Balladák bejegyzései 
Arany János: Sir Patrick Spens
Arany János: A Dismal mocsárok tava
Arany János: A méh románca
Arany János: Híd-avatás
Arany János: Tengeri-hántás
Arany János: A walesi bárdok
Edwárd király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog -e rajt',
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót , legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír. -
Edwárd király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend, amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt:
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat s mi jó falat,
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh:
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem:
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Kocint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!...ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz
A vendég velsz urak:
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megöl fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg:
S fegyver csörög, haló hörög,
Amint húrjába csap.
"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk:
S belép egy ifjú bárd.
"Ah, lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé:
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanul
Előáll harmadik:
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:
"Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No, halld meg Eduárd
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én!- S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegül,
Minden velsz énekest!
Szolgái szétszáguldanak,
Ország-szerin tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.-
S Edwárd király, angol király
Vágtat fakó lován:
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy éljen: Eduárd!
Ha,ha! mi zúg?...mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend: légy szárnya bent,
Se künn nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma.
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
Arany János: V. László
Sűrű-setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.
" Ki az? mi az? vagy úgy -"
"Fordulj be és alugy,
Uram László király:
A zápor majd eláll.
Az veri ablakod."
A felhő megszakad,
Nyílása tűz, patak:
Zúgó sebes özönt
A réz-csatorna önt
Budának tornyiról.
"Miért zúg a tömeg?
Kivánja eskümet?"
"A nép, uram-király,
Csendes, mint a halál,
Csupán a menny dörög."
Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
- Egy-egy felhődarab -
Ereszkedik alá.
"Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia-"
"Uram, uram, ne félj!
László, tudod, nem él
S a gyermek az fogoly."
Mélyen a vár alatt
Vonul egy kis csapat:
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét...
Kanizsa, Rozgonyi.
"Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!"
"Mátyás az itt maradt,
Hanem a többi rab -
Nincsen, uram , sehol."
A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
Rengetnek a Dunán.
" El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb."
"Miért e félelem?
Hallgat minden elem
Ég s föld határa közt."
Az alvó aluszik,
A bújdosó búvik:
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
Kanizsa, Rozgonyi.
"Messze még a határ?
Minden perc egy halál!"
"Legitten átkelünk,
Ne félj uram: velünk
A gyermek, a fogoly."
Az alvó felriad,
A bújdosó riad:
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
S villámlik messziről.
"Oh adj, oh adj nekem
Hűs cseppet, hű csehem!"
" Itt a kehely igyál,
Uram, László király,
Enyhít... mikép a sír!"
Állj meg, bosszú, megállj:
Cseh-földön ül a rab:
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De vissza jő a rab...!
Arany János: Tengeri-hántás
Hollósy Simon festményeArany János: Tetemre hívás
Gyárfás Jenő festménye
A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszú hegyes tőr ifjú szívében:
"Íme, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!"
Kastélyába vitette föl atyja,
Ott leveték a hűs palotán:
Ki se terítteti, meg se mosatja:
vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.
Állata őrzeni négy alabárdost:
"Lélek az ajtón se be, se ki!..."
"Hátha az anyja, szép húga már most
Jönne siratni?" - "Vissza! neki:
Jaj, ki parancsom , élve, szegi!"
Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel,"hívja tetemre"
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda a nap:
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszület, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
Jő, kit az apja rendre nevez.
Hiába! nem indul sebe a holtnak,
Állva fejénél az, vagy emez:
"Gyilkosa hát nem ez...újra nem ez."
"Hát ki?..."riad fel Bárczi sötéten,
"Bosszulatlan nem foly ez ősi vér:
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!"
"Jöjjenek hát ifjú baráti!"
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja..
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
Künn a leány, már messze sikolt:
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.
"Jöjjön utószor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!"
Jő: - szeme villan s tapad a tőrre:
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan zubog a vér.
Könnye se perdül, jajja se hallik,
Csak odakap, ahol fészkel az agy:
Iszonyú az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
Kétszeri mondást - mint lebűvölten -
Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benőt én meg nem öltem,
Tanúm az ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.
Bírta szívem' már hű szerelemre,-
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
Mert, ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelgve adám a tőrt: nosza hát!"
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyílt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell:
Dala víg:"Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint a macska szokott az egérrel!"
Arany János: Vörös Rébék
"Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült- "
Tollászkodni, már mint varjú,
Egy jegenyefára ült.
Akinek azt mondja:kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!
Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!
Pörge Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!
Cifra asszony színes szóra
tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néné mondja: kár!
Hess, madár!
Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom! e mézes bor
Erősítse a szíved:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
-"Hadd jöjjön hát a kasznár."
Hess, madár!
Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég:
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varjú mondja: kár!
Hess, madár!
"Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjút(hol a puskám?)
Útra meglövöm neked."
Varjú azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
"Hess, madár!"
Híre terjed a helységben:
"Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!"
Rebi lelke nem vón' kár!
De, mint varjú, visszajár.
Hess, madár!
Gyilkost a törvény nyomozza:
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bújdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varjú elkiáltja: kár!
"Hess, madár!"
Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani:
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár,
Varjú látja, mondja: kár!
Hess, madár!
Bújdosónak kín az élte,
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh:"megállj, görög!"
