Állatok kategória // Verscsokor a természetről

Állatok bejegyzései

Gilbert Keith Chesterton: A szamár

Mikor az erdő járt, a hal
repült, a vad sövény
lfügét hajtott s vérzett a hold,
akkor születtem én.

rikoltva, torzs fejjel, fülem
csúf szárnyként röpködött:
ördöv torzképe lettem a
négylábúak között.

Kit kivetett rongyként a föld
s egy ősi akarat,
gyötörj, gyalázz: néma vagyok,
megőrzöm titkomat.

Ostobák! Jutott nékem is
egy nap, vad s drága nap:
hangok lengtek fülem körül
s pálmák lábam alatt.
(Ford.:Sárközi György)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 6. 18:06 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Vladimir Nazor: A sirály

Hajnaltól szárnyal a két kék
síkság közt a szelekben,
néma, s a szíve se rebben,
fortyog alatta a mélység.

Zúg a gyümölcsfa a bérci
magasban, ring a virága -
ő sose hallja, s a zsálya
illata el sosem éri.

Bódítja zúgva a hab,
s megrészegíti szagával
lassan a só meg az alga.

És ha lehullik a nap,
sikoltó bánata szárnyal,
elviszi távoli partra.
(Ford.: Eörsi István)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 6. 18:04 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Miguel De Unamuno: Keselyűmhöz

E rút szemöldökű és telhetetlen
keselyű, mely bensőmet fölzabálja,
lett életemnek egyedüli társa,
s kínom horgas csőrétől oly kegyetlen.

Úgy akaraom, ama napon, amelyen
sötét vérem utolsó kortya várja,
hagyjátok velem egy percig magára,
és háborgatni egy lélek se merjen.

Haláltusámban diadalt aratva,
szeme sötétlő kétségbeesését
rajtakapnám, míg végső roncsom fogyasztja,

s fenyegetőnek látszik sorsa végképp,
ama préda nélkül, mely jóllakatta
sohase szűnő, irtózatos éhét.
(Ford.: Kálnoky László)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 6. 18:00 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Giovanni Pascoli: A hattyúdal

A hattyú énekel. A tiszta ének
elnyújtva száll a víz felett, akárha
megütött rézcimbalmok zengenének.

Határtalan a sarki éj homálya.
Örök jégből nagy hegyek súlyosodnak
a tenger dermedt kősivatagára.

A hattyú énekel: füstöl a roppant
sötét égbolt, kigyúl sárgán derengve:
szálakra bomló zöld fénykéve lobban.

Mint itt-ott megérintett hárfa, egyre
zeng-bong az ének érce; már aláhull
a zöld tündöklés a kirstályhegyekre.

Az éjszakában színes lobogás gyúl,
szikrázik óriási koszorúja,
s a virradat mély csarnoka kitárul.

A zöld, a bíbor lángol feltolulva,
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak majd felragyognak újra.

Most elhalón harang ütése reszket,
a hattyú mozdul és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll, egyre messzebb

fehéren, fenn, a lángoló magasban.
(Ford.: Lator László)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 6. 17:57 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Gerard Manley Hopkins: A kalitkába zárt pacsirta

Mint vak vaskalitkába vetett szél-bátor madár
szárnyzon szálló lelkünk lent, félúton, csont-házban lakik,
az emléklezve őrzi szívében szeles, szabad csúcsait,
ez rogyasztó robotba tör és dolgos ideje lejár.

A fű és domb felett s hol romba roskadt színpad áll
mind a kettő drága, drága dalt dúdol, amíg
dühtől és riadt félelemtől elgyötörve rozzant rácsait
nem rázza s derékba nem töri a halál.

A drága-szárnyú, dal-szárnyő is megpihenne, hát
hullasd vissza fészkébe, ha hallgattad dalát,
de ön-fészkébe, vad-fészkébe, ne börtönbe vesd!

