2008. május // Verscsokor a természetről

2008. május

Edgar Allan Poe: A holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva,

fájón,

s furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén

bazár,

lankadt főm már le-ledobbant, mikot ím valami

koppant,

künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna

a zár.

"Vendég lesz az", így tűnődtem," azért roppan

künn a zár,

az lesz, más ki lenne más?"

Ó, az emlék, hogy szíven ver: padlómon a vak

december

éjén fantom-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,

és én vártam: hátha virrad, s a sok vén betűvel írt

lap

bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,

s földi néven senki se már.

S úgy tetszett: a függöny leng, és bíborán bús

selymű zengés

fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár,-

rémült szívem izgatottan lüktetett, s én csitítottam:

"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,

az lesz, ki más lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt

persze,

s" Uram", kezdtem," avagy Úrnőm, megbocsájtja,

ugyebár?

Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm, és Ön

meg roppant

halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,

nem is hittem a fülemnek."- S ajtót tártam, nyílt

a zár:

éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely

csodákra retten,

látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár:

ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott

megszegetlen,

hangon én búgtam:"Leonóra!" s visszhang kelt rá,

halk, sóvár,

ez hangzott s más semmi már.

S hogy a szobámba visszatértem s még tüzelt javába

vérem,

hirtelen, már hangosabban, újra zörren holmi zár,

s szóltam:" Persze, biztosan csak megzörrent a

rácsosablak,

no te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,

csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok

lejár,

szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam, s íme garral, hetyke-bátran

roppant holló lépett be, mesebeli vén madár,

s rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen-

hordott

csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt, s mint kit

helye vár,

ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye

vár,-

ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,

gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,-

s szóltam:" Bár meg vagy te nyesve, jól tudom,

nem vagy te beste,

zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad

határ,

mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély,

vad ár?"

S szólt a Holló:"Sohamár".

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen

pőrén

kél a hang, okos, komoly szó alig volt szava bár,

ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még

halandó,

kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy

madár,

kinek neve:"Sohamár".

S fenn a csöndes szobron ülve,az a Holló egyedül e

szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már:

nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se

rajta,

s én szólék, alig sóhajtva:"Majd csak elmegy,

messziszáll,

mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi-

száll."

S szólt a Holló:"Soha már!"

Megriadtam: csendziláló replikája, mily találó,-

"Úgy lesz", szóltam,"ennyit tud csak, s kész a szó-

és igetár:

gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra

ajzott

ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallatva már,

csak remények gyászdalát, csak terhes jajt

hallhatva már,

ezt,hogy."Soha- soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott,s

párnás székem

szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és

madár:

és a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra

szőttem,

elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,

átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra

jár,

mért károgja:"Soha már?"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se

ejtve,

míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már:

s fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátra-

bágyadt,

bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,

s melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe

zár,

Ő nem nyomja,- soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén láthatatlan égnek

füstölők, s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s

muzsikál:

"Bús szív", búgtam," ím a Szent Ég szállt le

hozzád, égi vendég

hoz vigaszt és önt nepenthét, s felejtést ád e pohár,

idd, ó idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"

S szólt a Holló:" Soha már!"

"Látnok!", nyögtem,"szörnyű látnok! ördög

légy, madár vagy átok!

Sátán küldött, vagy vihart vert most e puszta

partra bár,

tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,

itt a rémek járta házban mondd meg lelkem

szódra vár,-

van...van balzsam Gileádban?...mondd meg,

- lelkem esdve vár...",

S szólt a Holló:"Soha már!"

"Látnok!", búgtam ," szörnyű látnok!, ördög légy,

madár, vagy átok!

Hogyha istent úgy félsz, mint én, s van hited,

mely égre száll,

mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben

vár-e jó rám,

angyal-néven szép Leonórám, aki csupa fénysugár?"

S szólt a Holló:" Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam,"menj,

madár, vagy ördög,

menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!

Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot

se hagyjon,

torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom,

rút madár!

Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm,

csúf madár!

S szólt a Holló:"Soha már!"

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül,

egyre fent ül,

ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!

Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,

míg a lámpa rájaomló fényén roppant árnya száll,

s lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve

száll,

fel nem röppen,- soha már!

/Ford.: Tóth Árpád/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 20:52 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Elizabeth Barett-Browing: Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,

hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak

kakukknótához hasonlítanak,

emlékezz rá, hegy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb

újul tavasszal, s kizöldül a mag.

