskáin rejtegetve.
Május fú majd el, te friss
Április,
csordul méz és sűrű gyanta,
érik mind a sok gyümölcs,
s önti bölcs
kellemét szétfútt hajadba.
S mégis téged zengelek
gyermeteg.
Gytheréa legszebb éke,
fák között és bokrokon
átoson
pillantásod égi fénye.
/Ford.: Radnóti Miklós/
Hidas Antal: Március
Forrongó március, ki nem szeret téged?
Karjaidba vonod az alvó vidéket,
s oly meggyőző csókot szorít rá a szájad:
ezer szeme rebben az eszmélő tájnak,
s hogy már fölébredne, simogatod, kéred...
Buzgólkodsz fölötte. Vér rohan a vérnek.
Csók zuhan a csókra. Párás hevületben
ring az egész világ. Olyan szédületben,
hogy mik foganhatnak, mind-mind megfogannak,
kisded gyermek-rügyek nevetnek a napnak.
Hajlik a fa ága. Fürtjeivel játszol.
Mozgalmas március, mindenben meglátszol.
Testben te a test vagy. Lélekben a lélek.
Március, te férfi! Ki nem szeret téged?
Heinrich Heine: Megjött a május
Megjött a május íme,
virágba borult a világ,
felhőcske rózsaszíne
a kéket üdén szeli át.
Versengenek énekökkel
a csalogány s a rigó,
füvön bárányka szökdel,
szökdelni, dalolni jó.
Én nem teszem azt se, ezt se,
a friss gyep: vánkosom.
Halk csendülés nagymessze,
álmatlan álmodom.
/Ford.: Nadányi Zoltán/
Vészi Endre: Március
Hideg folyók megmosdattak,
erdők fái megtöröltek,
karos szelek megforgattak,
megáldottak a szegények,
hegyeken mezítláb másztam,
nyurga esőkben megáztam,
hideg földeken aludtam
sipkám holdra akasztottam.
Éles kövek borotváltak,
lomha békák kiabáltak,
fára, lombra rügyet varrtam,
mezőt fűvel betakartam,
megfürödtem jószagokban,
tücsköt dalra tanítottam,
madaraknak jeleztem,
hogy jöhetnek - megérkeztem.
írta: jazsoli5, 2009. febr. 28. 9:41 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Kalász Márton: December
A töltésmenti fűzfák kopaszok,
a hajnali ég tisztán fölragyog.
Feketén állnak benne a fenyők,
és vacogva kis göndör hajú nők.
Távol erdőkön is átlátni már,
olyan a hegy, mint megfagyott bogár.
Dermedt szárnyai közt fölkel a nap,
megsimogatják vérző sugarak.
Sárközi György: November
Több már a fák alján a lomb,
mint fönt a görbe ágakon.
Mintha bíbor-arany ruhájuk
ledobnák haldokló királyok
s állnának csontra-bőrre vált
tagokkal, várván a halált.
A nap felhők között úszik,
tengerentúlra utazik,
kivándorol, menekül innen,
hol lassan veszni indul minden,
keres magának jobb hazát,
odacsempészi aranyát.
Ősz vicsorog rám, messzeküld.
"Meghalsz, ha el nem menekülsz!"
Csikorgó szelek noszogatnak,
bekopognak, remeg az ablak.
De én csak állok, mint a fák,
kopaszon várom a halált.
Josef Weinheber: Kalendárium
Január, csupa hó, csupa hó az est.
A sötét szoba hallgat,
a gyermek félni kezd.
Mi suttog a nád közt? Február.
A vattahajú bácsi
folyton templomba jár.
Bánatos esők, március.
Mit ér az új virág , ha
a szív mégis borús?
Szél-lenge nyírfák, április.
Mosolyog a fiúcska,
még ha pityereg is.
Május, rigófütty, orgona nyit.
"Örökké!" - gyúl az alkony
és két árny esküszik.
Erdős június, fullatag.
A csillagos éjszaka nagy célt
mutat a férfinak.
Júliusban kalász, pipacs.
Titok mozdul az asszony
nehéz szíve alatt.
Mennykő a tág augusztuson át.
Korlátaira eszmél
a bölcs és nézi magát.
Szeptemberi ég, fecskék rajai.
Hazavágyik a vándor: a Föld már
nem elég nagy neki.
