2008. július
Vitó Zoltán: Van úgy az ember...
Van úgy az ember,
hogy "álmodozni" vágyik,
mégsebb jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.
Van úgy az ember,
hogy bár "szólani" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.
Van úgy az ember,
hogy "bátorságra" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.
Van úgy az ember,
"őszinteségre" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.
Van úgy az ember,
hogy "építeni" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.
Van úgy az ember,
hogy bár "szállani" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.
Van úgy az ember,
hogy az "Összhangra" vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...
Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, "koronás" helyét:
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:
Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.
És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:
Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz
-:
egy kéz, egy mosoly segítő áldozást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 21:12 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim
-
még nincsenek kommentek
Váci Mihály: Mint ökölben az ujjak
Este lehullsz az ágyra, mint az éjbe
porlik a csillag, mely ragyogni fáradt,
és vársz reám, hogy szeress és vígasztalj,
ha megjövök az este szőnyegén.
Szeretjük egymást, ahogyan csak
ma tudnak szeretni és ragaszkodni,
összefonódva, mint imára kulcsolt
két kéz görcsösen az égre feszül:
szeretjük egymást s összesímulunk,
mint szoros ökölben a rémült ujjak,
ahogy a kéz a könnyeket kitörli
a szeméből. Ó, mi úgy szeretjük
és óvjuk egymást, mint a száj a nyelvet,
s ahogy a bordák szorítják halálig
a vergődő szívet!
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 18:55 - címkék: vers és kategóriák: Váci M. szerelmes versei
-
még nincsenek kommentek
Váci Mihály: Haza, Hozzád, hét hídon át
Haza, Hozzád, hét hídon át!
Sietni síró síneken!
Utánad, ezer út után!
Fergetegek, fordulatok
fogatagából csak Feléd!
Tévelygésekből Rádtalálni:
roskadásban Téged remélni:
törtetésekből törekedni,
törötten is törődni Véled!
Kötöttségekből szabadulva
ragaszkodni megkötözötten!
Terméketlen gondok után
termő gondodról gondoskodni!
Hitegetések hálójából
kivetődni a hit partjára!
Küzdelmek gólyalábairól
leszállni és melletted járni:
keserű szájjal kedveskedni:
ökleimet kinyitni ölben,
bújkálás után Hozzád bújni:
és örök-éber életünkből
életre ébredni, éledni!
Roskadásban Téged remélni!
Tévelygésekből Rádtalálni!
Forgatagok, fordulatok
fergetegéből csak Feléd!
Utánad ezer út után!
Sietni síró síneken
haza, Hozzád, hét hídon át!
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 18:43 - címkék: vers és kategóriák: Váci M. szerelmes versei
-
még nincsenek kommentek
Váci Mihály: Két szárny
Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullana ez az égreszálló madár,
ha a két szárny elválna.
Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.
Szállj hát velem
egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
- szárnyak lettünk egymással.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 17:53 - címkék: vers és kategóriák: Váci M. szerelmes versei
-
1 komment
Váci Mihály: Tavaszváró
Töltésoldal, tördelt akácos,
a sínnel fut, mint a puli,
a fürge gyalogút: földöntúli
csillag vezet az állomáshoz.
A szél ujja veri keményen:
s az útra tűzött nyárfasor
suhogva, mint a hárfa szól:
gyökerek fogóznak a mélyben.
A kukorica rendezett seregben
visszavonul - a tarló néha lángol:
mint csiga szarva: - a világból
az utak visszahúzódnak ijedten.
A zúgó erdők zöld-kék áradása
a föld alá visszaszivárog:
a táj kiszáradt meder, csorba árok,
s a szárazon maradt hal csillanása
minden levél. - A földbe eke vág
az arcba ránc és fájdalom a szívbe.
Az ember alig bírja eleinte,
de aztán tűrhető lesz a világ.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 17:43 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Radnóti Miklós: Esti mosolygás
Farkával csöndesen mozog
tóban a hal s aludni kész,
orrát iszapba dugja, és
napjának múltán mosolyog:
totyog vidámka sorban ott
tizenhárom kicsi kacsa,
s arany farán viszi haza
billegve a mai napot.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 17:33 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok
-
még nincsenek kommentek
Radnóti Miklós: Esti búcsúzkodó
Fölébredt a fiatal szél s füttyent
s markolászva végigfut a parton,
hírét hozza, hogy keleten már
feketülő vízben mosakodnak a fák:
hosszú lábakkal a hold jön felfele lassan,
csomót köt a tájra, s - este van.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 17:22 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok
-
még nincsenek kommentek
Vas István: Aranyhálóban
Aranyhálóban lépeget a fácán,
a bóbitája kék.