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak

sötétben zeng el, és kétséng borong

nyomában. Ismételd...szeretsz...Ki fél,

hogy a rét túl sok virággal veres

s az ég túlsok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz...Hangod úgy zenél

mint ezüst csengő, ujrázva...Beszélj:

de ne feledd, hogy némán is szeress...

/Ford.: Babits Mihály/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 20:32 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Elizabeth Barett-Browning: Férfinak én még

Férfinak én még hajfürtöt nem adtam,

csak ezt az egyet, édes, teneked -

barna csigákba sodrom réveteg

ujjakkal, s mondom eltűnődve, halkan:

"Vedd".- Ifjúságom naja tovaszáll ma,

fürtöm se ring már léptem ritmusán,

nem virít közte rózsa, mirtuszág,

mint más leány haján, Csak sűrű árnya

sötétlik könnyes orcám haloványán,

amint leomlik fájdalomba hulló

fejemről. Majd csak holtan metszi olló,

gondoltam, és lám most a Szerelem...

Vedd. Szálain egy tiszta csók pihen,

anyám csókolta rá halálos ágyán.

/Ford.: Kardos László/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 19:50 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Victor Hugo: Olyan a szerelem

Olyan a szerelem , mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak

szivárvány-szikra, milliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,

ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön-

mi távolabbról: mint a gyémánt,

az közelebbről: mint a könny.

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 19:44 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Fjodor Ivanovics Tyutcsev: Bújócska

Mint rendesen, ott a gitár, a helyén:

ablakban a szegfű- és a rózsacsokor:

padlón ragyog a kora-alkonyi fény:

itt, itt a szobánk!...De a lány maga hol?

Hol késik a drága, a huncut, a szép?

Hova bújt aranyos, pici szilfidem: Ő?

Érzem közelének igaz gyönyörét:

vele ittasul, üdvözül a levegő!

A rózsa bíbor tüze még bíborabb.

A szegfű kacér- ugye rejt valamit?

Tudom én, ki pirul el a pírja alatt!

Tudom én, a szirom kivel illatozik!

Pendül a gitár szíve? Tán ideged

csókolta a drót zizegő aranyát?

Rád gondol a hangszer: a húrja remeg,

s amit érez, imádva dalolja tovább!

Hogy izzik a poszem a nap sugarán,

be kedves a tánca, be friss, be derűs!

Két szem mosolygós ragyogása e láng:

az részegít engem is, isteni tűz!

Kis lepke repül be, sugár, tünemény,

ideszáll, odaszáll, lobogó, repeső...

A szívemre, hamar, gyönyörű jövevény:

rád ismerek, éteri lény: Te vagy Ő!

/Ford.: Szabó Kőrinc/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 19:22 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Hajnal Anna: Jön a zsibbadás

Megváltozik a park.Ölt őszi színt.

A bükkben rozsdavörös vér kering?

alján vörös rongytakaró lobog,

hullott levél, felcsap, odébb forog,

hajnali dérben lomhán letapad,

csillogni kezd, mikor rásüt a nap.

Micsoda dzsungel gőzöl odalenn!

karvastag kígyó napoz, megpihen,

megy benne lassan lefele

a lenyelt pocok teteme.

Katapultál a szelíd gesztenye:

indítja jó magasból gyermekét,

egymás után, süntüskés kabinban.

A fűbe csattan mind, meredő zöld gömb,

reped, kinyílik: most majd kiderül

hány aranyiker ért le mind közül,

ki kit evett meg zöld hasfal megett,

ki maradt meg, melyikük jut tovább?

tízezer közül egy ha verhet gyökeret

s még azután is hány veszély, halál!

az első ellenség a güzü ember

már itt van, lesben áll.

Lyuk kapuja elé kiült az ürge.

Napoz. Nyugodt. Kamrája teli van.

Jó bunda rajta, alatta melegítő,

jó réteg ősszel gyűjtött kincses háj.

Mert jön a hó! mert jön a zsibbadás,

majd ránk borul a nagy fehér narkózis, l

félöntudattal felkelünk, eszünk

a hó alatti néma tartományban,

és alszunk is, nem fúj körül a szél

ahogy a kórót fenn a mezsgyeszélen.

S a magas fák!, hogy jajgat mind szegény,

sok finom águk tördeli a hó.