Októberi szél, elvérzik a kert.
Szállna végre magába,
aki csak ünnepelt!
November. Holló károg elő.
Siet magánya elől a
ködben a figyelő.
December. Az ég langy pelyhe szakad.
Béke mindennek a földön
és emberi jóakarat.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Konczek József: Szeptember
Sárga a kukorica, csörren a levele,
hamvas a szilva, édes már.
Surrog a szőlők közt a seregélyek serege,
fácán röppen, mélyen száll.
Hajlik a napraforgó, súlyos az arca,
morzsolja magvait a naptányér,
csordul a tök aranya, kerék megy át rajta,
onnan száll az égre ez a sárgás fény?
Utcasorokká rakták a répát,
letörik a kukoricát, behordják a krumplit,
tiporják a szőlőfürtöt, dalolva, mezítláb,
míg a leve, édes leve hordókba kezd folyni.
Bottal verik a diót, kihasad a burka,
amott géppel préselik már a sok szőlőfürtöt,
s még a darázs se marad a pincefali lyukban,
puttony körül bóklál, részegen dünnyög.
Jaj de szép az őszi ünnep, száz színe ha harsan,
begyűjtik a dolgos időt gazdag alkonyok,
csöves kukorica szeme pattog a lángokban,
dudorászva forgatják a gyerekpásztorok.
Kányádi Sándor: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Varró Dezső: Április
Aranyszekereden
ne jöjj ide,
halálom vagy,
mert még tél vagyok.
Virágaim
sziromtalan sírnak,
ne jöjj ide,
fényedben meghalok.
Aranyfátylad
ne kússzon a fákra,
szívem hószirom,
nem bírja ki.
Fáj ha zöldell
ezüstös fővel
a picusfa,
a kicsi kétlaki.
Dongó vággyal
méh ne jöjjön értem,
kis fullánk is
halálos sebet ejt.
S a huncut árny,
a rügyek árnya is
játékosan
megejt.
Nagy sodrással
szörnyű part felé visz,
felvérez
a patak kedvű sánc.
S babonásan
bölcsőmhöz kötöz,
a naptányérú bűvös
gyermeklánc.
Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz (részlet)
OKTÓBER
Már elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül.
Melybe hordogatja a megért szőlőket,
Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjeik,
Jó kedvvel biztatnak zavaros leveik.
A sajtó örvendő lármával csikorog.
Oldalán piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
Néki, nékimennek a tele sajtárnak.
Az ideit szűrik, isszák a tavalyit,
Jövő esztendőre tartják majd a mait.
Az újnak örülnek, s ótól kurjongatnak,
Mert markokba tejes kulacsot forgatnak.
Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel
Mégis sok hordót töltenek meg mustmézzel.
S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
Azalatt a hordó mellett isznak víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
Míg egy részét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
Kiüti fenekét s elfut utoljára.
Rips, raps, a szőlők már puszta támasz megett
Gyászolnak, hajdani díszek mind odalett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
Venia, a tőkék mell van plántálva.
Kapj az átalaghoz, ne szégyelld barátom,
Ne szégyelld: ládd, én is a számat nem tátom.
Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is.
Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is.
Még must korába is a bor víggá tészen,
S minden reátartást a szívből elvészen.
Hátha még férfikort érhet a hordóba,
S mint királyi székbe kiszáll a kancsóba?
Mely édesen pezseg! már előre látom,
Mely vígakká tészen ő akkor, barátom! -
Idvez légy, Liéus, jóltévő istenség!
Tetőled szívünkből fut a kedvetlenség,
Te a barátságot s örömet érleled:
Légy jó! ím, kezet fog az ember teveled.
J. W. Goethe: Március
Havazott újra, mert még
nincs itt az ideje,
hogy szemünket színes rét
örömmel töltse be.
Ez a tavasz ravasz még
s a langyos fényözön:
a fecske is becsap még,
a fecske is becsap még.
Miért? Egymaga jön!
Élvezzelek magamban,
korai napsugár?
Ha velem a galambom,
ha velem a galambom,
azonnal itt a nyár.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Heltay Jenő: Március
A Rózsadombon már tavasz van,
Dőlnek az édes jó szagok,
Az új madár a régi ágon
Nem énekel még, csak dadog.