Aranyparázs nehéz ezüstpalástján:
alkonyi ég.
Bokron lila bazsarózsa kelyhe
ontja nagy illatát,
aranyló lombbal mosolyogva zsenge
a szilfaág.
E virágok közé úgy illenél te,
virágszirom hajad.
Öreg fa ágán táncoló levélke,
de messze vagy!
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 17:13 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik
A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó:
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta:
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 13:17 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Pilinszky János: Őszi vázlat
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szíved,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 13:13 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Áprily Lajos: Hóban
Az erdőszélen lopva róka jár,
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.
A köd mögül rekedten szól a "kár",
jeges bajusszal ballag a favágó,
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.
Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózúzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olykor szól althangú fuvolája.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 12:58 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Juhász Ferenc: A kertekre leszállt a dér
A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.
Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a hűs felhők elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.
Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég.
Kék füst száll, csöndes a vidék.
Hajnal Anna: Hófúvás
Egy füles-sapkás kicsi fiú ámultában -
bámultában megállott a Vas utcában,
vele szemben ott állott egy aszfaltkályha,
tátva volt a piroslángos kormos szája,
nevetett, mert óriásmód megetették!
Megálltak a járókelők, észrevették,
megállott egy öreg néni, hajlott háta
egyenes lett bámultában, mint a nyárfa,
gyönyörködött: a piros tűz hogyan nyelvelt,
beesett két bús orcája szinte megtelt.
Megállott egy kéményseprő feketében,
pedig ő már látott lángot életében,
de még ilyen bolond tüzet hófúvásban
sose látott, meg is állott ámultában.
Jött a szélvész csuda fehér kavargással,
tündértáncban kerengett a Vas utcával,
óriási fehér pelyhek, mint a lepkék,
azt a kedves öregasszonyt mind belepték!
Fehér lett a gyereken a füles-sapka!
Fehér lett a kéményseprő, állt és hagyta,
elvarázsolt ott minket a tűz valóban,
ott álltunk a Vas utcában térdig hóban.
Milyen hó volt! puha fehér tündérvatta,
mindenki a lába nyomát benne hagyta,
de az aszfaltkályha körül vizes sár volt...
Úgy gondolod, odaállnom mégis kár volt?
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 12:37 - címkék: vers és kategóriák: Természeti jelenségek
-
még nincsenek kommentek
Szabó Lőrinc: Téli este (részlet)
Lócika megjött, hároméves,
a szél kicsípte, szép piros,
veti mackóját s magyarázza,
hogy nincs odaki semmi rossz,
és füstöl a ló orra, és ő
nem borult fel a ródlival,
s az ablaknál ölembe mászik
s kinéz és szól: -Csak az a baj,
hogy korán kellett hazajönni!
- s mesél és nézi csillogó
szemmel, hogy táncoltatja ott kint
fehér pillangóit a hó.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 12:23 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok
-
még nincsenek kommentek
Illyés Gyula: Csöpög a hólé
Cseppre csepp, csöpög a hólé
sűrűn már az ereszen,
gyöngyfüggöny leng a ház hosszán,
hajladozik fényesen.
Minden ház egy tündérkastély,
csupa ékszer, csupa dísz,
gyémántos a kazal, boglya,
még a kutya óla is.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 12:17 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
József Attila: Aki szegény, az a legszegényebb
Ha az isten íródiák volna
s éjjel-nappal mindegyre csak írna,
úgy se győzné ő se följegyezni,
mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
fázósságát odaadja a télnek,
melegét meg odaadja a nyárnak,
üres kedvét a puszta határnak.
Köznapokon ott van a dologba,
várt szombatját száz gond nyomorítja,
s ha vasárnap kedvét megfordítja,
akkor máris hétfő szomorítja.
Pedig benne laknak a galambok,
csillagtollú, éneklő galambok,
de így végül griffmadarak lesznek.
Hollónépen igaz törvényt tesznek.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 11:50 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Zelk Zoltán: Kis mese a nincs erdőről
Nincsen fája, nincsen bokra,
mégis erdő és susog,
puha lombokban alusznak
mogyorószín mókusok.
A nincs-fákon száz nincs-mókus,
nincsen-fűben fekszem én,
szerelemre, boldogságra
nincs-erdőben leltem én.
Be boldog lehetnék itten,
de hajnalban négy madár
csőrébe fogja az erdő
négy sarkát és tovaszáll...
Hull a könnyem, de szívemben
rezeg, búg még a derű,
s olyan édes gyerekhangon,
mint a nádihegedű.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 11:35 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Szép Ernő: Gyermekjáték
Mikor én kisfiú voltam,
kis lovon nem lovagoltam,
nem volt nékem ponnilovam,
ponnilovam,
ponnilovam,
pedig de szép, mikor rohan.
