Égitestek bejegyzései 
Petőfi Sándor: A naphoz
Panaszom van kelmed ellen,
Hallja kend, nap uram!
Mi dolog az, sugarával
Bánni olyan fukaran?
Elballag kelmed fölöttem
Minden istenadta nap.
Kis szobám kelmedtől mégis
Egy sziporka fényt se kap.
Oly sötét van benne, mint a...
Majd kimondtam, hogy mibe':
Legyen egy kis embersége,
S nézzen kelmed néha be.
Hiszen azt, hogy versírás a
Mesterségem, tudja tán,
Azt is tudja, ily esetben
Nem lehet pompás szobám.
Hogyne tudná, 'sz hajdanában
Kelmed szinte lantot vert,
Még mikor le nem rudalták
Az Olympról Jupitert.
Szánjon meg tehát kegyelmed
Kedves kollega uram,
S mátul fogva sugarával
Ne bánjék oly fukaran.
írta: jazsoli5, 2009. szept. 28. 17:29 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Nietzsche: Csillag-erkölcs
Kit rendelt csillag-pálya vár,
mit neked, csillag, a homály?
Zúgj át üdvözülten a mán!
Nézz túl idegen nyomorán!
Fényhazád a nagymesszi ég:
ne tűrd meg a részvét bűnét!
Parancsod csak egy: tiszta légy!
/Ford.: Szabó Lőrinc/
írta: jazsoli5, 2008. nov. 19. 10:32 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Babiloniai vallásos ének: Himnusz a Nap-istenhez
Sámás, óh isteni nap,
amikor a nagy hegyből kilépsz,
amikor a nagy hegyből, a mélytavú hegyből kilépsz,
amikor az ég és föld határa mögül kilépsz,
eléd borul a többi isten,
óh Sámás, isteni Nap!
Beragyogod a sötétséget, az ég boltozatát,
elpusztítod a gonoszt fent és alant.
Tüzed hálóba fogja a földet,
a bércek ormát sugarasra gyújtod.
Lángban tündöklik a négy világrész,
minden orvosságot beborít rémületes fényed.
Hatalmas szemeid behatolnak az óceán mélyébe
és sugaraidat látják a tenger szörnyei.
Ujjongva fogadnak az emberek,
óh Sámás, fényedre szomjúhozik a világ.
Segíted fáradtságos útján a vándort,
bátorítod a hajósokat a hullámok özönében.
Nincs gazember, aki megszökhetne a hálódból
és hurkodból nem menekül a gonosztevő.
Leleplezed a bűnöst,
aki felebarátja feleségére emelte a szemeit.
Ha ráfogod a fegyvered, nem szabadulhat,
s még az apja sem segíthet rajta a bíró előtt.
Akit nem lehet megvesztegetni, aki gyámolítja a gyengét,
tetszik Sámásnak és hosszú életű lesz a földön.
Alázattal, térdre borulva, könyörögve és imádva,
hangos szóval hív téged a szűkölködő.
A nyomorult, a beteg, az elnyomott, a rabszolga
mind tehozzád küldi vezeklő imáját.
Akinek rokona távol, akinek városa messze,
a szörnyű pusztákon eléd borul a pásztor.
A szorongatott juhász, a csordás, akit ellenség rohant meg,
tehozzád könyörög veszélyes útjain a karaván, óh Sámás!
A vándor kereskedő, az erszényes kalmár,
tehozzád könyörög a hálós halász, óh Sámás!
A vadász, a mészáros, a tevehajcsár,
a rejtőző madarász hozzád könyörög.
A betörő, a tolvaj, a napfény ellensége,
aki a pusztába vetette be magát, hozzád könyörög.
A kóbor halott, az eltévedt kísértet,
hozzád könyörög mindenki, óh Sámás.
Aki térdre borul, megszenteled azt,
aki hódol neked, meghallgatod imáját.
Alázatosan dicsérik a nevedet
és nagyságodat magasztalják mindenek mindörökké!
/Ford.: Szabó Lőrinc/
írta: jazsoli5, 2008. nov. 13. 7:56 - címkék: ének, vallásos és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Sir Philip Sidney: Óh, Hold, be búsan...
