Széchenyi István: Kivégzés Padovában
1818. július 25-én
Este Padovában.
Tegnapelőtt egy irtózatos színjátékot éltem át! O'Donell grófot akartam meglátogatni, és egy olyan embercsődülettel találkoztam, hogy már azt hittem, valamiféle népünnepély van kibontakozóban. Padova egyébként oly unalmas és szomorú. - Mi készül itt - tudakoltam. - Kivégzés - csak ennyit válaszoltak, az oly ijesztő módon szórakozó sokaságból. - Ezt látnom kell, volt első gondolatom, s anélkül, hogy az iszonyú jelenet idejét és helyét sejtettem volna, sodrattam magam e hullámokhoz hasonlatos sokasággal vagy jó félóráig is.
Zsenge ifjúkoromban láttam először öt embert felakasztani - ez Magyarországon, Aradon történt. - A hatás, melyet akkor ez az esemény tett rám, borzalmas volt és kitörölhetetlen. - Később is, ha szolgálati éveim alatt, sajnos túlságosan gyakran, olyan helyzetbe kerültem, hogy embereket kínozni és megölni lássak, mindig azt éreztem, erőm elhagy, és idegeim remegnek, ami alkalmasint annak elöljárója, mikor az embert ájulás, vagy szélütés környékezi. - Ezt azonban gyermekfővel gyengeségnek tartottam, s kényszerítettem magam, hogy törvényesen bűnhődő emberek szenvedése iránt tökéletesen megkeményedjem és közömbös legyek
Elvégre tökéletlenség volna, ha egy férfi álkönyörületből, egy egész ország nyugalmát feláldozná egyetlen emberért. - De szívemben sohasem tudtam egy embertársamat, ha mégoly gazságra vetemedett légyen is, kárhoztatni és elítélni, mert valójában még sohasem láttam egyetlenegy szántszándékból és akarattal rossz embert. - Az emberfaj azonban örökös tévedésben és határtalan szenvedélyben él - s vajon egy angyal, e kettős átok alatt, nem sodródhatna-é bele, nem hibáznék, vétkeznék? A társadalmi és evilági törvényeknek pedig szigorúaknak, hajthatatlanul változatlanoknak és megfontoltan alkalmazottaknak kell lenniök. -
A későbbi években gyakran láttam embereket meghalni, és gyakran gondoltam mélyen eltűnődve a halálra! Ha az ember igazán közel van hozzá, s a reménynek egyetlen szikrája sem világol - akkor hogyan? Ez a gondolat, ha az ember mélyen felfogja, irtózatos - és mégsem az, aszerint, milyen hangulatban vagyunk, s mily mértékben ád a becsvágy, a hiúság a halálhoz erőt!
De az emberi ítélet különbözik az isteni ítélettől. Az első önkényes s jóformán minden országban más és más, a második változhatatlan, örök. Hát lehetséges volna, hogy az Atya, e harmonikus világegyetem atyja oly lényt teremtett, mely még a maga tökéletességében is gyarló és nyomorult - hogy aztán megátkozva, az örökös kínokra kárhozzék? - Ha valaki ezt el tudná hinni, tébolyban, hagymázban: Úrjézus, mire juttatná a kétségbeesés? - - -
Háborúim, utazásaim révén, idővel a közönyhöz az elmúlás iránt közelebb, mondhatnám egész közel jutottam: láttam is betegségekben, sebesülésekben az élet utolsó leheletét elszállni, éreztem haldokló szívek utolsó lüktetését - és az iszonyú görcsös vonaglást! -
"Mert tudni semmit sem tud senki a halálról, még azt sem, nem éppen a legnagyobb jótétemény-e sz emberre nézve."(Szókratész)
A tömeggel lassanként a nyilvános versenypálya közelébe értem és találkoztam B. őrnaggyal, uniformisában, akivel a drezdai csata szerencsétlen napja óta nem találkoztam. Nagy öröm volt látnom őt, habár hangulatom nagy örvendezésre alkalmatlan. Él azonban az ember szívében a szerelem mellett még valami, amit a nők általában nem ismernek - mivel egész életük, egész lényük merő szerelem. - A legnagyobb barátsággal öleltük meg egymást és hamarosan megtudtam, hogy kellemetlen kötelessége a végrehajtó hatalmat képviselni. - - Protekciójával az elítéltet hamarosan szemügyre vehettem - és megtudtam, hogy háromszori dezertálás miatt, egy fél órán belül bizonyosan agyonlövik. A meggyötört emberhez egészen közel díszhelyet ajánlottak fel, a nagyobb kényelemért egy széket hoztak oda: a négyszög bezárult, a kíváncsi sokaságot puskatussal kergették szét - etc.etc.etc.
A delikvens egy jelentéktelen termetű olasz volt és a legborzalmasabban részeg. Egy ferences, hatalmas kereszttel, volt a kísérője! A szegény fickó holmi barom állapotában leledzett, amely közeli halálát rettegi, s tombolva bőg. Végig az útján támolyogva, mindvégig imádkozott, a pap nyomán, mihelyt azonban odaért a helyre, ahonnan a világot maga körül utolszor kellett látnia, szörnyű fájdalom fogta el, mely sűrű könnyekben tört ki, majd hirtelen olyan dühösséggel végződött, melyhez hasonlót sohasem hallottam, és ha nem lett volna megkötözve, és nem fogták volna le szorosan azon a helyen, környezetéből, dühöngő őrületében bizonyosan többeket megsebesített, vagy megölt volna. Iszonyatos volt látni ezt! Mégis velőtrázó kacagása volt az, amitől összeborzadtam. - A lelkére beszélni ostobaság lett volna, így hát a szegény ördögöt levágták a földre, s mint egy kutyába, csővégtől lőttek bele. Nem jól találták, míg végül egy golyó szétloccsantotta agyvelejét. - Jéggé dermedtem és hajam égnek állt. Arcáról egész idő alatt, bármily közel voltam is - el nem fordítottam tekintetem, és most, ha festő volnék, olyan emberi ábrázatot festhetnék, hogy attól az emberek kővé dermednének!
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