Lelkünk húshoz kötve éli át legteljesebb pillanatát,
mégis szabad: könnyű s víg a rét, mert égve égre hág
a szép szivárvány, s zeng a lélek, mert a sárból felsuhan a test.
(Ford.: Orbán Ottó)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 5. 15:14 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Arszenyij Tarkovszkij: Cinkék

Kék ég alatt, a hóban,
a zöldesen derengő
Fenyők közt állva, szótlan
vártuk, mit ád az erdő.
Csapatnyi cinke rebbent,
csendítve furcsa lármát,
Mint görög étteremben
csengő ezüstkanálkák.

Úgy tetszett most, a tenger
viharkavarta kékje
Csapott ki vad dörejjel
a partszegély kövére.
A szolgáló lelökte
a tálcát megriadva,
S dühöngve szedte össze
kanalait a gazda.
(Ford.:Baka István)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 4. 20:45 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Arszenyij Tarkovszkij: Galambok

Elszállt a hét nap hét galambja,
Kiszórt magokból jól belakva.
De a helyükbe újra hét
Galambot küld megint az ég.

Amíg csak élünk, hét a nap,
S bár öt marad csupán a végén,
A földi, meghitt zugokat
A mennyországra nem cserélném.

Itt búgnak vadgalambjaink,
Itt sírdogál mind, itt kering,
Torunkon aszfaltot szemelnek,
Esőt kortyolva emlegetnek.
(Ford.: Baka István)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 4. 20:42 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Arszenyij Tarkovszkij: Teve

Hosszú, fura lábakon áll,
Gyámoltalanul vigyorogva,
Csimbókos a szőre, akár
Molyrágta köpenyben a vatta.

Túljárt az eszén a nomád,
Ki egykor e tájra vezette,
Tüskével etette, s a lágy
Tevebőrt a homok kicserezte.

Puszták fukar istene tán
Trónjául a tűrnitudásnak
Alkotta, Genézis után,
Maradékaiból a világnak.

Rab herceg, azóta bolyong,
Karikával a durva kötélre
Felfűzve, nyakán a kolomp
Ring léptei bús ütemére.

Csak járja a zord sivatag
Buckáit a más vagyonával,
S egy árva fitying se marad
A ládafiában utána.

Megszokta szegény teve rég:
Csak az ütleg övé meg a málha,
S mégis gyönyörű ez a lét,
S kell ő is e puszta világba.
(Ford.:Baka István)

írta: jazsoli5, 2008. ápr. 4. 20:40 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Giosué Carducci: Az ökör

Szeretlek, ó, szelíd ökör! Belőled

erő és béke száll, nyugodt, komor.

Ha nézed a szabad, kövér mezőket,

úgy állsz, akár egy zordon ércszobor.

Nyugodtan a nehéz igára hajlasz,

a barna szántót fürgén követed,

ha ösztökél, némán forog nyugalmas,

panasztalan, elégedett szemed.

Fekete orrodból gőzölve lebben

lehelleted, s vígan ujjong az égnek,

bőgésed, ez a csendes himnusz-ének.

És zöld, nyugodt, tág és komoly szemedben

békém sugárzik, édesen merengve

az isteni mezők zöld, tiszta csendje.

(Ford.: Kosztolányi Dezső)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 30. 14:21 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Charles Leconte De Lisle: Az elefántok

A végtelen homok tengerként ég a napban,

rest, néma óceán, és vörösen vakít.

Nagymessze, ott, ahol már az ember lakik,

rézpárás horizont hullámzik mozdulatlan.

Csönd. Száz mérföldnyire hűs barlang őrzi még

a torkig jóllakott oroszláncsorda álmát,

és zsiráf issza a páruc-ismerte pálmák

alatt a távoli kék források vizét.

A sűrű levegőt madarak nem verik fel,

csak az iszonyú nap keringi be az űrt.

Egy-egy alvó boa a fényben áthevült

s megrándult, s gyűrűin sikrákat szór a pikkely.

A tiszta menny alatt így ég a pusztaság.