Óh, Hold, be búsan hágod az eget!
be némán, s arcod hogy sápadozik!
Az a gyors íjász éles nyilait
szórva tán a mennyben is incseleg?
Ha szerelmes szív bírája lehet
a szerelemnek, hát az betegít:
szemedből látom: lankadt bájaid
tükrében saját bánatom remeg.
Mondd hát, óh Hold, sorstársam, a hűség
nálatok csak butaságot jelent?
És mint itt, ott is gőgös, aki szép?
Szerelemért szeretnek odafent
s az igaz szívet mégis megvetik?
A hálátlanság az erény nekik?
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Li Tai-po: Holdfény
Ágyam mellé tekintek néha,
s a hold fénye ott oly fakó:
nem tudom, ez a hold játéka,
vagy a padlóra hullt a hó.
Felemelem homlokom s nézem,
mint dobnak fény a távolok.
Lehajtom homlokom mélyen
s messzi hazámra gondolok.
/Ford.: Horváth Imre/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 27. 12:25 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Janus Pannonius: Nyárdél egén ragyogó üstökös
Déli verőfényben mért villog üstökös ott fenn?
Rendbontó csillag: nappal a földre ragyog.
Már az Oroszlánnak feketés-rőt fürtözetén át
Fölfele hajtja a nap nyári, heves lovait
És nem hagyva a sok kusza árnyat hosszúra nőni,
Függélyes nyilat ont Afrika népeire.
Minden lángol most: ilyenkor a szép szűzi égbolt
Nem tűr egy szeplőt, foltot az arculatán.
Mélykék köntösű éjt telehintő mennyei fények
Lángba-vakult seregét rejti a nappali ég,
Ám egy nagy jövevény, bátrabban, mint valamennyi,
Fenn-égő nappal mit se törődve vakít.
Minden időszakban süt e bíbor-tüzű kométa,
Csóva-uszálya nehéz háborúval fenyeget.
Ó, te, akár Jupiter légy, legfőbb úr a magasban,
Vagy Vénusz kedvelt, bájteli csillaga tán,
Vagy fiatal lobogás, kit az isten rendel az égre,
Hogy te segéld Phobeus lankadozó erejét.
Ó, te szerencsefi, fent versenghetsz nap sugarával
S nem csak a zord éjnek mennyei ékszere vagy.
Gyászt, szomorúságot sose hozz, kedvezzen a fényed.
Űzd el a balvégzet gyilkait és cseleit.
Győzd le a Saturnus vad hidegét: és Marsot, az ártót,
Mérsékletre tanítsd, nagy heve kárt ne tegyen:
Add, hogy Arcturus viharától félni ne kelljen:
Hosszas záporesőt már sose öntsön a Kos:
Édes arany szőlőnk a Bököl jéggel le ne verje:
El ne aszalja a dús völgyet a Kánikula:
Bősz Orion a hajóst tenger mélyére ne döntse
Szablyát és buzogányt rázva a bárka felett,
S óvja a jó Castor tarajos-habú áradat ellen,
S révbe vezesse a hét-csillagú Medve kegye.
Föld a vetett gabonát majd százszor visszafizesse,
Sok halat adjon a víz, jó levegő madarat.
Kínzott földünkön veled újra viruljon a béke,
Zárja be végképpen Janus a fegyvereit.
Minden népnek hozz virulást és tiszta szerencsét,
Mégis főképpen Pannoniára tekints:
Űzd a nyilas törököt mind Hellespontuson által,
Kit most hűtelenül hoz mifelénk a Duna.
Tiszteljék a királyt az urak, s a király velük együtt
Kormányozza szívét, jóra vezesse honát.
Így lész a legnemesebb a rózsa-világú tüzek közt
S lángot-ölő habokat már sose érj nyugaton.
/Ford.: Weöres Sándor/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 15. 6:19 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Mihail Eminescu: A csillag
Hosszú az út: innét az égig,
S a csillagig, amíg felér!
Évtizedek suhannak végig,
Amíg a fénye ideér!
Tán a tüze ki is aludt már,
- Kéken rejti a messzeség, -
S mire a fénye ide lefut,
Ki tudja, ott fent, ég-e még?...
Kihűlt a fény, s még égen ég: - vakon.
