Gottfried Keller versei bejegyzései 
Gottfried Keller: Látod a kéklő távolon
Látod a kéklő távolon
derengő csillagot?
Örökidőkbe telt, amíg
fénye hozzád jutott!
Tán ezredévek óta már
az a csillag - hamu:
de ott a reszkető, szelíd
sugár: a hű tanú.
Így tükröz, csillag-másaként,
valót és látszatot,
szépséges lényed, kedvesem,
ha tested már halott!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. szept. 2. 9:25 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Az idő áll
Az idő áll, nem fut tova,
mi vonulunk csak ott,
az idő karavánszeráj,
mi a zarándokok.
Se szín, se forma - alakot
is úgy nyer tőletek:
fel- s letűnéstek színtere,
porladó emberek.
Hajnali fény esőz: a nap
egy harmatcseppben ég:
egy perc is igazgyöngy lehet,
egy század buborék.
Az idő fehér pergamen,
és sose lesz teli,
ki-ki vérével írja, míg
az ár el nem nyeli.
Hozzád, te szépséget szülő,
csodát termő világ,
megírom én is a magam
szerelmes himnuszát!
Boldog vagyok: dús koszorúd
körén kinyílhatok -
hálából zengem fényedet,
forrást nem bolygatok.
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. szept. 2. 9:14 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Rideg napjaiban a télnek
Rideg napjaiban a télnek,
míg ültem tompán, csüggeteg,
ó öröklét! csalóka képzet!
végképp búcsút mondtam neked!
S hogy itt a nyár, dúsan, virulva,
most látom, ez javamra vált:
szivem reménység koszorúzza,
a kétes ábránd sírba szállt.
Röpít előre tiszta áram,
hűsen csobog, ujjamon át,
szemem kék boltozatra tárom -
és nem vágyok különb hazát!
Csak most értem - ki itt virágzol -
halk üdvözleted, liliom.
Belém hasít, akárha lángból,
hogy én is elmúlok, bizony!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. szept. 2. 9:08 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Látszat és valóság
1
A hegytetőn, szikrázó déli fényben,
vén fenyők alatt elaludtam, itt
aludtam s álmodtam napszállatig
sok hasztalan tettem s üres reményem.
Későn ébredtem, s kábán, félig ébren,
láttam körül vörösleni a szirt-
fokokat, a nagy hegy jégormait
a láthatár szikrázó kerekében.
És már gyorsabban vert ütőerem,
azt hittem, ez a hajnal tiszta lángja,
s a tündöklő nap mindjárt megjelen.
De hegy hegy után merült a halálba,
már kelt a zord éj szele jegesen,
s a holddal szívem régi nyavalyája.
2
Nem értem néha, s kérdezem magamban:
Megállt az óra? Áll az év, áll a kor?
Forrong a mély - de színe mozdulatlan,
és hang se, nesz se kél a jég alól.
Magasztaltad már újév jöttekor
a szép jövőt beszédes hangulatban?
S görögve jő, s egyszerre rád omol,
és visszadob. S elnyel megint a katlan.
De akkor is remélek egyre, hogyha
még újra éj jön s újra éj az éjre,
átfázom, átvirrasztom álmodozva.
Haragvó víznek habzik, reng a mélye,
s a fény az éjt egyszer csak átragyogja,
s nézd: lángol már a fellegek szegélye.
/Ford.: Lator László/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 12:17 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Az iskolatárs
Szerencsecsillagod, mondd, merre hajtott,
ó, gyermekévek hű iskolatársa?
Hánykódó kis hajónk nagy utazása
hogy elsodort, feledtetvén a rajtot!
A leghátsó padban, fantáziálva,
mily nyíltszívűen és rajongva csalt ott
vadul versengve két kamasz, kalandot
halmozva vészre, gáláns hódításra!
Ám most, a sápadt utcalámpa- fényben,
részegen, egy poroszló foglyaként
hajlott hátú csavargó lép elém!
Ez volt hát írva sorsunkról az égben?
Így gyarapodtunk, éltünk ennyit ért?
Te korhely lettél - költő lettem én!
/Ford.: Csengery Kristóf/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 12:10 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Hableány a tó mélyén
Kikelet ha felderül,
a szivem tó-nyugalom,
benne bánat elmerül,
sóhaj tűnik illanón.
Nap párája vízre száll,
lelkem ott ring fényteli,
körötte fut csendes ár,
bujdokolva öleli.
Ám a mély: szikraözön -
forrás fakad odalenn,
csilló cseppje gyöngyözőn
fel-felizzik a szinen.
