Garai István versei bejegyzései 
Garai István: Nem kérdezek, nem vallatok
Nem kérdezek, nem vallatok,
a múltra kandi nem vagyok,
elég, ha szemed rám ragyog.
Nem suttogok szerelmeket,
úgyis tudod, hogy mért eped
szívem: e csöndesült beteg.
A csókok rózsaszirmait
csak szórjad rám mind, mind, amíg
nyaramnak telt kalásza ring.
Ne félj, semmit se kérdezek,
ismerlek én már tégedet,
közöttünk bár évezredek.
Tudom, szeretsz és ez elég.
De ha ölelsz, levesd elébb
álarcod: láthassak beléd!
Én várok. Íme, láthatod,
türelmes, jó fiad vagyok,
nem kérdezek, nem vallatok...
írta: jazsoli5, 2009. márc. 20. 6:57 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Hát így is jó
Nem szeretsz édesem,
csókom nem kívánod,
mégis, mégis szíved, ajkad
legyen százszor áldott!
Igazad van: őrjöng
a költő, ha szeret,
de hát mért sértetted meg a
legtüzesb szíveret?
Lám, kiömlött a vér
s a lelkemre száradt:
jer, legalább készítsed el
halotti ruhámat!
Ne kísértsen soha
az én arcom képe,
csak ha egy delibb ifjúnak
ülsz majd az ölébe.
Nem szeretsz édesem
csókom nem kívánod:
hát így is jó, de a szíved
legyen százszor áldott!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 20. 6:50 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Majd ha egyszer
Majd ha egyszer büszke fejem kebledre hajtom,
megcsókolod-e édesem meggyötört, bús arcom?
Elfogadod lelkem kincsét, meghallgatsz-e engem,
ha egy estén a te áldott szívedért esengem?
Majd ha egyszer együtt leszünk a nagy élet-gályán,
megtörik-e szemed fénye szemem tűzprizmáján?
Majd ha egyszer összeesem és a tenger kivet,
új életre csókolod-e ezt a vérző szívet?
Majd ha egyszer csüggedten az őszi avart járom,
vajon akkor teljesül-e az a színes álom?
És ha a sok gond, szenvedés maga alá temet,
érző szívvel átöleled-e sírkeresztemet?
írta: jazsoli5, 2009. márc. 20. 6:43 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Májusi eső
Mint anya gügyögő gyermekére,
még az imént mosolygott a Nap:
ám az égbolt déli peremére
már goromba felhők rajzanak.
Eltakarják hő- és fényforrásunk,
életadó kútfőnk: a Napot,
s ím, megnyílnak az ég csatornái,
s felzubognak az áldás csapok...
Minden cseppet ájult kéjben szív fel
megtaposott fű, fa, lomb, virág:
szirmaikról menten lemosatják
utak rájuk szállongó porát.
Sóhajtanak s megfürödnek szépen,
lankadt tagjuk zsibbasztja a csók:
s ím, megnyílnak a kis virág-lelkek,
s indulnak a boldogság-hajók...
Ó szerelem, mért nem hullatod rám
záporozó, májusi esőd?
Mért nem oldod le magányom kérgét,
mely lelkemnek gyökeréig nőtt?
Megfürödni gyöngyös cseppjeidben
be szeretne e szív újólag,
s ha egy kislány hű szerelme által
célba vinné balga sorsomat...
Éveim növekvő árnyában
szűkítem a kört magam körül.
Lendület, ifjúság hova lettek?
Fény arcomra már alig derül.
Lelkem fehér hattyúját elűztem,
Veronikám az idő nyelte el:
s nincsen már kéz, amely enlelkemnek
nyugtalanságából kiemel...
Ó szerelem, árasszon el engem
záporozó, májusi esőd!
Köznapok porrétege egyébként
tengni késztet még idő előtt...
Lúdtalpú rém (sorsom) taposott meg,
hűs zuhanyod ezért várom én:
ó szerelem, nyisd meg csatornáid,
s kínt, örömet zuhogtass belém!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 20. 6:26 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Üzenet
Hulló falevél,
sárgult falevél:
nem lehetsz virágom
soha az enyém.
Kincsem, reményem,
ne álmodj vélem,
fekete gyászban kell
éltem átélnem.
Szememben hányszor
felragyog könnyem,
s hány éjszakán át
siratlak csöndben.
Szívembe vésted
gyönyörű képed,
hej, de e kép mostan
halálra éget!