Még itt se voltunk ragyogott.
Most látjuk őt, s lám, az ablakon
Benéz, holott már megfagyott.
Akár a vágy, amit az éjjel
Eltüntetett, s elnyelt a tér!
De tűnt szerelmek régi fénye
Mégis örökre elkísér!
/Ford.: Fekete Tivadar/
Orphikus himnusz: A Földhöz
Földanya, boldogok anyja, halandó embereké is,
mindenadó, mindentápláló, mindenemésztő,
rügynevelő, termést hordó, szépévszakú, gazdag,
tarka leány, a világnak, a nemmúlónak a széke,
könnyű szülésekkel szülő sokféle gyümölcsöt,
boldogsorsú, örök, mélykeblű, áldva magasztalt,
jószagú-fű-szerető, istennő, tarkavirágú,
záporeső-váró, ki körül csillagzatok ezre
úszik örök természettel, csodaszép folyamárban,
nőttess hát minekünk jókedvű, drága gyümölcsöt
jószívben, kegyes istennő, boldog virulásban.
/Ford.: Ritoók Zsigmond/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 5. 7:09 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Orphikus himnusz: A Holdhoz
Hallgass rám, úrnő, ragyogó, te királyi Szeléné,
Éjifutó, Telehold, bikaszarvú, légbenúszó,
Fáklyavívő, Telehold, te az ég szép csillagú tüze,
újranövő és újrafogyó és férfi, te és nő,
Lószerető, sugaras, növelő, az időnek az anyja,
fénylő, gyászoskedvű, sugárzó, éjbevilágló,
virrasztásszerető, szép csillagok ezreit őrző,
boldogságotadó éjnek, nyugalomnak örülő,
kellemesarcú, szarvhordó, éj éke, világló,
csillagpásztor, uszályhúzó, fénylőuru bölcs szűz,
jöjj, boldog, jószívű, csillagos, és sugaraddal
fénylőn ifjú imádóid seregére te őrködj!
/Ford.: Ritoók Zsigmond/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 5. 6:46 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Orphikus himnusz: A Naphoz
Hallgass meg, boldog, te, ki mindent látsz a szemeddel,
égi titán, aranyos tűzben ragyogó fény!
Létre magad hoztad magadat, s mi csak él, neked
örvend,
jobbra a hajnal, balra az éjszaka, és te vagy az apjuk.
Négy évszakkal körtáncot jársz négyes ütemben,
zúgva robog szekered szép pályádon, tüzel arcod,
jársz körödön véget sosem érő fordulatokkal,
jónak a jóra mutatsz utat, ámde a bűnre haragszol,
lantod aranyból van s a világ összhangja a hangja,
jelt adsz jó munkára, te évszakok ifja, erőse.
Pásztorsíp s a világrend kormányrúdja kezedben.
Fényhordó, mindig más arcú, életet osztó,
Paián, zöld koszorús, az időnek is apja te vagy, Zeusz!
Mindent fénybe te vonsz, a világ ragyogó szeme vagy
te,
szép sugarad gyújt újra világot, a fény ha kialszik.
Tiszta vizű forrást kedvelsz s a valót kideríted,
őrzi uralmad a hűséget s te segítsz a magasból,
élet fénye, igazságnak szeme, ó, lovat űző,
ostort csördítő, négyesfogatos tovahajtó,
hallgass meg, s adj boldogságot jámboraidnak!
/ Ford.: Trencsényi- Waldapfel Imre/
írta: jazsoli5, 2008. okt. 5. 6:32 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Ishikawa: Hold
Fölbukkan a felhők felett,
a fénye szétnyilall mesésen,
ezüsthálókat tereget,
ragyog a föld és az öböl
s a parton millió fövényszem,
mint drága ékszer tündököl.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 29. 10:03 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Edmond Rostand: Óda a Naphoz
Te szárítod fel a síró fűszálat,
s a levelet lepkévé bűvölöd.
Ha a halodó szirmok szerte szállnak,
és a pirénei szél végigzörög
Roussillon mandulafái között.
Imádlak Nap! Tűztenger, fényes álom,
ki ránk ragyogsz s a mézet érleled,
lángolsz a szalmakunyhón és virágon,
egészben élsz és szertefoszlol áldón,
mint a pazar anyai szeretet.