Abban fürdesz, hableány,
fényt libbent aranyhajad -
forrásod varázslatán
ül a felszín, hallgatag.
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 12:05 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Téli éj
Szárny se rebbent, megfagyott a csönd,
néma földön villogott a hó,
tiszta volt a csillag sátra fönt
s nem hullámzott, dermedt volt a hó.
Egy fa nőtt a mélyből, ágbogán
megfagyott a víz a tó felett.
Törzsén felkúszott a hableány
és a zöld moszat közt átlesett.
Fenn a vékony jégen álltam én,
örvénylett a víz vak mélye lenn,
s néztem ott a lányt, lengett felém
szép, fehérlő teste meztelen.
Láttam én, hogy felfelé figyel
és a jéglapot tapintva sír...
arcát már sosem felejtem el,
bennem él, míg el nem rejt a sír.
/Ford.: Radnóti Miklós/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 11:53 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Az első hó
Ahogy minden meghal mostan
s a hárs végső lombja már
fáradtan hull a földre s ottan
meleg pihenője vár,
úgy dőljön le az avarra
egész valónk, mind a tett,
mindaz, mi szívünket marja,
szerelem és gyűlölet.
Fehér tiszta hó, csak hulljál,
mindkét sírt most betakard,
hogy a lélek nőjön útján
nyugodt téli csönd alatt!
Fordulat jön, tavaszt érzel,
s csak szeretet, mi kihajt,
harag fenyegető kézzel
sírból nem nyúlhat ki majd.
/Ford.: Hajnal Gábor/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 11:48 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Borús idő
Csöndes esős, halk, szürke nap,
és mégis oly világos ott,
ahol a homályon a nap
fehéren, furcsán átragyog.
Csodálatos visszfény libeg
tűnődve hegy és völgy felett:
félig meleg, félig hideg
a természet, sír és nevet.
Kétely s remény virrasztanak
bennem egyformán éberen:
halálvágy és életakarat
ostábláznak a szívemen.
S én, tudatommal, figyelem
a játszmájukat, hogyan áll,
és lelkem készül csöndesen
a sorssal való harcra már.
/Ford.: Rónay György/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 31. 11:41 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Gyónás a mezőn
Ősszel, mikor a lomb lehull,
a fák némán merengenek,
s dérlepte fejük jámborul
enged a fergetegnek -
a költő éve is lejár,
kedvem komolyra fordul:
erembe az Úr vére száll
karcos, idei borbul.
Ha az alkonypír megjelen,
kinn járok a mezőkön,
félve töröm meg kenyerem,
s bűneimen tűnődöm.
Gyóntatószéket állítok
a sívó pusztaságon:
papom a hold, minden titok
kopasz fejére szálljon.
Ha hímez-hámoz, halogat,
és nem könnyíti terhem,
rászólok: vénség! hallga csak!...
már feloldozást nyertem.
Rég cimborám baj és halál,
velük is volt beszédem!
Erre a hold vörösre vál,
és búvik szégyenében!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 7:14 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Tavasz a hegyen
Itt a tavasz, s a lavina már
morajlik, völgybe visz zúgó zenét:
kicsi kunyhóm régen mellette áll,
hol napfényben fürdik a hegyi rét.
És ha a lavina fölébe nő
s kunyhómat sodorja dörögve le,
mihelyt száraz a hegyi legelő,
mást építek s száll lelkem éneke.
De ha országomat a szolgaság
nőstény oroszlánja támadja meg,
otthonom felgyújtom, szálljon a láng,
elindulok és világgá megyek!
Világgá - hol sötét birodalom
idegen emberét szolgálom én,
s a csillagot feledni nem tudom,
mely sápadtan fénylett hazám egén.
/Ford.: Hajnal Gábor/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 7:02 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Tavaszi hitvallás
Földünkön, mint ibolyaillat,
egy szép rege jár át meg át -
Hallgatja nap, hallgatja csillag,
mint szerelmesek sóhaját.
Így szól: népek békében élnek,
ember boldogságot talál,
az aranykor még visszatérhet,
mi álom volt, valóra vál.
Népek imádnak térdepelvén:
egy isten lesz, pásztor, király.
Ama napon betel a törvény,
mit hirdetett prófétaszáj.
A föld színén csak egy gyalázat,
már csak egy bűn leselkedik:
az irigyek önzése lázad,
e jóslat rémálom nekik.
Ki a reménységről lemondva
hitet is gonoszmód kiirt,
inkább meg se született volna,
mert élve lakja már a sírt.