Ponnilovon sose ültem,
kis biciklin se repültem,
nem volt fényes kerékpárom,
kerékpárom,
kerékpárom,
pedig de jó rajta nyáron.
Nem volt nékem meséskönyvem,
nem volt csak iskolás könyvem,
pedig de jó otthon este,
otthon este,
otthon este,
lapozni ábrát keresve.
Sohase volt cifra kockám,
kis kastélyom meg tornyocskám,
kis hajóm meg kis vasútam,
kis vasútam,
kis vasútam,
én utazni sose tudtam.
Én nem kaptam kardot, csákót,
sárgarézbül messzilátót,
sose vittek hippodromba,
hippodromba,
hippodromba,
jó, hogy lyukas volt a ponyva.
Az a ponyva szétment régen,
elmúlt az én gyermekségem,
én már régen felserdültem,
felserdültem,
felserdültem,
a nagyok közé kerültem.
Én játékot már nem kérek,
a sok gondtól rá se érek,
de meghalok én is egyszer,
én is egyszer,
én is egyszer,
a mennyországba megyek fel.
Kiállok majd a Tejútra,
arra visz az Isten útja.
Az ujjamat majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
ha elsétál a Tejúton.
Észrevesz az Isten engem,
megszólalok a nagy csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
nem játszottam,
nem játszottam,
játszani szeretnék mostan."
Megfogja majd a kezemet,
angyalok közt maga vezet
szegény gyerek otthonába,
otthonába,
otthonába,
mennyei gyerekszobába.
Megkapom ott kardom, csákom,
sárgarézbül messzilátóm,
képeskönyvem, cifra kockám,
cifra kockám,
cifra kockám,
lesz kastélyom meg tornyocskám.
Ami nem volt, lesz ott jócskán,
kis vasútam meg hajócskám,
élvezem majd minden reggel,
minden reggel,
minden reggel,
a többi szegény gyerekkel.
Hogyha kedvem abba telik,
ponnilovam megnyergelik,
kis biciklim előhozzák,
előhozzák,
előhozzák,
úgy járom a mező hosszát.
Égmezőben alkonyatban
szép pillangót fogok ottan,
ujjamon lesz arany pora,
arany pora,
arany pora,
le nem mosom róla soha.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:49 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
1 komment
József Attila: Ringató
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:46 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
József Attila: Harag
Búsulsz-e Pista?...A tépett esőben
szél vergődik, mint hálóban a hal...
Búsulsz-e, mondd? És játszo-e merően
az utcák lucskos csillámaival?
Én fázom s búsulok. Arcomba támad
a híg nedvesség s nem hevít harag.
A harag tüzet kér s ellép. A bánat
jön aztán, kémlel és velünk marad.
Figyelmeztet-e munka közben téged
e bánat, mely énhozzám sír, eseng,
hogy eltávozott, lassan, mint a vének,
barátod és helyébe ült a csend?
Én is dacolni fogok, attól félek,
hisz nem ismerem eléggé magam.
De sajnálnám, ha elveszítenélek
s nem kérdezhetném: hát veled mi van?...
Tudtam, hogy örökre összeveszhet
egy semmiségen két örök barát,
de nem hittem, hogy vélem is megeshet,
ami a halálnál ostobább.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:38 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Faludi Ferenc: Útravaló
Nem marasszuk, elmehet,
amint tetszik, úgy vehet
a faképtől végbúcsút:
előtte az országút!
Már elindult jókorán,
sebespostán szaporán:
a kakas is megörült,
vígan szólott, hogy felült.
Minden lova rúgjon fel,
a rúd szege hulljon el,
repedjen a gyeplőszíj,
pincetokja folyjon ki.
A forgószél kergesse,
záporeső vezesse:
igen finom ember volt -
jó hogy tőlünk elpatkolt.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:27 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Dsida Jenő: Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró, csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel,
s lehelnek rá éjfél után.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
- szemükben harmat, áhitat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:23 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Petőfi Sándor: Csokonai
Egy kálomista pap s Csokonai
egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből,
s a jóbarát előtt megáll,
s: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.
"No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
akad még bor számodra valahol,
ha máshol nem, tehát pincémben:
ottan nem egy hordó bor áll."
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.
"Ihol ni, uccu!" fölkiált a pap,
amint egy hordóból dugaszt kikap:
"Szaladj csapért! ott fönn felejtém:
szaladj, öcsém, de meg ne állj!"
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.