Dalollak, ó fogadj el tűzi papnak,
ki égsz a teknőn, kék szappanhabon,
és néha, hogyha lángjaid lohadnak,
vörösen lobbansz ki egy csendes ablak
alázatos üvegjén elhalón.
Te forgatod a sárga napraforgót
s arany-öcsém, a tornyok kakasát.
Ha a hárson titkos tüzed kibontod,
táncolnak arany árnyak, lenge pontok,
hogy tétován megáll a kósza láb.
A mázos korsó sugaradba drága
s az ázott rongy is büszke lobogó,
kazlakon ég csókod lanyha láza,
s kis húga, a kas lángol, mint a láva,
tüzes sisakja lánggal lobogó.
Légy áldva a mezőn s elveszve árván
a fű között, a kapucímeren,
a gyík szemén,
a hószín hattyú szárnyán,
ki tájakat pingálsz, mint a szivárvány,
s ki szende kézzel festesz csendesen.
Sötét ikertestvéred, a bús árnyék,
mely messze nyúlik, hol tüzed fakad,
remegéssé bűvöli, ami csodás, szép,
s ha nincsen ő, minden szürkére válnék,
mert színes és ragyogó, mint magad.
Imádlak Nap! Te vetsz a légbe rózsát,
bokrokba tündért s a víznek tüzet:
benned felistenül a roskadó ág.
Ó Nap! te élet, ó szent Nap, te jóság,
csak koldus lenne a föld nélküled.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 28. 10:26 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Guy de Maupassant: A holdsugár dala
Tudod, mi a nevem - A Holdsugár.
Tudod, honnan jövök? - Az égre nézz fel,
anyám ragyog, az éj hűs árnyú már,
fákon, vízen futok lágy szökkenéssel:
tanyám a hűs fű, a meleg fövény:
kúszom sötét falon, nyírfák tövén.
Mint kincsre szomjú martalóc a házon,
nincs melegem sosem és sose fázom.
Pici vagyok, mindenhol ott van
fényem ragyogva, csendesen
ülők a néma ablakokban,
a titkokat mind ellesem.
Most itt vagyok, perc múlva ottan:
a vad, a puszta réteken,
a tétovázó szerelem
követi fényemet nyugodtan.
Aztán, mikor tüzem kilobban,
lágy bú sajog a szíveken.
Poszáta és a csalogány
a szilfa s fenyves ágbogán
dallal köszönti jöttöm.
Aztán kezem a lyukba nyúl,
hol reszketőn lapul a nyúl:
mind felkel erre rögtön:
merész ívekben ugrál
és oly picinyke, pöttöm
nyúlt árnyak lenn az útnál.
A szirten, a haraszton
a dámvadat riasztom
s a hegy tüzes ünőit,
mind felvigyáz, tűnődik,
rejt-e veszélyt az alkony,
nincs-e vadász, ravasz nyom:
s lesi, hogy a hatalmas
tüzes szerelmű szarvas -
nem hívja-e panaszlón.
Ha kél anyám,
s a hab dagad,
én hallgatag
bús-halavány
tüzet vetek
a partfalon.
A nedveket
elaltatom:
s ha sugaram
mélységeken inog,
az úttalan
fél s azt hiszi, gyilok.
De fényiben
sok elpihen,
s kit marnak a kínok,
tüzén enyhülni fog.
Tudod, mi a nevem? A Holdsugár.
Ugye tudod, miért sugárzom itten?
Ha lenn az éjjel hűvös árnyú már,
örökre elveszhetsz a sanda vízben,
éjjel veszélyes az erdő a fövény,
megbotlasz a sötét nyírfák tövén,
én az ösvényt ragyogva mutatom,
ezért bolyongok künn az utakon.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 26. 11:16 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Leconte de Lisle: Csillaghullás
Omoljatok ti gyöngyök,
bús csillagok a habba már.
Úgy lángol a vörös köd,
úgy tündököl a láthatár:
szikrázik a rózsás Kelet,
kacagnak a betyár szelek,
a hullámon tűzszikra jár.
Omoljatok ti gyöngyök,
bús csillagok a habba már.