A fenyőtoboz mind hóval takart!

fehér palástra nyikkanó rigó száll,

az ampelopszis mind hóval fedett,

sok jó bogyó hogy zsugorodik némán,

a cinkék sírnak, nekik nem jutott

a téli álom édes boldogsága.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 7:50 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok - még nincsenek kommentek

Zelk Zoltán: Nem illet engem...

Nem illet engem e dicséret,

hidd el, barátom, csontig éget,

hogy bátorságomat dicséred...

Nem tigrisként, ember-mód élek,

csapzott szívem a rettegések

tanyája. Hidd el: félek!, félek!

Ember vagyok, ember-mód élek,

hogy is lehetnék bátor?

csak jobban rettegek

attól, hogy hitvány lehetek,

jobban, mint a haláltól.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 7:43 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Esik eső, úgy kopácsol
a tetőkön, mint az ácsok,
mintha kalapács a szegre.
úgy hallatszik minden cseppje.

Szél, ha zúgatja a fákat,
úgy lihegnek fönn az ágak,
tikkadt termében a nyárnak,
mint a gépek, úgy zihálnak.

A madarak úgy repülnek,
szalmát, pelyhet, sarat gyűjtnek:
mintha már az öröklétnek
építnének örök fészket.

Látod-e, mi épül itten?
Látod-e, hogy munkál minden?
Látod-e, hogy milyen boldog
versenyt kezdtek minden dolgok?

Minden fűszál, minden ágak,
minden felhők, minden szárnyak,
még az árnyékok se restek:
szövik már a sűrű estet.

Esteledik. Halkul, lankad
már a tájék. Lassan baktat
szél s az eső. Mintha a gyárból,
mintha a paraszt a határból.

És a költő mozdulatlan
áll, csak áll dús ámulatban:
mint a teremtés tanúja,
ki e tájat most tanulja...

írta: jazsoli5, 2008. máj. 31. 7:31 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Fjodor Ivanovics Tyutcsev: Száll a nap, jön az éjszaka

Száll a nap, jön az éjszaka.

Nyújtja a hegyi árnyakat.

Hamvad a felhők parazsa...

Jön az éjszaka, száll a nap.

Mit a bukó nap énnekem,

mit, hogy hideg s zord a homály,

csak te, bűvös kisértetem,

csak te soha tova ne szállj!

Suhogj köröttem, égi szárny,

csöndesítsd nyugtalan szívem,

s áldott gyolcs lesz a szürke árny

lenyűgözött, bús lelkemen.

Ki vagy? Honnan jössz? Föld vagy éj

lakosa vagy? Égi követ?

Tündér tán...De tűz, szenvedély,

amilyen asszony csak lehet!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 20:48 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Victor Hugo: Mert minden földi lélek

Mert minden földi lélek

valakibe

átszáll, mint illat, ének,

láng vagy zene:

mert minden élet annak,

amit szeret,

rózsákat mindig ad vagy

töviseket:

mert április a lombnak

víg zajokat

s az alvó éj a gondnak

nyugalmat ad:

mert a vízet a virágnak

az ébredő

hajnal, cinkét a fáknak

a levegő,

s mert a keserű hullám

ha partra hág,

a földnek, rásimulván

csókokat ád:

én, csünggve karjaidban

az ajkadon,

a legjobbat, amim van,

neked adom!

Gondolatom fogadd hát:

csak sírni tud,

ha nincs veled s tehozzád

zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak

mindig feléd!

Fogadd minden napomnak

árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és

mámorosan

hízelgő dalra gyúl és

hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül

száll tétova,

s csak te vagy íme végül

a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma

házadba visz,

s ki sírni kezd, ha látja,

hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!

vedd a szívem,

amelyben semmi más nincs,

csak szerelem!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 20:29 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Victor Hugo: Jöjj!- az éjszakát betöltőn

Jöjj!- az éjszakát betöltőn

sír egy rejtett fuvola.-

Nincs szelídebb, nincs a földön,

mint a pásztorok dala.

Átszalad a szél a tölgyön,

tó-tükörben reng a fa.-

Nincs vidámabb, nincs a földön,

mint a kismadár dala.

Jaj, szeress, szeress örökkön!

És ne bántson bú soha.-

Nincsen édesebb a földön,

mint a szeretők dala.