De míg álom üli az elárvult világot,

szülőföldjdük felé mennek az elefántok,

lassú, mord utazók, a sivatagon át.

Mint barna tömegek jönnek a láthatárnak

egy pontjáról, a port fölverve, s látni, hogy

- a legegyenesebb irányban - a homok

púpjait hogy törik a széles, lomha lábak.

Az élen a vezér, a főnök. Teste vad

tépett és vekete, mint a vén fa kérge, színe,

a feje szikla és gerincének nagy íve,

ha csak mozdul, nehéz boltozattá dagad.

Nem lassítva soha s nem is gyorsítva, járják

zarándokútjukat e poros vándorok,

barázdát törve és követve a nyugodt

ütemben biztosan haladó pátriárkát.

Nagy fülük legyező, ormányuk agyaruk

közt csüng, mennek, szemük lecsukva. Gőzölögve

lüktet izzadt hasuk a párás levegőbe,

s köröttük ragyogó rovarok raja zúg.

De mit a szomjúság s csípése bogaraknak

és ráncos hátukon a nap maró tüze?

Útjukat távoli álomkép tölti be,

fügefaligetek, ahol valaha laktak:

látják a nagy hegyek szökevény folyamát,

melyben a szörnyeteg víziló úszik és bőg,

sötét árnyékot vet holdfehér testük, és ők

leszállnak inni recsegő nádon át.

Így aztán, bátran és lassan, nyugodt csapatban,

mint fekete vonal, vonulnak álmatag;

s mikor a láthatár elfödi útjukat,

mint volt, a sivatag megint oly mozdulatlan.

(Ford.: Szabó Lőrinc)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 30. 13:55 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Szergej Jeszenyin: A rókaszuka

Sörétezett lbát kínnal húzva-vonva

vacka előtt bénán elhevert.

Álmodó arcot hímzett a hóba

vére vonala, amerre ment.

Látta még a füstöt, mely sörétet ontott,

s az erdei láp remegő színét.

A cserjésbő borzas szél kirontott,

széjjelszórta a sörétzenét.

Mint nagy harkály, köd szárnyalt felette,

nyúlós-vörös szél szállt sebesen.

Fejét még riadtan fölemelte

és ottdermedt nyelve a seben.

Farka mint tűzcsóva vetett lángot,

nyelve leffent rothadt répaként.

Dér és perzselt anyag szaga szállott

s itta a hó csöndesen a vért.

(Ford.: Rab Zsuzsa)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 30. 13:19 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Szergej Jeszenyin: A kutya

Mint tűzvirág, elnyílt a hajnal,

s fakó gyékényen, suta

szalmakunyhóban hét piros

kölyköt fiadzott a kutya.

Nyelvével fésülgette őket,

ki nem ment volna percre sem;

ott mókázott, s meleg hasából

habos tej csurrant édesen.

S hogy leragadt a nap szeme,

s elcsitult a baromfihad:

jött a gazda, zsákba kötötte

mind a hét kis kutyafiat.

Nyomában loholt a kutya -

elmaradoztak a hegyek...

A pácéltalan víztükör

fázón, sokáig remegett.

S amint gyötörten hazaért,

nyaldosva izzadt oldalát:

egyik kölykének nézte a

holdat, mit ringattak a fák.

A szikrázó űrbe meredt,

szimmantott és nyítt és nyögött,

de a vékony hold is lecsúszott,

eltűnt egy kék halom mögött.

S mint akinek kenyér helyett

kötődő kéz követ hajít:

hullatni kezdte lassan a hóba

szeme arany csillagait...

(Ford.: Képes Géza)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 30. 13:16 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - 1 komment

Áprily Lajos: Vadludak

Az ablakom a szürkületbe tárom
s szemem kiáltó hang után kutat,
de pára-kendős égen nem találom
az éjszakába szálló vadludat.

A templom omló szürkeségbe ormol,
borzong az ákác, mint a nagybeteg,
s átrémlenek a szomszéd utcasorból
a lenge leplű ház-kísértetek.

