Tersánszky J. Jenő: Misi Mókus kalandjai (Részletek) // Verscsokor a természetről

« Szabó Lőrinc: Vasárnap Móra Ferenc: Szellőcske, Szelecske, Szél »

Tersánszky J. Jenő: Misi Mókus kalandjai (Részletek)

Misi mókus az erdő egyik hatalmas fájának tágas, kényelmes odvában született négy kis testvérével együtt. Ő volt köztük a legvirgoncabb, a legnagyobb. Azonkívül volt még egy különös ismertetőjele: a farkincája fekete volt.

Van ugyan mókusfajta, amelyiknek fekete színű a bundája, ám Misi családja a vörös mókusokhoz tartozott. Azoknak pedig legfeljebb a ragyogó, élelmes szemük fekete, minden tagjukat szép, rozsdavörös szőrzet fedi.

Mókus anyó gyöngéden, szeretettel táplálta, babusgatta kicsinyeit. Hogyha nagyon nyűgösködtek, Mókus anyó buzgón fújta nekik az ősrégi mókus-altatódalt:

Törve jó a dió, mogyoró,
Terem itt az erdőn millió,
Azért terem olyan sok,
Hízzanak a mókusok.

Mókus apó is ott sürgött az odúban az újszülöttek körül. Így vette észre Misi fia fekete színű farkát. Bizony elhűlt kissé.

- Ejnye, hát ez micsoda? - kérdezte Mókus anyót. - Ennek a kölyöknek nem olyan a farka, mint a többinek.

- Hát aztán! Mi bajod van vele? Így született az édeském - felelte Mókus anyó.

- Ez bizony nem olyan egyszerű! - vitatta Mókus apó. - Vörös mókusnak vörös a farka. Ha fekete, akkor valami rossz varázslat okozza.

- Ugyan már! Mit képzelődsz mindjárt? - válaszolta Mókus anyó. - Nézd csak meg, milyen erős, milyen virgonc ez a mi kisgyermekünk! A legkülönb magzatom. Ez csakis jó varázslat lehet!

- De hát arra nem gondolsz, hogy ki fogják nevetni az összes mókusok a fekete farka miatt? És bennünket is! - pattogott most már ingerülten Mókus apó. - Én ezt nem tűröm el. Vagy levágom ennek a kölyöknek a farkát, vagy befestem vörösre!

- Hogyisne! - sikoltozott Mókus anyó. - Nem engedem bántani legaranyosabb kicsikémet. Aki kineveti, vagy éppen hozzányúl, azt úgy megharapom, hogy egész életében megemlegeti.

Tudni való, hogy minden édesanya körömszakadtáig védi kicsinyét. Hát erre Mókus apó is meghunyászkodott kissé.

- De valamit mégiscsak ki kell találnunk, hogy elhárítsuk e miatt a hibás farkszín miatt a kellemetlenségeket a gyerkőcről és magunkról. Gondolkozz csak!

- Ez igaz - hagyta helyben Mókus anyó, aztán töprenkedésbe merült egy darabig.

Ám az édesanya szerető szíve találékonyabb mindennél, ha arról van szó, hogy kedves kicsikéje útjából elhárítson valami akadályt. Hirtelen fölkiáltott:

- Megvan!

- Mi van meg? Ki van meg? A baj van meg! - dünnyögte hitetlenkedve Mókus apó.

- Az van meg éppen, aki a bajon leginkább segíthet! - szólt Mókus anyó. - Hát mire való az erdő tudós mókusa, Rókus Mókus bácsi? Hívjuk ide, és folyamodjunk hozzá tanácsért.

- Ez már okos beszéd! - hagyta rá a feleségére Mókus apó.

Azzal rögtön intézkedett, hogy az erdő tudós mókusát, Rókus Mókust kerítsék elő.

Rókus Mókus bácsi a legöregebb és legtapasztaltabb tagja volt a mókusok társadalmának. Így hát esze is olyan sok volt, hogy minden tudománya már el sem fért a fejében. A tudósok könyvekbe jegyzik föl a tudományt, Rókus Mókus bácsinak pedig egy óriási üres diója volt, abba karcolta bele éles fogával a sok tudnivalót, hogy az el ne felejtődjék. A diót mindig magával hordta. Most is ott lógott a nyakában, mikor megjelent.

- Hívtatok! Itt vagyok! Mivel szolgálhatok?

- Csakhogy itt vagy, Rókus bácsi! - fogadta az üdvözlést Mókus apó. Azzal mindjárt rámutatott a kis Misi farkára. - Mondja csak Rókus bácsi: mit jelent ez, hogy ennek a kölyöknek fekete a farka?

Rókus bácsi megszemlélte Misi farkát. Aztán így felelt.

- Üm! Hát ez sokat jelenthet!

- Csakugyan? De ennyiből még semmit sem okoskodhatunk ki! - vágta rá Mókus apó.