Szeressük mégis
szeressük egymást:
könnyebb lesz a kínok
keresztje, meglásd!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 18. 8:04 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Részegítő szavak
Mily csengés, bongás rejlik bennetek
megrészegítő szép magyar szavak:
a földkerekségen sehol, sehol
szavak csengőbben tán nem hangzanak!
Ti kongtok, mint az esti bús harang,
ti zokogtok, mint a kis leány szíve,
s ezért tinéktek minden magyarnak
örök hűséget kell esküdnie.
Örök hűséget én is esküszöm
tinéktek szépen hangzó orgonák:
viszonzásul ringassátok szívem
lágy zsongásotokkal még tovább, tovább...
Mit bánom én, a kényes nemzetek
tirólatok akármit mondanak,
halálomig szeretni foglak én:
megrészegítő, szép magyar szavak!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 18. 7:55 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Add ide a kezed!
Testvérem ott állsz a válaszúton, látom,
s érző szívedben borong nagy-nagy kétely:
vajon merre menjek? Nem vár-e - jaj - zátony
éltem hajójára avagy lelki métely?
- Ó, ha tudnám, hogy most mely úton kell mennem!
Testvérem, botorkálsz csillagtalan éjben,
s a kiutat onnan sehogy sem találod.
Összetép a bozót, a lábad már vérben,
és te mégis egyre hajszolsz bűnvirágot:
keresed virágát percnyi boldogságnak...
Testvérem, mondd hova lett fénye szemednek,
hová lett kebledből az élni-akarás?
Szíved kertjében rút vérrózsák teremnek,
s tündöklő csillagod is csak botor varázs...
- Te mégis követed e hamis csillagot!
Testvérem, add ide kezembe a kezed,
s kálváriázzunk vigasztalva egymást.
Az úton nem vár ránk gyönyör és élvezet,
de egyszer boldogok leszünk mégis, meglásd:
egyszer, amidőn majd felvirrad a hajnal!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 18. 7:46 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Imádságom
Zárt ajtók mögött kulcsolom imára,
könyörgő imára ellankadt kezem.
Porszem vagyok csak, ó örök Jóság
teremtményeid közt, tudom, érzem:
de mégis, hallgasd meg most imámat,
fájó szívünkre tekints le kérlek:
nézd, társunk lett a fájdalom, bánat,
s utunkban sötét fellegek kísérnek...
Eleget jártunk rögökön, töviseken,
földünket már százszor áztatta vérünk.
Hatalmas Isten, vedd hát le rólunk
a sok szenvedésnek igáját, kérünk!
S most, hogy minket a kegyetlen Végzet
vetett e kínok bús szigetére,
a fojtó ködtől lelkünket védd meg,
s vezess bennünket oázisra, érre!
Vétkeztünk Uram, de már megbűnhődtünk.
S most fejünk lehajtva, mély alázattal
könyörgünk Hozzád: vesd reánk szemed!
Ím, a sötét felleg új villámot szabdal,
vadul sikongat a bősz fergeteg.
A távolból Rém vigyorog reánk,
földünkön a vetés elsatnyult, beteg...
- Virradjon egy szebb nap hajnala, Atyánk!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 16. 7:25 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Nyárfák alatt
Nyári este. Csacska patak, virágillat, nyárfák.
(Szerelmesek lelkük titkát ilyenkor kitárják).
A távolból idehallik lágyan csengő ének,
tücsök készül szerenádot adni kedvesének.
Fűben fekszem. S mintha volnék egy tündér ölében,
ki kezével homlokomat simogatja szépen,
pedig ez csak játszi szellő, melynek szűk volt odva,
kibújt tehát és most engem csókol kacérkodva.
Íme, a sápadt hold már feljött. A lomb meg se rezdül,
de szívemen fájó érzés nyilallik keresztül:
mért kell nekünk ilyen soká mély homályban járnunk,
mért kell nekünk ilyen soká napsugárra várnunk?
A hold feljött, de egy kutya sem ugat fel rája,
s a szép dalnak nem hallik már bús melódiája.
Bódítólag hat lelkemre varázsa e csendnek:
nyárfák alatt, nyári esten hosszan elmerengek...
írta: jazsoli5, 2009. márc. 13. 7:08 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Húsvéti hit ekéjével
Katángkóró, nadragulya,
csípős csalán, fájdalom
burjánzott fel, tanyát ütött
erdőn, mezőn, ugaron.