Hogy visszatér a régi, bús igézet -
mindig ilyen volt erre a világ:
a Holt-Marosból puszta ködbe nézett
vadlúd szavára a tógás diák.

Tán látomás e felleg-szürke torlás
s mi álmodunk köd-óceán alatt,
s fejünk fölött egy félelmes vitorlás:
horgonytalan mulandóság halad.

S be jó a csöndes óceán-fenéken
e félálomba zsibbadt öntudat,
ha vágya fenn a láthatatlan égen
vadludat ríkat, újra vadludat.

Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepűlök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé.

Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergető homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály.

írta: jazsoli5, 2008. márc. 29. 1:31 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Wiliam Blake: A tigris

Tigris! Tigris! éjszakánk

erdejében sárga láng,

mely örök kéz szabta rád

rettendő szimetriád?

Milyen katlan, mily egek

mélyén gyúlt ki a szemed?

Szárnyra mily harc hőse kelt,

aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily művész

fonta szíved izmait? És

mikor elsőt vert szíved,

milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pöröly? mily vasak?

Mily kohóban forrt agyad?

Mily üllőre mily marok

törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,

mosolygott rád a mestered?

Te voltál, amire várt?

Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk

erdejében sárga láng,

mely örök kéz szabta rád

rettentő szimetriád?

(Ford.: Szabó Lőrind)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 28. 17:19 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

John Donne: A bolha

Nézd ezt a bolhát s benne azt,

mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.

Engem, majd téged csíp megint

s közös vérünk e bolhában kering

s nem mondhatod, hogy becstelen,

nem bűn ez még s lányságod veszte sem.

Meg sem kért és már kéjeleg,

dagad, mert kettőnkből egy vért szedett,

ennyire nem is volnánk képesek.

Három lét benne lel hazát,

nem egyesíthet így a házasság.

E bolha: te meg én, s nekünk

templomunk lett és nászi fekhelyünk.

Szüleidnek morogni kár:

bennünket a vérerek fala zár.

Megölnéd? ez könnyű neked,

de magadat is megölnéd - ne tedd,

hármas bűn ölni hármas életet.

Kegyetlen, mégis körmödet

ártatlan vér bíborja festi meg?

E bolhának, ha vétke volt,

csak az a csepp, melyet tőled rabolt.

S azt hiszed, győztél érvemen,

mert nem vagyok gyöngébb, s nem vagy te sem?

Erényed annyit változik

ha engedsz - amennyit e bolha itt

az életedből a halálba vitt.

(Ford.: Vas István)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 28. 17:16 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

Ismeretlen angol költő: Kakukk-nóta

Megjött a nyár, itt a nyár,

zengj hangos kakukk!

Szép világ és kék virág,

zöld erdei út -

zengj, kakukk!

Barikáért anyja béget,

tehén borja fele fut:

bika ugrik, bak marakszik -

zengj még, zengj, kakukk!

Kakukk, kakukk, de szépen szólsz, kakukk:

ne légy lusta, se hazug:

zengj, kakukk, no zengj, kakukk,

zengj, kakukk, zengj még, kakukk:

Kukk!

(Fordt: Szabó Lőrinc)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 28. 17:14 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek

A.Kürenbergi: Szép solymocskát neveltem

Szép solymocskát neveltem hosszú éveken át,
de amikor megszelidült,nem maradt itt tovább,
tollait aranyoztam, a szárnyát legkivált,
de ő magasba röppent és messze idegenbe szállt.

Azóta sokszor láttam karcsú sólymomat,
az ezüstzsinór a lábain maradt;
szárnyának tollain még rőt-arany fény remeg...
Isten segítse össze az egyetértő szíveket.
(Ford.: Szabó Lőrinc)

írta: jazsoli5, 2008. márc. 28. 17:07 - címkék: vers és kategóriák: Állatok - még nincsenek kommentek