- Az igaz! - hagyta rá Rókus bácsi, de mindjárt hozzáfűzte: - Várjatok csak, mindjárt belenézek a bűvös diómba, és kiolvasom onnan a jóslatot töviről hegyire.

- Hát csak gyorsan olvassa ki azokat a bűvigéket! Ne emésztessen soká bennünket a kíváncsisággal! - kérte Mókus anyó.

- Ó, hát ezt azonnal megtehetem! - mondta Rókus bácsi. - Csak azután lesz egy kis bökkenő, ha a bűvigéket kiolvastam.

- Hogyhogy? - kérdezte Mókus apó.

- Mert hát ha elkántáltam a bűvigéket, akkor következik a jóslat kinyilatkoztatása. Abból aztán megtudjuk, hogy milyen jövő vár arra a mókusra, amelyik fekete farokkal született. De viszont...

Mókus apó türelmetlenül vágott Rókus bácsi beszédébe:

- Kezdje el máris!

- Nem kezdem el addig, míg be nem fejeztem a mondókámat - válaszolta Rókus bácsi rendületlen nyugalommal.

- Nos hát fejezze be - biztatta Mókus apó.

- Tehát tudnotok kell okvetlenül, hogy a kinyilatkoztatott jóslat csak úgy érvényes, ha utána rögtön minden bűvigére egy diót és egy mogyorót kapok, s azt békével elfogyasztom.

- Ajjajaj! - legyintett Mókus apó. - Kezdhette volna mindjárt azzal, hogy diót és mogyorót kér a bűvölésért. Halljuk hát, hogy mennyit!

- Hát ha kevés bűvigét kell elkántálnom, kevesebb dió és mogyoró kell: ha többet kell kántálnom, akkor több. Kerekítsük ki mindenképp száz dióra, mogyoróra az összeget! - alkudozott fondorlatosan Rókus Mókus.

- Jól van! Megkapja, Rókus bácsi, csak halljuk már azt a bűvölést! - egyeztek bele a háziak.

Erre aztán Rókus bácsi kiakasztotta nyakából a bűvös diót, és kettényitotta maga előtt a földön. Körüljárta néhányszor, s a végén egyre gyorsabban futotta körül. Végül hirtelen mellékuporodott, és belefújt a dióba. Sűrű füst kavargott fel a dióból, úgyhogy Rókus bácsi alig látszott ki belőle. Mókus anyóék megilletődve várták, mi lesz ebből. Csak a kis Mókus csecsemők sivalkodtak a nagy csöndben.

Rókus bácsi pedig a füstfellegben hol felugrott, hol visszaguggolt a dió mellé. Közben ezt hajtogatta:

Hókusz-pókusz,
Csidri-mókusz,
Fekete farkú nagyapám
Tótágast lógott a fán.

Így folyt jó ideig. Mókus apóék az ismétlődő bűvigék minden újabb szakaszára megremegtek. Aztán egyszerre eloszlott a füst, és Rókus bácsi felkelt. Csak ennyit szólt:

- Kész!

- Micsoda? Micsoda kész? Nem értjük! - izgultak Mókus anyóék.

- Persze hogy nem értitek! - szólt Rókus bácsi. - Csak akkor fogjátok megérteni, ha a bűvölés eredményét érthető szavakba foglalom.

- Bökje már ki, ha nem akarja, hogy megrepesszen bennünket a kíváncsiság! - kiáltotta türelmetlenül Mókus apó.

Rókus bácsi tehát kihirdette:

- Ha a vörös mókus fekete farokkal születik, az a legnagyobb szerencse. A fekete farkú mókus mind ügyes, mind eszes, mind agyafúrt. Mindből a mókusnép vezére lesz, ha ugyan ügyesebb, eszesebb, erősebb, agyafúrtabb nem akad nála. Diktum, faktum, punktum!

- Nagyszerű! - sikoltotta Mókus anyó. - Látod, apókám, én éreztem, hogy Misike fekete farka nem hozhat ránk rosszat!

Mikor ezt kimondta Mókus anyó, éppen Misike fekete farkincáját látta, amint nagyokat csapkos erre is, arra is, szundikáló testvérei között: visít, ficánkol, egyszerre fölriasztja a társaságot, és olyan sivalkodás kerekedik az odúban, mint egy kis szélvész.

Míg Mókus anyó odaugrott, hogy lecsitítsa kicsinyei zenebonáját, Mókus apó ezt dörmögte:

- Én úgy nézem, hogy ez a fekete farkú kölyök karmester lesz valaha. Mert nem elég, hogy ő maga hadarász és bömböl, de a többit is ő bőgeti...No de mindegy! - fűzte hozzá. - Jöjjön Rókus bácsi, hadd folyósítsam magának a bűvölés fáradtságáért a bérét!

Így egyelőre le is zárult az első hercehurca a kis Misi körül, de nem az utolsó. Ezt mindjárt megmondhatjuk.

írta: jazsoli5, 2010. ápr. 20. 16:46 - címkék: és kategóriák: Állatmese - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.