Zuhanjatok csak szerte
a titkos óceánba ti.
Nap tűz le a hegyekre,
lángolnak izzó ormai.
Sikoly, kacaj, dal kél ezer,
a harmatos fa szíve ver,
a légbe zúgást hallani.
Zuhanjatok csak szerte
a titkos óceánba ti.
Repüljetek suhanva
ó messze földek, édenünk!
A hajnal érces ajka
nevet s kigyújtja a szemünk.
Testén ragyog a lángruha,
a vér smaragd, a víz puha,
s arany tüzet mutat nekünk.
Repüljetek suhanva
ó messze földek, édenünk!
Siessetek Nyugatra,
a néma éjbe, csillagok!
A sűrű, zöld utakra,
hol a nap tűzszeme ragyog:
a tavakon a szarvas, őz
vizet zavar, vígan időz,
s a lárma már megint nagyobb.
Siessetek Nyugatra,
a néma éjbe, csillagok!
Ki hullik, az mind boldog,
feledtető sok lámpaláng!
Ki mint ti, bús koboldok,
forog kihűlt csillag gyanánt.
Oly édesjó a béke lenn,
aludni csöndbe, nesztelen,
hol nem les orvul senki ránk.
Ó adj örök békét nekem
feledtető sok lámpaláng!
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 24. 6:46 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Leconte de Lisle: A nap halála
Tengerként zúg a szél, az őszi szózat,
a panasza oly ünnepi, komor,
lombot cibál, búcsúzva bujdokol
s a fát pirosra festi véred, ó Nap!
Levélcsomón kavarognak a vészek:
álmot kínálva lassan jő az est,
az árnyba mindent bíborra fest
s görcsös, kopasz gallyon libeg a fészek.
Hunyj, hunyj, kevély Nap, fáklyafény, pihenj te!
Fényes szőnyegre csorran ki a véred,
mint összetört, véres szívünk szerelme.
Halj meg - te felkelsz! Jó reményre fekszel.
De visszatér-e a hang, láng és az élet
ha majd szegény szívünk megpattan egyszer:
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 24. 6:36 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Thomas Hardy: A holdhoz
Hold, mit láttál a Föld felett,
hisz rég vagy ott,
s agg arcod nem mától ragyog?
"Ó, láttam ezt és azt sokat,
édest, nagyot
s irtóztatót is, rémeset,
én , elhagyott."
Hold, min tűnődtél egyre, mondd,
a végtelen
magányba, fönn a kék egen?
"Tűnődtem a forgó időn,
vad képeken,
élő s halott, ájult és bolond,
bús népeken."
Hold, ámultál-e valaha,
hogy mint titok,
ködpára-fátylad borított?
"Ámultam én bizony, midőn
hozzám szitok,
jaj, bú, az emberek zaja,
fölordított."
Hold, mit hiszel, ég szelleme,
reánk mi vár?
Az Élet jó-e vagy sivár?
"Ó, azt hiszem, rossz színdarab,
pörgetni kár,
Istennek is be kellene
fejezni már."
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
írta: jazsoli5, 2008. szept. 18. 16:29 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Jékely Zoltán: Csillagnézés
Bizony, fiam emlékszem még a korra,
így néztem én is, mint te, csillagot!
Meredtem égő mennyei bokorra,
s éreztem ezt a furcsa illatot.
Toronyban, dombon titkon fojtogattak,
Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
De bámulásim egyszer elmaradtak -
Talán mikor lelkednek adtam át.
Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
Semmise dőlt el és nem végleges.
Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
Égen-földön ős titkot fejtegess!
írta: jazsoli5, 2008. aug. 29. 18:04 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Gulyás Pál: Bolygók
Bolygó a Föld, a Nap körül forog.
Mint egy bánatos éjjeli bogár,
a sugárzó mennyei sátorok
között a Föld sötéten szálldogál.
Az ember is bolygó: a néma sír
bolygója. A homályban hontalan
szemléli a tartományok kinyílt
virágait s letűnik nyomtalan.
Óh, mennyi bolygó van! Tolonganak
egymás hátán vadul, míg nesztelen
a hegyeken túl áldozik a Nap
s az éj komor fejfája megjelen.