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 20:17 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Nikolaus Lenau: Tavaszi pillantás

Sűrű erdő tavaszi

hajnalóra fénye lobban,

s száll az égből valami

halk szerelmi hír titokban.

Figyel a fa, csupa láz,

szétfeszíti minden ágát,

úgy issza föl e varázs

és az élet áradását.

Virág nyílik valahol,

tiszta harmat tölti kelyhét:

örömében meghajol,

úgy áldja az ég kegyelmét.

Lombok éjén hirtelen

szíve dobban a madárnak,

elönti a szerelem,

s vágya zengő dalba árad.

S ez a boldog kikelet

nem támad az ég szavára,

csak egy néma és meleg

sugártól gyúl ki lángja:

Mint szívemben, amelyet

bús tél tartott leigázva,

tavasz támadt a szemed

egyetlen sugarára.

/Ford.: Rónay György/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 20:08 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok - még nincsenek kommentek

Nikolaus Lenau: Naplemente van

Naplemente van,

gyászos fellegek,

szél sír untalan,

sírva ellebeg.

Villám sápadón

száll az ég alatt,

képe lenn a tón

gyorsan átszalad.

Villám fényinél

téged látlak itt:

lengeti a szél

hosszú fürteid!

/Ford.: Babits Mihály/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 18:56 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Vörösmarty Mihály: Ábránd

Szerelmedért

Feldúlnám eszemet

És annak minden gondolatját,

S képzelmim édes tartományát:

Eltépném lelkemet

Szerelmedért.

Szerelmedért

Fa lennék bérc fején,

Feltölteném zöld lombozatját,

Eltűrném villám és vész haragját

S meghalnék minden év telén

Szerelmedért.

Szerelmedért

Lennék bérc-nyomta kő,

Ott égnék föld alatti lánggal,

Kihalhatatlan fájdalommal,

És némán szenvedő

Szerelmedért.

Szerelmedért

Eltépett lelkemet

Istentől újra visszakérném,

Dicsőbb erénnyel ékesítném,

S örömmel nyújtanám neked

Szerelmedért!

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 18:48 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Vörösmarty Mihály: Késő vágy

Túl ifjúságomon,
Túl égő vágyaimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyílt nyomdokán:
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt,
Túl a szív életén
Nyugodtan éldelém
Mit sors s az ész adott,
Az őszi szép napot.
De hogy megláttalak,
Szép napvilágomat,
Kívántam újólag
Már eltünt koromat:
Kívántam mind, amit
Ábrándos álma hitt:
Az édes bánatot,
Mely annyi kéjt adott,
A kínba fúlt gyönyört,
Mely annyiszor gyötört,
Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény
Örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letünt remény után.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 18:21 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

tölgykerítés, barak oly lebegő, felszívja az este.

Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót

feszülését.

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a

foglyok,

Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.

Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az otthon?

Bomba se érte talán? s van, mint amikor

bevonultunk?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

Mondd van-e ott haza még, ahol értik e hexametert

is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,

úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,

vaksin, hernyóként araszolva a papíron:

zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager

őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a

hegyekben,

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt,-

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák

ostroma meg-megújul, de a légysereg elnyugodott

már.

Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra

rásüt a hold s fényében a drótok újra feszülnek,

s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek

árnya

lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

újra elalszik és fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 16:04 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - még nincsenek kommentek

Áprily Lajos: Hóhullásban

Porka havak hulladoznak - ó zengésű ének,

verse régi regölőknek, muzsikája télnek.

Porka havak...Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán,

a temető jeges útján, hogy repült a kis szán.

Porka havak...Kollégium, kiskamasz-diákja,

Hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba.

Porka havak...Messze kísért hó-dala a múltnak,

Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?

Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve:

egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmú télbe...

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 15:57 - címkék: vers és kategóriák: Természeti jelenségek - még nincsenek kommentek

Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Bükkök smaragd színét erezve fent

az első pár vörös folt megjelent.

Állunk. Kezedben késő kék virág.

Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.

Ellhult a Nyár a nagy vadászaton.

Amerre vitte buggyanó sebét,

bíboros vére freccsent szerteszét.

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,

hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

S míg vér nyomán vad szél-kopó csahol,

hörögve összeroskad valahol.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 14:23 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok - még nincsenek kommentek

Karinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyre megy

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban

Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát

Hogy megkeressem azt a másikat

S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom,

De mindig megrekedt félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,

Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggédermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hirtelen,

Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,

Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben

Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,

Nem méltatott reá, hogy őt higyjem.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,

De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok

S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,

Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,

Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,

Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,

Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,

Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 13:21 - címkék: vers és kategóriák: Kedvenc verseim - 2 komment

Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

Az útszél: csupa pitypang,

A bokrok: csupa füttyhang.