A likra tette tenyerét a pap:
csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap,
s a csap nem jött, és a pap morgott:
"De mi az ördögöt csinál,
hol a pokolba marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?"
Tovább nem győzte várni a csapot,
otthagyta a hordót(a bor kifolyt),
fölmén a pincéből a házba,
de ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály
Hát a dologban ez volt az egész:
kereste ott fönn a csapot a Vitéz,
zeget-zugot kikutat érte,
de csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért a szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.
A szomszédban valami lagzi volt.
Elébe hoztak ételt és italt:
és ím az étel és bor mellett
és a zenének hanginál
csapot, papot, mindent elfelejtett
Csokonai Vitéz Mihály.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:07 - címkék: elbeszélő és kategóriák: Elbeszélő költemény
-
még nincsenek kommentek
Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre
Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó.
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint, és a szobánkba csönd lesz...
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 8:00 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Tóth Árpád: Láng
Eldobtam egy gyufát, s legottírta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 7:53 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
2 komment
Kassák Lajos: Szomszédnéni meséli
Mikor én kislány voltam,
falun éltem a nyarat,
hegyaljai berekerdőn
fogtam egy szép madarat.
Bizonyára tetszett néki
csipkés réklim, bő szoknyám.
Fönt dalolt a holdkaréjon,
onnan szállott le hozzám.
Ki is vagy, te furcsa madár,
megkérdeztem csacsimód.
Hiszen én még sose láttam
aranycsőrű zöld rigót.
Ó, hát ki is hitte volna?
Két fülemmel hallom már:
- Én vagyok a mesebeli
elvarázsolt kisbojtár.
Ha elmúlna a varázslat,
érte mindent megtennék.
- Fogadjál be a szívedbe,
ott tán boldog lehetnék.
Befogadtam, jól is tettem:
se fájdalma, se gondja.
Itt dalol a szívem mélyén,
nem is hagy el már soha.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 7:10 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
még nincsenek kommentek
Weöres Sándor: Míg lombok közt éj lobog
Míg lombok közt éj lobog,
addig kérdezd: ki vagyok -
Nap tüze pirkad már.
Házam volt a virradat,
benn feledtem páromat,
ej de igen nagy kár.
Meglesném én páromat:
talán felhőt varrogat -
jól tudom: engem vár!
Kényes titkot varrhatott,
betette az ablakot,
ej de igen nagy kár.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 26. 7:05 - címkék: vers és kategóriák: Gyermekversek, verses mesék
-
1 komment
József Attila: Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifjú nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lahajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
At úton senki, senki
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebicceni hajad,
megrezzeni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh, mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullanak,
de te megálltál szememben.
Ízed miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelemben az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hínár,
a kegyetlenség és a jóság:
nap süt, homályló északi fény borong
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullanak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek,
napról-napra, már fölkészűlnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit kétezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj-magadba!...
(Milyen magas a hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szívem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Íme a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
írta: jazsoli5, 2008. júl. 25. 20:33 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok
-
még nincsenek kommentek
Váci Mihály: Egy szó
Ahogy bicska az asztalba áll,
egy ordítással beleütve,
- egy-egy szó néha úgy talál,
s remegve áll meg a szívünkben.
Egy-egy szó, mint szájon a vér,
ízéről érezzük: - halálos!
Felbuggyan, - s tudjuk, utolér
egy köhögéssel a halál most.
Nevedet, - mint a végső görcsöt,
érzem gyűrűzni már a mélyből,
a kín kezét: - szívemig ér föl,
hogy leszakítsa, mint gyümölcsöt.
írta: jazsoli5, 2008. júl. 25. 19:34 - címkék: vers és kategóriák: Váci M. szerelmes versei
-
még nincsenek kommentek
Váci Mihály:A tél suttogó halk szava
A tél suttogó halk szava
a holtak utolsó szava,
félig kimondott elhaló
jéggé virágzott szó a hó.
Amit a holt hiába szólt,
a némaság a szélbe szórt,
s mit nem mondhattak soha el,
hull a sóhaj, némán lep el,
arcomon olvad, ajkamon,
szemem veri, a homlokom:
"Szeretlek! Légy hű! Ne feledj!
Élni még! -Szorítsd kezemet!
Még ne! - Még élni akarok!
Csókolj, élek, ha akarod!
Még! Még! Csókolj! Adj levegőt!
Felezd velem a Te időd!
Oszd ketté - add most a felét!
Mit ér majd, ha csak a tiéd!"
Barátok , most bíztassatok.
Oxigént ad egy szavatok!
írta: jazsoli5, 2008. júl. 25. 19:14 - címkék: vers és kategóriák: Váci M. szerelmes versei
-
5 komment