Próbálja szárnyát, csiripelget,
Kinéz a fészek peremén,
Köröskörül hány friss rügyecske,
Hány új kukac, hány új remény!
Én, tolla vesztett vén madár, ki
Átdideregtem a telet,
Talán utószor ünnepellek:
Szervusz, te kedves kikelet!
Mikor fölérsz a Rózsadombra,
Tündérkirálynő közeleg,
Rímek csipognak körülötted,
Szapora, olcsó közhelyek.
Tündérkirálynő! Cifra jelző
Nyüzsög nyomodban, rengeteg!
Jöttödre, illő tisztelettel,
Ma én is hárfát pengetek.
Dal vagy, virág vagy, napsugár vagy,
Idők vén fáján ifjú ág,
Álom, remény, vágy, szerelem vagy,
Élet, szabadság, ifjúság.
És még mi minden! Jó jövendő
Annak, ki fáradt, gyönge, bús,
Mosoly, derű, fény, biztatás vagy,
Ezerszer áldott március.
Evoé! Itt vagy! Balzsamoddal
Hűsíts sok égő sebhelyet.
Tudod-e még, ki voltam egyszer?
Emlékezel rám, kikelet?
Én voltam az, ki...ej, no, mindegy!
Jött sok vad év, zord sáska-raj.
Öreg vagyok már. Új tavasz, te
Fiatalabb vagy, mint tavaly.
Szoríts magadhoz. Jöjj, ölelj meg,
Mint rossz fiát a jó anya.
Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.
És vidd magaddal ezt a sóhajt,
Fájó, szerelmes levelet,
Ki tudja, hogyha újra eljössz,
Találkozok még teveled?
Habár ez többé nem divat ma,
Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed
S nevess síromra akkor is majd,
Mikor már régen nem leszek.
írta: jazsoli5, 2008. okt. 13. 11:50 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Detlev von Liliencron: Március
Gyors árnyakkal szaladnak a felhők,
kék párában állnak messzi erdők.
Darvak húznak az égre barázdát,
útjukat krúgatva magyarázzák.
Zengő rajban pacsirtacsapat száll,
mindenütt lármázik a tavasz már.
Szalagod, lány, vígan leng a szélben,
rövid öröm álma száll a réten.
Rövid öröm szállt - oly messzi! égi!
Nyúltam érte, nem tudtam elérni.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Kacsó Sándor: Áprilisi zimankóban
Be kár, hogy a szél nem gólya,
Akkor leszállna a tóba,
Káka között lesne békát
S nem űzné e gonosz tréfát.
Be kár, hogy a hó nem fecske,
Eresz alatt csicseregne,
A fiának hozna férget
S nem didergőt vén legénynek.
Egy fecske még nem a tavasz,
És egyetlen gólya sem az,
De egy gólya meg egy fecske
Hírmondónak elég lenne.
Hírmondónak, hogy csak várjam
Meg még ezt a tavaszt bátran.
Lesz még virág egy-két kertben,
Mit nekem kell elültetnem.
Bartalis János: Április
Jaj, a hegyeket nézd!
De üdék, frissek, zöldek,
s a remegés de finom,
mely átjárja lelkemet.
Jaj, a mezőket nézd!
Hogy hajtanak, színesednek,
hogy ég, pirul az arcuk,
s hogy fénylenek a füvek.
Jaj, az erdőket nézd!
a komor, vén fákat,
mint lány bomlik mindahány,
majd kiszakad a szívem.
Jaj, a felhőket nézd!
futnak űzve az égen.
Fátyoluk leng a tájra
és aranyhajuk zizzen.
Mosolyuk lobban és
aranykacajuk tékozolva
szórják a földön szét,
Jaj, a felhőket nézd!
Louis Mercier: Szeptemberi csend
Szeptember. A nap fényes, tiszta halvány.
Az ősz csak nyári bús emlékezet.
A holt levél békésen csüng a gallyán.
Az ég mint nagy kristálypohár rezeg.
A földnek áldott arca dús erőbe
leheli a teljes, mély életet.
Lenn a folyón látszik az őszi tőke.
Kacéran nézdeli magát a domb,
gazdag szőlőlevéllel telenőve.
Egy kisváros tarkítja a vadont:
vakítva ég az izzó kőtetőzet,
álmos baromfiak bús zaja dong.
