Vörösmarty Mihály: A fa és a madár // Verscsokor a természetről

« Széchenyi István: Kivégzés Padovában Vörösmarty Mihály: A rét és a virág »

Vörösmarty Mihály: A fa és a madár

A tavaszban elhullván virága,
Őszi dértől lévén lombja sárga.
A szedett fa búsan állt magában
S kis madárhoz így szólt bánatában:
"Szállj le hozzám, szállj le hozzám,
Repkedő kicsiny madárkám,
Szállj le rám, szerelmem!
Látod, éltem milyen árva,
Télnek és a vésznek tárva:
Vigasztalj meg engem!
Ékesits fel tollaiddal,
Zengj, hogy felderitsen a dal,
És, felejtve mindent,
Boldog álmokkal pihenjek
Karja közt a zord hidegnek,
Míg a sors ki nem ment.
Szállj le, bár egy pillanatra:
Felvirúlok a tavaszra,
S lombom sátorában
Kéjre és örömre várlak,
És tied lesz a kicsiny lak,
Míg rajtam levél van!"
Gyökerétől legfőbb sudaráig
A szegény, szedett fa reszket, fázik,
És hiába vár a kis madárra, -
Az tovább száll, boldogabb tanyára,
S melyet oly hőn esdekelve kére,
Hasztalan vár bájos énekére:
Száraz ágán, búsabban nevénél,
Dérporos hajával dermed a tél...
Ifju sugaraktól átkarolva
Új öröm hevében reszket a fa
Gyökerétől legfőbb sudaráig,
S életdúsan újra felvirágzik,
Ékszerűl az ébredő tavasznak,
Ágain gyöngy-harmatok ragyognak,
S hol nap és lég kékje közt enyelge,
A rügyekből fejlik zöld levelke.
És a felvirult fa áll dicsően,
Gazdag fürtözettel a mezőben...
Most ki az, ki lombja sátorában
Fenn tanyázik bizton és vidáman?
A madárka fészkét oda tette,
És kicsinyke párja van mellette:
Nap nyilától és a vészek ellen
Óva élnek boldog kényelemben.
Hajlik a fa, érik szép gyümölcse,
Hol van a nép, mely azt majd elköltse?
A madárka hozza kis családját,
S hűs galyak közt gazdag lakomát ád.
Gyökerétől legfőbb sudaráig
Reszket a fa s ily szózatja hangzik:
"Most belőlem bánat és öröm szól,
Ments meg isten a bal jóslatoktól!
Majd ha tél jön és a fergeteg tép,
Nem hagyand-e mind el e vidám nép?
Tűrni kész-e bal szerencse napján,
Hogy vigadjon jobbra fordulatján?
Vajha volnék az örömnek fája,
Mely virágát soha el nem hányja!
Vajha volnék gazdag és erős fa,
Vésszel és villámmal dacolva!
Vajha volnék lelkes nép hazája,
Melynek értem zengne dalimája:
Úgy nem kéne félnem jóslatoktól...
Most belőlem bánat és öröm szól."

írta: jazsoli5, 2011. márc. 26. 6:50 - címkék: és kategóriák: XIX. - XX. század költészetéből - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.