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 6:54 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Esti dal
Szemeim, ti kedves ablakok,
annyi édes látványt adtatok,
képet képre bocsássatok,
lesztek úgyis egyszer majd vakok!
Fáradt pilla csuklik kialudt
fényetekre, nyugtot lel a dúlt
lélek, vaksin a vándorsarut
leoldja, sötét ládába jut.
Két szikrát lát még, ha visszanéz:
benső páros csillag, hunyni kész,
megrebben a lángja, s elenyész,
mint egy pillangószárny-rebbenés.
Még bolyongni hív az esti rét,
társam hunyó csillag-ékes ég:
ó szemem, míg pillám győzi még,
idd a föld arany fölöslegét!
/Ford.: Lator László/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 6:48 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Naplemente
Arany s bíbor párába dőlt,
búcsúra lobban égi lángod,
s én, kit e tűz színig betölt,
ó nap, máris szokjam hiányod?
Te gyújtottál gyönyört szívemben,
királynő te, legékesebb!
Sugárarcú, ha itt hagysz engem,
elhull az élet is veled.
Ó küldj még egy fénysugarat,
e völgyet ködök fátyolozzák,
kezet, mely innen kiragad,
hogy fellibbenhessek tehozzád!
Fogadj el felhőcske-foszlánynak,
hadd ússzak udvarod körén:
tündökleted leghaloványabb
nyoma - jöttöd hírnökeként!
Alábukott. Elfordulok,
akár egy szénrög, a világ - szorongat:
hol világosság lakozott,
lábam most port, hamut kavargat.
De ím, keletnek tartva látom
a felbukkanó új csodát:
piruló lágy ködtengeráron
az ezüst hold pályára hág.
A nap hullott kalászait
böngészi a mennyei tarlón?
Vagy helytartó virradatig
úrnője-hagyta birodalmon?
De szegény földanyánknak persze
csak hűbérese, nem egyéb:
és lám, ragyogó képe telve,
végzi a dolgát, a derék.
A fényt viszi derengve fönt
alkonyon-éjszakán keresztül,
mígnem a hajnal ránk köszönt,
s a föld áldó harmatra zsendül.
Kicsinyt kicsinyhez köt a pálya:
s jár, ami jár dicséretül.
A nap is ugyanezt csinálja:
nagyobb planétákat kerül!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 6:36 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Hajnal
Valahányszor felkél a nap,
megújhodik reményem,
és bontva bimbót, szirmokat
virul, míg este lészen:
akkor álomba bágyad,
árnysötét födi már,
de újra felserkenti az
első hajnalsugár.
Ez az erő sosem szűnő,
forrong, küzd szakadatlan:
a drága vér, a jót szülő,
mi árad száz alakban.
Míg szellők hírül adják
a nap pirkadatát,
álom és éj nem nyűgözi
a szabadság hadát!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 27. 6:30 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Csillagok alatt
Fordulj kis csillag-honom,
Föld, az éjjel szembe,
hadd nézzek, naptávolon,
csillagvégtelenbe.
Szent csillagos éjjelek
sírokat kitárnak:
sugárhídon lég remeg,
szállnak örök árnyak.
Fényeskedhet most a nap
a többi vidéknek,
én itt érzem sorsomat
egynek, mindenségnek.
Gyönyörű, ha járhatok
csöndben, völgysötéten,
s fent fönséges csarnokot
érhet lélegzésem!
Lendülj csak, te zöld golyó,
piros hajnal támad. -
De az éj vesz lángoló
ajkamról imákat!
/Ford.: Halasi Zoltán/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 26. 11:21 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
Gottfried Keller: Az éjszaka csöndje
Üdv, harmatittas réteken
tündöklő éj! Köszöntelek,
ki játszadozva ringsz a menny
ívén, arany csillagsereg!
Körül az őshegység, akár
éji fohászom, hangtalan,
és messze túl a tengerár
rémlik, hogy partnak rohan.
Szellők szárnyán nyugat felől
fuvola édes hangja száll,
és keleten az égre tör
a nap halvány sejtelme már.
Tűnődöm: távol, meglehet,
most hal meg egy emberfia -
s most tart győzelmi menetet
a várva várt hős dalia.
De mint a ködlő földi völgy
nagy hallgatása, én olyan
könnyű vagyok, s akár a föld,
olyan jó, olyan szótalan.
Szívem mélyén a maradék
maró sajgás is elcsitul.
Mintha előttem ős nevét
végre kimondaná az Úr.
/Ford.: Lator László/
írta: jazsoli5, 2009. aug. 26. 11:10 - címkék: vers és kategóriák: Gottfried Keller versei
-
még nincsenek kommentek