Gólyahírrel szegélyezett
réteken csak gaz terem,
s a szenvedés viperája
nyomunkban van szüntelen.
Áldástermő földeink sem
ringatják az életet.
Minek? Hisz az aratná le,
aki magot nem vetett...
De mi bízunk s szentül hisszük:
elmúlik a szenvedés:
eke alá kerül a gyom,
és lesz ismét zöld vetés...
Húsvéti hit ekéjével
szántsuk hát az ugarat:
- legyen élet, kalásztenger,
és gyümölcs a szív alatt!
írta: jazsoli5, 2009. márc. 13. 7:00 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Anyám, tartsad vissza fiad!
Anyám, nagy út előtt áll bús fiad.
És holnap hajnalban már útra kél,
cimborája hold lesz és a szél...
Anyám, nem óvnak védőszárnyaid.
Rajtam szent nyughatatlanság meze,
jaj, már közelg a vég fojtó keze!
Anyám, a szívem sem lehet tiéd.
Rózsás tavasznak egy szép éjjelén
e balga szívet széjjeltéptem én.
Anyám, mily szentek voltak csókjaid!
És holnap csókol tán olyan leány,
aki miatt elnyel az óceán...
Anyám, hát tartsd vissza bús fiad.
Mondd véle együtt azt a szép imát,
hogy tűnjék el a csalfa délibáb...
Garai István: A szívemben fényforrás van
Kebelem kitárom,
én nem vagyok titok:
a szívemben fényforrás van,
ezzel világítok.
Sokan eltévednek
az élet-erdőben,
kik keresnek boldogságot
pénzben, csókban, nőben:
sokan szomjúhoznak
forrásra, igére,
s egy valaki olthatatlan
örök szerelmére,
s nekivágnak bátran
a nagy rengetegnek,
hol minden virágkehelyben
mézet rejtegetnek,
de midőn az édes
mámornak már vége,
bánatkönnyet hullatnak az
erdő fövenyébe.
Kebelem kitárom,
én nem vagyok titok,
a szívemben fényforrás van,
ezzel világítok...
írta: jazsoli5, 2009. márc. 13. 6:46 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Szabad-e?
Régi lantot megpengetni,
az éjbe fénycsóvát vetni,
igazságért síkra kelni,
a szív dalát énekelni
szabad-e?
Hinni szebb világ jöttében,
a fakadó rügyecskében,
gyönyörködni a fűszálban,
hegyi patakcsobogásban
szabad-e?
Remélni, hogy nemsokára
hajnal jön az éjszakára,
akarni a rablók hulltát,
magyaroknak megújultát
szabad-e?
A zord téllel szembeszállni,
madárdalos tavaszt várni,
álmodozni derűs égről,
megértő kis feleségről
szabad-e?
Jó baráttal borozgatni,
a kedvesnek rózsát adni,
és szeretni, úgy mint régen:
összeforrni csók tüzében
szabad-e?
írta: jazsoli5, 2009. márc. 13. 6:38 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
Garai István: Égő gyertya
A szobában égő gyertya.
Gyenge fénye csak küzd a homállyal,
pedig a kis lángnyelv törtet
fel, a magasba elszántan, bátran.
El-elnézem. Istenem, hisz
én is csak ily égő gyertya vagyok.
Fényem gyenge, mégis, mégis
a homállyal küszködni akarok.
Valaki meggyújtott. Minek?
Hiszen szükség nincs ma gyertyafényre:
egy ívlámpa több fényt ad, mint
ötven vagy száz gyertya együttvéve.!
Nem is hallgat a világon
senki sem a jámbor sercegésre:
pásztortűz kell, melynek lángja
lobog, pattog s fényt szór a környékre...
Én is csak égő gyertya vagyok.
Lángom körül néhány lepke repdes,
míg el nem ég szárnya, aztán
minden kihalt körülöttem, csendes.
Oltsátok hát el a lángom,
mit pislákol, minek ég hiába!
Szükség nincs rá, hisz több fényt ad
a leggyöngébb elektromos lámpa!
Mégis, engedjetek égnem,
- gúnnyal tekintsen mindenki bár rám -,
zavartalan pislákolnom
elhagyottan, csendesen és árván...
írta: jazsoli5, 2009. márc. 13. 6:27 - címkék: vers és kategóriák: Garai István versei
-
még nincsenek kommentek