Lélek se jár. Ez ideje az ősznek,
künn a mezőn a titkos munka forr,
a szorgalmas sugarak kergetőznek,
s nyomukba édesen csorog a bor.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 28. 19:47 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
John Keats: December éje zordon
December éje zordon,
de boldog vagy, te fa,
egy ágacskád se gondol
dús zöld lombjaira:
dérrel süvít a tél is,
fagyassza bár a szél is,
rügyét kibontja mégis,
ha majd tavasz fuvall.
December éje zordon,
de boldog vagy , patak,
vized nem arra gondol,
hogyan sütött a nap:
elönt édes felejtés,
kristály habod se lejt, és
sosem gyötör kesergés,
a fagy panaszt se hall.
Bár ezt tennék a drága
leányok és fúk!
De szíven kit ne vágna,
ha öröme messzi fut?
A változást tudod már,
nem orvosolhatod már,
a tompaság sem óv már -
ezt még nem zengte dal.
/Ford.: Devecseri Gábor/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 27. 17:24 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Henry Wadsworth Longfellow: Februári délután
A nap sötétlő,
már-már az éj jő,
megfagy a tócsa,
a víz, a nád.
A felleg öblén
lobog a rőt fény,
s beizza a ház
sok ablakát.
A puha hó hull:
az út a hótul
nem látszik immár,
mindent belep.
A néma pusztán
ködökben úszván
lassan kígyózik
egy gyászmenet.
Szól a harangszó,
s oly messzehangzó
a bánatom, mint
a tompa hang:
árny árnyra lebben,
bú sír szívemben,
zokogva kong, mit
a gyászharang.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 16. 15:25 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Pintér László: Tavasz volt októberben
Ősz volt. Lehullni készült már a levél:
A rügy is enyves bundába öltözött...
Belső érzés súgta, hogy jön már a tél,
De csattanósan értek a gyümölcsök.
De tavaszi láz lüktetett az érben:
Márciusi illat, szerelmi mámor.
Nyíltak a szívek, tisztán, hófehéren
A szabadság megízlelt italától.
A gyümölcse tizenegy évig érett,
Lassan, de keményen, mint az életünk,
És büszkén, mint az isteni szentségek,
Kövezett utcákon menetelt velünk.
Október napja csókolta pirossá:
Remények melege édesítette:
Milliók vágya imát küldött hozzá,
De a hazugság réme ítélt felette.
Nagy volt: hatalmas és édes, mint a méz:
Új volt és magyar, és fénylett, mint a nap:
Friss és üde, mint a tavaszi vetés,
De elrabolták tőlünk egy nap alatt.
Nőtt a lelkünk a világot elöntőn,
Mint a vízözön, s Noé voltunk rajta.
Szívek pihentek múlton, mán és jövőn:
Eltűnt a tegnap remegő alapja.
De jött egy óra, egy keserves hajnal,
Mikor ősz zúgott végig lelkeinken
Keményen: kegyetlen, feltarthatatlan:
És e vad viharban elveszett minden.
De maradt egy élet, - ha még maradt, -
Egy szánalmas egy megmenteni való.
Szökni kellett dermedt éjszakák alatt,
S a letiport csönd volt a búcsúztató.
Ősz volt. - Eltűnt a fákról minden levél:
A rügy is enyves bundába öltözött.
Belső érzés súgta, hogy itt van a tél.
S lehulltak már mind az érett gyümölcsök.
írta: jazsoli5, 2008. szept. 9. 20:17 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
Ady Endre: Október 6.
Őszi napok mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny e szentelt helyre,
Hol megváltott- hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsú csókja:
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet:
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom:
írta: jazsoli5, 2008. szept. 9. 20:10 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
William Wordsworth: Márciusban
Szól a kakas már,
fut a patak már,
madárka dalolgat,
a tó jege olvad,
zöld réten csillog a nap:
ifjak és vének
most nem henyélnek,
a birka legelve,
fejét sem emelve
a friss zöld fűbe harap.
Vert had gyanánt már
a hó rég hátrál,
kopasz csúcsokra
húzódik vissza,
füttyszóval szánt a paraszt:
erdő felébred,
forrás vize éled,
felhő suhan békén
az ég tiszta kékjén,
a zápor messze szaladt.
írta: jazsoli5, 2008. szept. 3. 20:22 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok
-
még nincsenek kommentek