Varjú mind' kiséri: "kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!"
"Hess, madár!"
"Most ebédre hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."
Fekete volt, mint bogár:
Asszony ott sír!"mégis kár!
Hess, madár!"
Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repül:
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne'kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!
Arany János: Szondi két apródja
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja:
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifjú térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszület:
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet ület.
"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, Mért?
Bülbül-szavú rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!"
"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti sírván:"
. ..S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézízű sörbet.-"
Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jóillatú fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!"
Hadd zúgjon az álgyú! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát,
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
töri Drégel sziklai várát.
"Szép úrfiak! a nap nyugovóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszínű kaftán,
Szél zendül az erdőn,- ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"
A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsű marhát máglyába kihordat:
Harcos paripái nyihognak alant.
Szügyeikben tőrt keze forgat.
"Aztán - no hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette:
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -:
Zengjétek Alit ma helyette!"
Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba, puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába'!
"S küldött Alihoz...Ali dús, Ali jó:
Lány-arcotok' a nap meg nem sütheti nála:
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!"
Hogy vítt ezekkel, hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.
"Rusztem maga volt ő!...s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina , térde!
Én láttam e harcot!...Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."
Mint a hulla a hulla! veszett a pogány,
Kőmódra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.
"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dicséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte:
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!
Arany János: Bor vitéz
Ködbe vész a nap sugára,
Vak homály ül bércen-völgyön.
Bor vitéz kap jó lovára:
"Isten hozzád, édes hölgyem!"
Vak homály ül bércen-völgyön,
Hűs szél zörrent puszta fákat.
"Isten hozzád, édes hölgyem!
Bor vitéz már messze vágtat."
Hűs szél zörrent puszta fákat,
Megy az úton kis pacsirta.
Bor vitéz már messze vágtat,
Szép szemét a lány kisírta.
Megy az úton kis pacsirta:
Hová megyen? hova ballag?
Szép szemét a lány kisírta:
Szólt az apja: férjhez adlak!
Hova megyen? hova ballag?
Zúg az erdő éji órán.
Szólt az apja: férjhez adlak:
Eskü elől szökik a lány.
Zúg az erdő éji órán,
Suhan, lebben a kisértet.
Eskü elől szökik a lány:
Szól Bor vitéz:"Jöttem érted."
Suhan, lebben a kisértet,
Népesebb lesz a vad tájék.
Szól Bor vitéz:"Jöttem érted
Elesett hős, puszta árnyék."
Népesebb lesz a vad tájék,
Szellem-ajkon hangzik a dal.
"Elesett hős, puszta árnyék,
Édes mátkám, vígy magaddal!"
Szellem-ajkon hangzik a dal,
Indul hosszú nászkiséret.
"Édes mátkám, vígy magaddal!"
- "Esküvőre! úgy igérted."
Indul hosszú nászkiséret,
Egy kápolna romban ott áll.
"Esküvőre! úgy igérted."
Zendül a kar, kész az oltár.
Egy kápolna romban ott áll,
Régi fényét visszakapja.
Zendül a kar, kész az oltár,
Díszruhában elhunyt papja.
Régi fényét visszakapja,
Ezer lámpa, gyertya csillog.
Díszruhában elhunyt papja:
Szól az eskü: kéz kezet fog.
Ezer lámpa, gyertya csillog, -
Künn az erdő mély árnyat hány.
Szól az eskü:kéz kezet fog:
Szép menyasszony színe halvány.
Künn az erdő mély árnyat hány,
Bagoly sír a bérci fok közt.
Szép menyasszony színe halvány -
Halva lelték a romok közt.
Arany János: Mátyás anyja
Szilágyi
Örzsébet
Levelét megírta:
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.
Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:
"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából:
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.
Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted:
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.
Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam,
Ha megejt az ármány?
Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak."
Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet:
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.
"Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany
Meg a ló
Teste fáradtsága."
" Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő."
"Szerelmes
Szívemnek
Hét egész esztendő!"
"Viszem én
Hozom én
Válaszát három nap."
"Szerelmes
Szívemnek
Három egész hónap!"
"Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utol-
Érhetném
Az anyai vágyat!"-
S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló:
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.
Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.
"Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!"
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.
Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvívőnek.
Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvagy ablakába.
"Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.
Piros a
Pecsétje,
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-írása!"
Arany János: Ágnes asszony
Székely Bertalan festménye
Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa:
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Jön a hajdú: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan,
"Jaj galambom,hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes:
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szemébe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körüle:
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Ím azonban , időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja,
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra:
Szánalommal néznek őrá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Fiam Ágnes , mit míveltél?
Szörnyű a bűn, terhes a vád:
Ki a tettet végrehajtá,
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
" Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte:
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhődöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül:
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti:"meg nem őrül".
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
De amit férjéről mondtak,
A szó oly visszásan tetszik:
Az a világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrű záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vízgyöngy hattyú tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem ülhetek."
Oh! irgalom atyja ,ne hagyj el.
"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van.Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
" Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled:
Eredj haza, Isten áldjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa:
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert hiába tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S éppen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Virradattól késő estig
Áll a vízben a széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
És ez így megy évről-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül:
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében:
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