Rigó fuvoláz: rája tíz

Zugból is felcsivog a csíz.

Hallgatja még a rest éj

Félálmában a kastély,

Emelve tornyát álmatag,

Mint nyújtózó kart, bár a nap

Elönti friss arannyal.

A parkban- rőt aranyhal -

Kövér úr sétál lebegő

Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája

Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét

És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság

Helyett valami jóság

Zsendül, mint egy kis korai

Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullanak,

Ha majd e drága úrnak

Súlya alatt új és remek

Autója bőgve megremeg...

Ó, áprilisi út-szél,

Tréfás arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöldacél-rugók,

Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangú csízek,

Illatos, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy

Az élet rút és vad dolog,

Hogy itt, amennyi arc van,

Megannyi csúnya harc van,

S hogy botrány lenne, ajajaj,

Micsoda cifra, szörnyű baj,

Ha most, annak jeléül,

Hogy tavasszal megbékül

Szegénység, bánat, szenvedés,

Belépnék e szép kertbe és

- Áprilisi merénylő -

A hájas úrnak fénylő

Búbjára rábökném szelíd

Öklöm vidám barackjait...

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 13:05 - címkék: vers és kategóriák: Hónapok - még nincsenek kommentek

József Attila: Rövid óda a kelő Naphoz

Ó, örökszép Nap, te erős, hatalmas

antik istenség, örökifjú Élet!

Fellobog most dús ereimben orcád,

zendül a vérem.

Fölkelő Nap, nem borulok elődbe,

rég-pogányossan dalolok Neked most,

ég-felé tartott tenyerekkel, arccal

állok előtted.

Őseink, ó ládd, néked áldozának -

mért hagyod hát el elesett Hazámat?

Adj erőt e bús magyarokba,Élet!

Élni meg élni!

Ősapámnak bús fia lettem én is.

Rám örökségnek csak a Név maradt már -

s én köszöntelek: ím kiiszom Nevedre

friss-vízű kancsóm.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 12:21 - címkék: vers és kategóriák: Égitestek - még nincsenek kommentek

Tóth Árpád: Este a temetőn

Vén, halottas esti kert.
Itt-ott ferdén, egyedül,
Egy-egy tél-túl földbevert
Furcsa fejfa hegye dűl:
Megpihenne, ósdi rom,
Elzuhanna békiben
Lent a füves, ó síron,
Hol gazdája rég pihen...

Most tiszta az esti ég
Gyengezöld és tág mező,
Nyugalmas , rest vidék,
Egy-egy halkan érkező
Csillag csillog: angyal ott
Őrzőangyal, azt hiszem,
Földre ballag most gyalog
S kézi kis lámpást viszen...

Béke, béke...lomb megett
Vén feszület feketül,
Karja most, az átszegelt,
Kétfelé lágyan vetül:
Elgyötörte estelig
Véres és szöges tusa,
Ölelő most és szelíd
Ívű fáradt gesztusa...

Béke, béke...élni ma
Nem fáj úgy, nem tépdesem
Lelkem váddal, vén ima
Zsongat búsan, édesen:
Útbafáradt vén legény
Estimája...dédapám
Énekelte még, szegény,
Vándorútján hajdanán...

"Útvigyázó szent kereszt!
Vándor míves esdekel,
Új bolygásra úgy ereszt:
Félúton ne esne el:
Légy kegyelmes tútora,
Vén csontot hadd várja már
Meleg cipó, csutora,
Édes asszony, víg halál..."

Régi emlék, furcsa dal...
Ó mikor még kis legény,
Próbálgattam fiatal
Félénk hangocskámmal én,
Kandallós, vén, víg tanyán,
S megrettenve hagytam el,
Látva: szép, szelíd anyám
Mily búsan s némán figyel...

Béke, béke... vár reám,
Egyre vár az ócska ház,
Ablakában ül anyám
És az estbe kivigyáz...
Jaj, de lelkem-testemen
Lomha, bús egykedvűség
S eltünődöm: istenem!
Messze kell-é menni még?...