írta: jazsoli5, 2008. aug. 29. 9:56 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Gulyás Pál: Fohász a csillagokhoz
Szívemet a hűs esti szellő
aranyporával hinti már...
Nemsoká a halál is eljő
és felborul a láthatár.
Magas fenyők sötéten állnak
és hirdetik a végzetem,
denevérek csapongva szállnak
át a borzongó életen.
Szemed az ott a láthatáron,
vagy ott már a halál ragyog?
Segítsetek, segítsetek,
óh halhatatlan csillagok!
írta: jazsoli5, 2008. aug. 28. 16:41 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Rákos Sándor: Nap és Hold
Én láttam egyszer, hogy a Hold
a Nappal szembenézett.
Halványkék, márványeres volt a Hold,
hűs hajnali igézet.
A Nap, a Nap meg úgy lobogott,
mint százezer fáklyaláng.
Tűzfarkú páva az ég kertjében,
szórta tollas sugarát.
Egy dombról bámultam, világ szeme,
a Holdat és a Napot.
Jobb orcám majdnem elégett,
a bal majd megfagyott.
írta: jazsoli5, 2008. aug. 26. 20:43 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Heinrich Heine: Okos csillagok
Oly szép a virág, de eléri a láb
és könnyeden földre tiporja,
mellette halad a balga s a vad,
bizony letapossa a porba.
A gyöngy odalenn a mélybe pihen,
de kifogják fürge halászok,
kifúrt lyukon át feszítnek igát,
belefűzve selyemből a láncot.
A csillag okos, gyanúja jogos,
földünktől messzire él fenn,
kék ponyva fölött a fénye örök,
örökre világít az égen.
/Ford.: Bródy László/
Szép Ernő: Hold
A hold sokszor sárga réz
S indián országra néz
Másszor fél eydami sajt
Vérszín felhő héjja rajt
Mint tüzes vas, ma olyan
Holnap sülttök, komolyan
Néha olyan szép ó arany
Mint a múzeumba van
Néha halvány rózsapír
Néha zsíros vén papír
Gyémánt szín, rizskása szín
Hol sápadtság, mint a cín
Volt már kormozott üveg
S beütött bohócsüveg
Némelykor jéghegy gyanánt
Ússza fenn az óceánt
Aztán hajszál-féle fény
S mint a handzsár éle, fém
Óh, tükrén most angyalok
Ezüst arca andalog
Szent szerelmük hegedűl
Hallgatózom, egyedül.
írta: jazsoli5, 2008. aug. 21. 11:12 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Narancs
Láttam ma reggel jönni a Napot
Köd volt a fákra kötve
Tócsát kapott az országúti sár
Didergett messzi kút, kazal, torony
S a foszló szürke sárga vatta közt
A Nap, a gyúlladó vörös Nap
Olybá tűnt mint az óriás narancs
Kit egy beteg gyermeknek nyújtanak
írta: jazsoli5, 2008. aug. 21. 11:09 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Csillagok
Csillagok, csillagok
Arany pitypang kék mezőben
Örök májust élvezőben,
Odafenn nincs hervadás.
Csillagok, csillagok
Csupa csókok, csuda csókok,
Kik sohase csókolóztok:
Ott ég minden csókotok.
Csillagok, csillagok
Csupa jó szó, csupa víg szó,
Hosszú mese, álmosító,
Egyszer csak elszunnyadunk.
Csillagok, csillagok
A sötét ég egy nagy ponyva
Egész világ fölé vonva,
Ócska ponyva, csupa lyuk.
Nézzétek, nézzétek:
Tán mennyország van felette,
Fényessége látszik este
Azon a sok kis lyukon.
írta: jazsoli5, 2008. aug. 21. 9:03 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: A nap lemegy
Szent isten
A nap lemegy.
Bújj ide édes senkim-semmim,
Mindent feledj.
Nézd hogy ég.
Milyen kerek.
Nagy nagy nagy tűz. Háború. Téboly.
Óh. Szenvedek.
Ki vagy te,
Emlék neved.
Viszi sárga tenger az égen
Az életet.
De szép vagy,
De jó meleg,
De síma vagy, de rózsaszín vagy,
De jó veled.
A tükör
Jég. Ránk mered.
A függöny milyen idegen most,
Megismered?
