2011. augusztus

Simon István: A napot köszöntő Csokonai (Balatonfüreden)

Tárd ki hajnal, gyöngyházszínű ajtód!
Nyíljanak a fény előtt kapuk.
Napra vár a sok-sok szárnyas apród,
számol már az erdőn a kakukk:
számolja a hangot
bokron, ágközön -
várja a napot, hogy
jön és ráköszön.

Ó, hajnali kórus! - rigófüttyel
megeredve cseng-bong a hang,
pacsirta szól, aztán a mély kürtjel
búgásával kezd a vadgalamb:
és ha belekóstolt,
fújni már öröm -
várja a napot, hogy
jön és ráköszön.

Fényre váró, kék zalai rétek
szétterített virágszőnyegén
én is a nap színe elé lépek,
hoppon maradt, kódis vőlegény,
s bogozva-csavarva
a sugárözön
szálait a lantra
húrnak rákötöm.

Omoljon hát rigófütty, kakukkszó
kardalába azért is dalom!
Igazat szólt öregapám, Russzó,
természetben van csak irgalom:
semmit el nem spórol,
ami fény s öröm,
s hogy biztos utókor,
áldva köszönöm.

írta: jazsoli5, 2011. aug. 1. 6:36 - címkék: és kategóriák: XIX. - XX. század költészetéből - még nincsenek kommentek

Képes Géza: Gyertyafénynél

Berzsenyi Dániel emlékének

Szunnyad a föld s a család. Ébren csak én ülök itt még.
Gyertya az asztalomon.
Gondolatom, mint árnyak közt, úgy botladozik rég
elfeledett sorokon.

Berzsenyi körmölgette a verseket így, míg az ólban
bődült kinn a barom.
Látom a költőt: sercen a tolla, mécsese lobban,
nyúlik az árny a falon.

Én vendég vagyok itt a szelíd dunántúli tájon,
ő meg e táj fia volt.
Itt idézte a hősöket, - itt, ha kerülte az álom,
az ablakon kihajolt.

Nézte: a hold ledobálja fátylait és a víz és hegy
csillog a fátylak alatt -
Most hamuszín felhő tör elő, belefúlnak a fények,
az ég darabokra szakad.

Mordul a sziklatorok, kék fénnyel futkos a villám,
lobban, elalszik a mécs.
Csukva az ablak. A víz zuborog le a fákon, a sziklán -
Döbbenetes jelenés!

Vágtat az északi szél, lehajolnak a fák, le a földig,
nyögve hasad le az ág.
Villog az ég, meg a föld s a szelek vijjogva üvöltik
szét a világ panaszát.

Dániel áll, a villámfény belegyúlt a szívébe -
Árad a felleg, a köd.
Az ég markából az égő szót a poéta kitépte!
zendül a szó, dübörög.

Szárnyal az óda, felriad álmából, aki hallja
ezt a titáni zenét -
Elzsongult a vihar - felkéklik a Kemeses-alja,
lángol a hajnali ég!

 

írta: jazsoli5, 2011. aug. 1. 6:24 - címkék: és kategóriák: XIX. - XX. század költészetéből - még nincsenek kommentek
« Elejére | Újabbak

  • http://csicsada.freeblog.hu/
  • Csicsada irodalmi naplója
  • Ircsi Birodalma
  • Vicushka Blogja
  • Ibolya: Tűnődéseim
  • Zsuzso3 : Napsugár
  • Képek,Versek
  • Maya Blogja
  •