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 12:02 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Petőfi Sándor: Kemény szél fúj

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra,
Vigyázzatok a házaitokra,
Hátha mire a nap lehanyatlik,
Tűzben állunk már tetőtől- talpig.

Édes hazám, régi magyar nemzet,
Alszik-e csak a vitézség benned,
Vagy apáink halálával elhalt?
Illik-e még oldaladra a kard,

Magyar nemzet, ha rád kerül a sor,
Léssz-e megint, ami voltál egykor?
Oly hatalmas harcos, ki szemével
Jobban ölt, mint más a fegyverével!

A világot védtük hajdanában
A tatár és török világban:
Vajon most, ha eljön a nagy munka,
Meg bírjuk-e védeni mi magunkat?

Oh magyarok istene, add jeleit,
Ha a kenyértörés elközelít,
Hogy az égben uralkodol még te
A magad s néped dicsőségére!

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 8:12 - címkék: vers és kategóriák: Természeti jelenségek - még nincsenek kommentek

Petőfi Sándor: A tél halála

Durva zsarnok, jégszívű tél,
Készülj...készülj, a halálra!
Jármodat megúnta a föld,
És ledobja valahára:
Szabadság lesz! Ím, az ég is
Ideszegődött a földhöz,
Fegyvertárából, a napbul,
Tűznyilakkal rád lövöldöz.

Meg fogsz halni!, vad, bitor tél!
Addig él csak minden zsarnok,
Míg magok alattvalói
Szabadságot nem akarnak:
Hogyha egyszer a raboknak
Akaratja ki van mondva,
Összeomlik börtön és lánc,
S elenyészik híre-hamva.

Harcolj, harcolj, föld, a téllel,
Ne félj, mgbírod, levágod,
S a szabadságodat kivívod,
Tavasz a te szabadságod.
Eljön, eljön a szép tavasz,
S hoz virágokat kebledre,
És szivárványt diadalmi
Koszorúnak a fejedre!

Nézd, amelynek rabja voltál,
A tél maga érzi vesztét,
Dúlt arcán megtört szemébül
Sűrű könnyek omlanak szét.
Hah, ki eddig csupa jég volt,
Most, hogy olvad,mily gyáván hal...
Nem csoda, hiszen testvér a
Gyávaság a zsarnoksággal.

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 7:56 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok - még nincsenek kommentek

Puskin: Éjjel

Feléd suhan e hang, e sóvár röptű, gyöngéd,

mely átszegi az éj késő, fekete csöndjét.

Ágyam mellett borús, magános gyetyaszál

és zengő verseim- hömpölygő tarka ár,

a vágy patakjai- csobognak, tele véled.

Két szemed fényesen csillogja át az éjet,

és ide mosolyog, s egy hang susog-zizeg:

szeretlek, kedvesem...tied vagyok...tied...

/Ford.: Kardos László/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 7:42 - címkék: vers és kategóriák: Napszakok - még nincsenek kommentek

Puskin: Téli utazás

Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényben ázik
és búsul a néma táj.

Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon...
Egyhangúan cseng a csengő...
Bóbiskolok, álmodom.

És nótára gyújt a jámcsik,
Ó, hazai, szép dalok!...
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.

Tűz seholse! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület:
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.

Megyünk...Nina, holnap, ó, már
holnap látlak, kedvesem:
ülünk majd a kandallónál,
szívünk csordult szerelem.

S ha az óra éjfelet ver
nagylustán, és a megúnt
vendégsereg lassan elmegy-
végre ketten maradunk!...

Visz a szán...Bókol a jámcsik
a bakon. Hallgat a táj.
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 7:28 - címkék: vers és kategóriák: Évszakok - még nincsenek kommentek

Heine: Lótuszvirág

No, mi vagyunk csak aztán
az igazi furcsa pár,
a nőt elfújja a szellő,
s a legény soha talpra nem áll.

Nyavalyás cicuska a hölgy és
lovagja beteg kutya,
s úgy sejtem, egyik se szörnyen
egészséges koponya.

A lány lótuszvirágnak
álmodja néha magát,
s úgy véli a férfi, a sápadt
hogy ő a holdvilág.

Kelyhét kitárja a lótusz
a holdra, kitárja szegény,
de nem élet hull ölébe,
csupán egy költemény.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

írta: jazsoli5, 2008. máj. 30. 7:21 - címkék: vers és kategóriák: Virágok - még nincsenek kommentek