Bokrétánk
Fekete lett.
Pszt, hallod hogy sétál a szádon
A lehelet?
Jaj mutasd
A két szemed.
Mi lesz ha a halál megismer
S beléd szeret?
írta: jazsoli5, 2008. aug. 21. 8:24 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Hold
Feljön a hold, szépen fejéren
Áll az éjen,
Csillagok konfetti-harca
Csak bomol köröskörül,
A holdnak beteges arca
Néz, mereng, vár, nem örül.
Egyszer csak ezüst mosolya
Fellocsolja
Bágyadt képét, nini rezdül,
Sikamol szeszélyesen,
Tiszta tejúton keresztül
Ellebeg veszélyesen.
Csillagok közt, kék felhőkön
Mind előbb jön.
Ing óhajtott borzadállyal,
Csügg mély, néma városon,
Szende kéjjel, álmos bájjal
Lejt, iramlik, száll, oson.
Így édesget, így csal szépen
Egy idétlen
Alakot, ki a tetőn lenn
Lassan jő elébb, elébb,
Néz föl ártatlan, merően
És a semmibe lelép.
írta: jazsoli5, 2008. aug. 21. 8:02 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Juhász Gyula: A hulló csillagokhoz
Nem szeretem a lomha fényeket,
A csillagot, mely álmosan ragyog,
Ti vagytok az én örömöm látványa,
Meteorok a fehér éjszakába:
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti züllött csillagok!
Az égi rónán csöndes nyáj legel,
Eónok óta hallgatag ragyog,
- Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
A szent mélységbe fényeket juttatva,
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti hulló csillagok!
Békét hazudik a csillagvilág,
A lusta álmok éjjelén ragyog,
- Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
Lobogjatok csak és robogjatok,
Ti bátor csillagok!
írta: jazsoli5, 2008. aug. 18. 14:55 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Csókoljatok meg csillagok
Csókoljatok meg csillagok
Én vágyva vágyva vágyva vágyom
Oly őrült láva dűl a számon
Már el nem oltja nőnek ajka
Se hó se jég nem hűthet rajta
Égen földön szomjas vagyok
Csókoljatok meg csillagok
Csókoljatok meg csillagok
Elváltam én már a világtól
Nem kérek altatót virágtól
Nem kérek én mosolyt a naptól
Bíbor halált az alkonyattól
Csók nélkül meg nem halhatok
Csókoljatok meg csillagok
Csókoljatok meg csillagok
Hallom pirult hangjegyfejecskék
Hogy zongoráztok bűvös estét
Kigyúlladt mák álom honában
Kerengve sűrű koronában
Mily boldogságra virradok
Csókoljatok meg csillagok
Csókoljatok meg csillagok
Ti csöpp pulyák, reszketve fáztok
Hiszen pucéron éjszakáztok
Lenéztek egy testvért szemelve
Jövök már, szívem szám emelve
Örökre meleget adok
Csókoljatok meg csillagok
írta: jazsoli5, 2008. júl. 22. 16:10 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Illyés Gyula: A Naphoz
Lehullsz, arany nap! Vagy dehogyis te hullsz.
Mi fordulunk el tőled! A Föld rohan
szédült kőrhintáján velünk! Mi
távolodunk, repülünk - riadtan
tekintve hátra, mint kanyarokban az
expressz-vonatból, Rád, aki ott lobogsz
most is, ahol tavaly, s tíz éve,
így bizonyítva, beh szűk is a kör,
melyben mi forgunk, egyre vadabbul e
kis sárkorongon, míg csak a gyorsuló
keringés vad centrifugája
arról is a hideg űrbe nem lök.
...Fogózzatok jól össze, tekintsetek
egymás szemébe, hű szeretők, a vég
percéig bámulva - s köszönve! -
amiben éltetek itt, a mennyet.
írta: jazsoli5, 2008. jún. 30. 7:36 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
Áprily Lajos: Telehold
Ha rossz szíved hiába altatod,
s a halál árnyékot vet rád, sötétet,
a teleholdra nyisd ki ablakod
s hallgasd a zokogó fülemüléket.
írta: jazsoli5, 2008. jún. 18. 7:43 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek
-
még nincsenek kommentek
